Változnak a versenyhatóság "hajnali rajtaütésének" szabályai

Budapest, 2014. február 22., szombat (MTI) - Júliustól módosulnak a versenytörvényben a versenyhatóság "hajnali rajtaütésének" szabályai, az új elnevezés helyszíni kutatás lesz, amelyet lehetőleg hétköznap reggel 8 és este 20 óra között kell végezni - közölte a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda az MTI-vel.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - mint versenyhatóság - a hajnali rajtaütést a kartellügyek többségében alkalmazza. Magyarországon a GVH, valamint az Európai Bizottság, mint eljáró versenyhatóság hivatalnokai is végezhetik az ellenőrzést. A vizsgálók ekkor elsősorban a vállalkozás hivatalos helyiségeiben - irodák, tárgyalók, raktárak - kutatnak, de nem kizárt a céges, vagy akár a magánhasználatban lévő gépjármű átvizsgálása sem.   A GVH által végzett helyszíni kutatáshoz előzetes bírói engedély kell, valamint a GVH külön végzést hoz az eljárás megindításáról.

A vizsgált cég jogi védelmet vehet igénybe a versenyhatóság eljárása, így a helyszíni kutatás során is, viszont a versenyhatóság nem köteles megvárni az ügyvéd megérkezését. A helyszíni kutatás során a vállalkozás és az ügyvédei közötti - a védekezés céljából készült - dokumentumok (például emailek) tartalmát a vizsgálók nem ismerhetik meg. Azok később sem használhatók fel bizonyítékként a versenyfelügyeleti eljárásban a vállalkozás ellen, feltéve, hogy annak jellege magából az iratból kiderül.   A belső jogásszal, jogtanácsossal folytatott kommunikáció, levelezés sem a magyar, sem az Európai uniós szabályok alapján nem esik az előbbi védelem alá.

A magyar versenytörvény alapján - az EU versenyjogi szabályaitól eltérően - a GVH átkutathat, és lefoglalhat a vizsgálat tárgyához nem kapcsolódó, az előzetes engedélyben nem szereplő iratokat, bizonyítékokat is, amelyek versenykorlátozó magatartásra, vagy erőfölénnyel való visszaélésre utalnak. Ilyen esetben a versenyhatóságnak utólag kell beszereznie a kutatást engedélyező bírói engedélyt. Amennyiben a bíróság nem adja meg az engedélyt, a GVH a lefoglalt iratokat nem használhatja fel bizonyítékként.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.