A DVSC-SCHAEFFLER múlt pénteki, Kisvárda elleni fellépését követően csaknem két és fél hetes bajnoki szünet vette kezdetét. Az élet persze ilyenkor sem áll meg a női kézilabdában.
Ki a klubjában, ki a válogatottban készül a közelgő folytatásra, vagy épp a decemberi, franciaországi Európa-bajnokságra. Ez alól nem kivétel a DVSC sem, mely a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is több korosztályos és felnőttválogatott játékost ad a különböző nemzeti csapatoknak.
Lotte Grigel Dánia legjobbjaival, Madalina Zamfirescu a román csapattal készül(t) a napokban, Tóvizi Petra a felnőttek B-kereténél járt összetartáson, míg Arany Rebeka és Szabó Dóra immáron egy korosztállyal feljebb, a juniorok között gyakoroltak a héten. A legérdekfeszítőbb eseménynek azonban a magyar A-válogatott Montenegróval szembeni dupla csatája ígérkezett, amely során a DVSC-SCHAEFFLER két oszlopa, Kovács Anna és Jeca Despotovic nézhetett farkasszemet egymással.
Az első felvonásra szeptember 28-án, pénteken került sor a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban. A találkozó körítése hagyott némi kívánnivalót maga után. Köztudott ugyanis, hogy a világsztárokkal teletűzdelt, BL-címvédő Győri ETO csörtéit rendre telt ház és hatalmas ováció fogadja az Arénában, ezzel szemben nemzetünk legjobbjai olyannyira nem mozgatták meg a helyieket, hogy a jóval szerényebb befogadóképességű Magvassyt sem sikerült megtölteni. Ahova egyébként a kontinens deklaráltan legharciasabb együttese, nem mellesleg a tavalyi világbajnokság hatodik helyezettje érkezett. Soraiban olyan nevekkel, mint Majda Mehmedovic, Milena Raicevic-Knezevic (akiről a válogatottól nemrégiben visszavonuló Görbicz Anita orrnyerge is sokat tudna mesélni). A győriek számára jól ismert Jovanka Radicevic-Katarina Bulatovic páros, a kisvárdai Andrea Klikovac, vagy épp a korábban érdi színekben több szezont lehúzó Andela Bulatovic.
Minőségi erőfelmérőnek ígérkezett tehát a kétszer hatvan perc, melynek első, pénteki etapjában Per Johansson tanítványai valósággal „rárúgták az ajtót” mieinkre. A Schatzl, Kisfaludy, Háfra, Kovacsics, Kovács, Lukács támadósorral felálló magyar csapat ötlet és a tempó híján a támadások befejezéséig is csak elvétve jutott el, mivel Jovanka Radicevic játszi könnyedséggel olvasta le Kovacsics passzait, hogy aztán a szerzett labdákból könnyed indulásgólokat szerezzen. Kim Rasmussen természetesen változtatott együttese összetételén, az egykor DVSC-t erősítő Kazai Anita pedig remekül szállt be, a meccs egészét tekintve 7/6-os mutatóval zárt, a második játékrész elején kínai figura végén talált be. Ekkor már Lányaink birtokában volt az előny, hiszen a szintén csereként szóhoz jutó Tóth Gabi pazar góljai mellett tempót adott válogatottunk akcióinak, a Kiss Éva váltótársaként gólvonalra álló Bíró pedig bravúrt-bravúrra halmozott. A második játékrész derekán újra pályára lépett a találkozót döcögősen indító Kovács Anna, és ha nem is könnyedén, de felvette a ritmust. Egy ízben például zavarba ejtő pimaszsággal „küldte el gyufáért” montenegrói klubtársát, aki szintén nagyon küzdött, ám erőfeszítései csupán büntetők kiharcolásához és egy kétperces kiállításhoz bizonyultak elégségesnek. A meccset Kovács bombája után Hornyák büntetője zárta le, 29-25-ös győzelmével újabb figyelemreméltó skalpot gyűjtött be a decemberi Eb előtt Kim Rasmussen csapata.
