Noha tavaly volt századik esztendeje, hogy Vas megye székhelyén meglátta a napvilágot, ma is zajlanak a centenárium eseményei – Hajdú-Biharban is. 1989-ben halt meg, „gengszterváltós” időkben, január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. Költő, író, műfordító volt, modern irodalmunk egyik legnagyobb, világirodalmi rangú alkotója, Baumgarten- és Kossuth-díjas. Felesége, Károlyi Amy 3 évvel idősebb volt nála, ráadásul túlélte őt tizennégy évvel, ám így sem élt kevés időt, 75 évesen hagyta itt az árnyékvilágot.
Tizenöt évesen jelent meg első írása, egy novella a szombathelyi Hír c. lapban 1928-ban. Költői felfedezése egy évvel később a Pesti Hírlaphoz fűződött. Irodalmi szemléletére és filozófiai kultúrájának kialakítására Fülep Lajos, Kerényi Károly, Várkonyi Nándor és a Janus Pannonius Társaság volt hatással. Már egyetemi évei alatt ismert költő volt. 1929-ben kezdődött kapcsolata a Nyugattal. Amikor Babits Mihály szerkesztette a Nyugatot, Illyés Gyula mellett tőle közölte a legtöbb verset. 1947-ben megnősült, feleségével ösztöndíjjal csaknem egy évet töltött Olaszországban. 1945 és ’48 között megjelent kötetei (A teljesség felé, A szerelem ábécéje, Elysium, Gyümölcskosár, A testetlen nyáj, A fogak tornáca) már jelezték, hogy a játékban és a mítoszban találta meg alkotásainak legfontosabb eszközeit.
1948-tólt elszigetelték, kirekesztették az irodalomból. Kizárólag műfordításai és gyerekversei jelenhettek meg, 1956-ban A hallgatás tornya című kötete gyűjtemény harminc év verseiből. 1964-től engedték visszatérni az irodalmi életbe. Ötvenedik születésnapjára a Magyar Műhely című folyóirat különszámot jelentetett meg (Párizs, 1964). Pályája legnagyobb közönségsikerét a Psyché című verses regényével aratta. A kitalált, 19 sz.-i költőnő, Lónyay Erzsébet élettörténetét tökéletes nyelvi korhűséggel írta meg.
(es)
Weöres Sándor:
ÖNARCKÉP
Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.
Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját-völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.
Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.
Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?
Új hozzászólás