A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Szilágyi Zoltán számára nem ismeretlen a debreceni kézilabdasport. A férfi kéziéletbe gyerekként kóstolhatott bele, jelenleg pedig a nagymúltú női élvonalbeli csapat mestereként dolgozik a cívisvárosban.
Szilágyi Zoltán édesapja, Szilágyi István, világválogatott beálló egykor a Debreceni Dózsa csapatát is erősítette. Három évet éltek Debrecenben, így az Alföld központja nem ismeretlen a Loki edzője számára. A szakember a női csapat élére idén nyáron került, ötesztendős váci edzősködését követően. A debreceni női kézilabda egyik legnagyobb alapkövét a DVSC Kézilabda Akadémia növendékeiben látja, azon dolgozik, hogy a csapat elérje kitűzött célját, a szezonvégi bronzérmet. Illetve, hogy a felnőttjátékosok közül egyre többen harcolják ki helyüket az előkelő pozícióra méltó válogatottban. A várost igen megkedvelte lakóhelyeként is, hosszútávon is jól érezné magát Debrecenben. Szilágyi Zoltánnal beszélgettünk győzelmekről, tanulságos vereségekről, múltról, jelenről, jövőről, sportszakmáról és szabadidőről.
- Beálló poszton határozottan az ifjúság dominál a csapatban. A pozíciók többségében azonban a fiatal játékosok mögött kiváló, rutinos, tapasztalt lányok állnak. Nyilván valamennyi posztnak kiemelt szerepe van önmagában is, mégis a DVSC Schaeffler jelenlegi csapatstruktúrájában melyek lehetnek a kulcspozíciók?
- Nehéz lenne konkrétan egy posztot kiemelni. Alapvetően azok posztja, akik a válogatottban szerepelnek, meghatározók. Két beállót adunk a nemzeti csapatnak, így Petrát és Rékát ki lehet emelni ilyen téren. Vámos Petra szerepe irányítóként elsődleges számunkra. Átlövőként Planéta Szimonettáról hasonlóképp vélekedem. Viszont van egy Kovács Anna is a csapatban, aki jobbátlövőként tavaly például 9-10 gólokat szerzett a meccseken. Az ő teljes visszaépítésén dolgozunk így, a sérülése után, hiszen rendkívül jelentős a szerepe.
- Edzői személyiségedet illetően, persze, vannak olyan pillanatok, amikor elfog az indulat, ahogy a nemzetközi meccsen láthattuk. Mégis ritka az olyan edző, aki annyira higgadt tud maradni egy-egy időkérésnél, mint te. Mi a titkod, hogyan tudod ennyire példásan kezelni az indulatot, a meccshevületet?
- Jó néhány éve edzősködöm. Megtanultam, hogy vannak olyan helyzetek, amikor legalább el kell játszani, hogy indulatos vagyok. Ellenben akadnak periódusok, amikor épp a másik végletre, a teljes nyugalomra kell törekedni. Az időkérés a soraink rendezéséről szól, a taktikai hibák megbeszéléséről. Ilyen esetben nem szabad egy-egy játékost durván számonkérni. Amikor a játék során indulatosnak tűnök, az inkább azért van, mert valamilyen kommunikációs tényező hiányzik. Gesztusokra kell hagyatkoznom, vagy hangosan kell beleszólnom a folyamatokba, hogy a lányok megértsék, amit mondok. Az edző, ha a vehemenciájával jól játszik, az ad a csapatnak egy külön lendületet.
- A Loki jelenleg a válogatottba beállókat, irányítót és átlövőt is ad. A szurkolók örök dilemmája mégis Kovács Anna nemzeti mezes szereplése. Nyilván a közelmúltbeli sérülés sem könnyítette a kérdést. Mégis, hogyan látod, a mezőny egyik kiemelkedő képességű kézilabdázója hogyhogy nem kap meghívót?
- Igen, ahogy mondod is, a sérülés most e téren egyértelművé teszi a választ. Ellenben azt hiszem, hogy Anna szerepeltetése a válogatottban – amikor százszázalékos teljesítményt tud nyújtani – rendre fel kell, hogy merüljön opcióként. Nyilván a szövetségi kapitány feladata ezt eldönteni. Személy szerint bízom benne és egyértelmű esélyt látok, ha teljesen felépül Anna, akkor Golovin Vlagyimir számítani fog rá.
- Elkezdődött a világbajnokság. Milyen szereplést vársz a magyaroktól?