A szombati második felvonásra több ponton változtatott a győztes meccskereten Kim Rasmussen, ennek megfelelően a kezdő is jelentősen átalakult: Bíró előtt a Hársfalvi, Hornyák, Pálos-Bognár, Kisfaludy, Kiss, Faluvégi hatos kapott esélyt arra, hogy meggyőzze kapitányunkat. Kiss Nikolett gólokkal, csapatunk viszont rengeteg hibával kezdett, ettől függetlenül megvolt az előny, de csak ideig-óráig. Montenegró tíz perc után magához ragadta a kezdeményezést és a találkozó végéig nem is engedte ki a gyeplőt a kezéből. Lányaink egyéni- és csapatszintű teljesítmények terén egyaránt elmaradtak a pénteki, vagy épp a reálisan elvárható szinttől, miképp az is megmutatkozott, hogy egy-két játékos nem jelent érdemi megoldást nemzetközi viszonylatban. Különösen beállóink játéka tűnt aggasztónak. Bár ez aligha ért meglepetésként bárkit, elvégre számtalanszor megbizonyosodhattunk már arról, hogy sem Kisfaludy Anett, sem Mészáros Rea, sem pedig a klubjában csak kispadot koptató Asma Elghaoui nem üti meg a válogatott-szintet. A hármas által produkált jó védekezések, eredményes befejezések, szabályos és/vagy megtartott zárások összeszámolásához némi túlzással egy kéz is bőven elegendő. Így hát adja magát a kérdés: mégis mire várunk a fiatalok bevetésével? A junior-világbajnokságon láthattuk Pásztor Noémit és Tóvizi Petrát. Mindketten komplex, képzett, de ami ennél is fontosabb, fejlődőképes kézilabdázók, nem mellesleg már most jóval előrébb tartanak az említett, A-keretben változatlan bizalmat élvező játékosokkal szemben. De említhetnénk a váci Helembai Fannit, vagy azt a Sirián Szederkét, aki Dunaújvárosban a támadások mellett védekezésben is kulcsfigura. Mindketten jó megoldások lennének, de nem, valamiért nem…Márpedig ez így nem több feleslegesen elvesztegetett időnél!
A debreceni szurkolóknak halovány vigasz, hogy a magyar csapat kevéske értelmezhető teljesítménye közül az egyik attól a Kovács Annától érkezett, akit Debrecenbe szerződése óta boldog-boldogtalan megtalál a bírálataival. Félreértés ne essék, Anna közel sem produkált kikezdhetetlen játékot, de végig ment előre, és öt gólja jól mutatja, számíthatunk rá a nemzeti csapat vezéreként. Persze rengeteg munka vár még a játékosra, ahogy női válogatottunkra is. Elvégre távlati célunk továbbra is a 2020-as tokiói olimpia, mely egyre csak közeleg.
Hogy az ehhez vezető úton hol tartunk pillanatnyilag, állapítsa meg mindenki a saját meglátásainak, vérmérsékletének megfelelően. Egy azért biztos: rendkívül hasznos napokon van túl válogatottunk, melynek hozzáállását nem érheti kritika, a lányok a hibák ellenére jól küzdöttek, és az első mérkőzésen a jó kézilabda sem maradt el. Ahhoz viszont, hogy a decemberi Európa-bajnokságon elérjünk egy régen áhított nagy eredményt, minden létező tekintetben jobb, színvonalasabb teljesítményre lesz szükség. Azt ellenben csak remélni lehet, hogy a kontinensviadal rajtjáig hátralévő két hónap elegendő lesz ahhoz, hogy Kim Rasmussen megtalálja az optimális szerkezetet és játékosállományt, továbbá végleg elfeledkezik azokról a játékosokról, akik sem rövidebb, sem pedig hosszabb távon nem képesek garantálni válogatottunk eredményességét. Hogy ez felesleges ábránd, vagy valamiféle illúzió lenne? Hamarosan kiderül.
Tóth Sándor
Új hozzászólás