- Fontos, hogy merjünk nagyot álmodni. Jól tette a kapitány, hogy meghatározott egy célt, amiért sokat kell dolgozni. Szerintem, hogy a legjobb nyolc közé kerüljön Magyarország, reális cél lehet. Persze, komoly meccseket kell megnyerni, a nyolcból aztán továbbjutva viszont már minden egyes megtett lépcsőfok külön érdem, egyfajta bónusz lehet. A szerencsén is múlhat, hogy az utolsó mérkőzések utáni „végelszámolásnál” hányadik helyre érhetünk oda. Szerintem ez a fiatal csapat képes lehet igen komoly meglepetésre. Ne feledjük, hogy ez az olimpia utáni első nagy szereplés, ebből pedig jól is kijöhetünk, hogy Tokió után újra kezdtünk építkezni.
- A csapat győzelmi sorozattal kezdte a szezont. Aztán egy-egy vállalható, vagy épp tanulságos vereség is akadt idegenben. Mégis a nemzetközi szereplés rontotta leginkább a kedvet Debrecenben. A szezon végén milyen szám állhat a tabellán a DVSC Schaeffler neve mellett?
- Érdekes kérdés. A kitűzött cél a harmadik hely, de ez nem kötelezően elvárható. A minimálisan elvárható a nemzetközi szereplést érő hely, tehát, hogy az első ötben végezzünk. Sok mindenen múlik, de szerintem a dobogót is képes elérni ez a csapat. Ehhez azonban az kell, hogy a sérüléseket elkerüljük, amik nélkül például az MTK elleni meccset megnyerhettük volna. Szerencse is kell tehát.
- A cél tehát az európai kupaporond. Idén rövid volt ez a szereplés. Szerinted mi volt a kiesés oka?
- Azt látom, hogy Debrecenben nagy hangsúlya van a nemzetközi menetelésnek. Nagy nyomás volt a csapaton, amit nem kezeltünk jól. Nem mentegetőzés, a csapatnak ezt tudnia kell megfelelőképp viselni. Nem erőt adott a nemzetközi színtér, inkább görcsössé tett bennünket. Ez így nem működik. A második mérkőzés első félidejében látom a legnagyobb problémát. A védekezésünk nem állt a helyzet magaslatán, 15 gólt kaptunk. A második idegenbeli félidő megnyerése már nem volt elég. Mentális problémáknak tudható be a pontatlan játék. A Cisnadie pedig élt a lehetőségekkel. Csalódás, de ebből tanulni kell. A bajnokságban és a kupában nem is szabad ezekre a hibákra gondolni.
- A fájó múlt után nézzünk egy kicsit a fényes jövő felé. Debrecenben virágzik az utánpótlás-nevelés. Az akadémián nevelkedő lányok közül többen már a felnőtt csapatnál is kaptak lehetőséget, vagy játszanak rendszeresen. Milyen lehetőséget látsz a női kézilabda cívisvárosi utánpótlás-nevelésében?
- Remekül dolgoznak a kollégák az utánpótláscsapatoknál. Évről-évre újabb tehetségek bizonyítják, hogy saját nevelésként méltók az elsőszámú csapatban való szereplésre. Kiemelhetjük például Csernyánszki Lilit. Ha kell egy kisebb löket a felnőttmezőnybeli beilleszkedésre, akkor például kölcsönszerződéssel meg tudják ugrani ezt az első lépcsőfokot, amíg beleszoknak az élvonal tempójába. Több utánpótlás-válogatott kap innen meghívót, klub szinten pedig szerencsére rendre be tudjuk építeni az ifjú, feltörekvő tehetségeket.
- Édesapád, az egykori világválogatott játékos révén is kötődsz ehhez a városhoz, illetve a debreceni férfi kézilabdához.
- Így igaz. Bár sajnos, jelenleg nem látok rá a fiúk csapatára közvetlenül – bevallom, régóta tervezek ellátogatni a meccsükre. Kiváló szakembereknek tartom, akik őket edzik, a csapat méltó arra, hogy folyamatosan fentebb lépjen a ranglétrán. Ehhez elengedhetetlen a támogatás is. Szerintem az NB1-ben is képesek lehetnek idővel komoly eredményeket elérni. A város erejét is mutatja, ha minél több élvonalbeli csapata van. Határozottan szurkolok, hogy így legyen.
- Egy kicsit eltekintve a szakmától, civilként nem sokat hallani rólad. A városban a „kézilabdaidőn” kívül merre lehet látni téged?
- A belvárosban lakom, nagyon szeretem Debrecent az emberek közvetlensége miatt. Tapasztalom nap mint nap, a csarnokban és a városban is. Sokat dolgozom a bajnokság során a csapattal, akár a felkészülési időben. Viszont szeretek szabadidőben biciklizni. A feleségemmel, ha időnk engedi, elmegyünk moziba. Nyáron például a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon is megnéztünk néhány előadást. Jó itt élni, remélem, hogy még sokáig megadatik ez Debrecenben.
Barna Marci
Új hozzászólás