A Nyíregyházához tartozó Ókisteleki szőlőn született 1924 karácsonyán (tehát 90 éves lenne az idén), s megtette azt a „szívességet” a szocialista-kommunista rendszernek és az internacionalizmusnak, hogy az amerikaiaktól bombázott Vietnamban halt meg, annak fővárosában, Hanoiban 1970-ben. Méltán kapta meg kétszer a József Attila-díjat, s a lírikus-műfordító munkáját Kossuth-díjjal is jutalmazták.
Nagyszerű költő volt, nagyon sok magyartanár nem törődik rendszer- és fehérneműváltással, ma is Váci-verset szavaltat a diákjaival. Mert azok nagyszerűen hangzanak, a citabilitás minőségével bírnak, tartalmasak és szavalhatók. Nem igaz, hogy egyszerűen kurzusköltő volt (az volt mondjuk Kuczka Péter vagy Kónya Lajos), de Váci fölébe nőtt a gyalogos mindennapiságnak.
Tanítóképzőt végzett, majd tanyán tanított. Ifjúkorától betegeskedett (a katonaság alatt kapott vesebetegségből eredő fertőzés a lábára ment, később tüdőbajjal is küzdött), folyton a halál árnyékában élt. 1949-ben Budapestre került, az Élet és Irodalom munkatársa, majd az Új Írás szerkesztője. 1963-tól haláláig országgyűlési képviselő volt. Sokat járt külföldön, az utazások hatással voltak rá és költészetére. Kulturális delegáció tagjaként érte a halál Vietnamban.
A rendszerváltáskor felerősödött a bírálók hangja. Személyét és munkásságát átértékeli halála után 34 évvel kiadott 1956-os naplója, költészetének új távlatait egyes verseinek biblikus értelmezése adja. Nemcsak a kritikusok, az olvasóközönség is hamar felfigyelt rá. A hatvanas évek elejétől számítható művészetének szokatlan népszerűsége: a rendezvények szinte nélkülözhetetlen kelléke egy-egy Váci-vers.
Költészete sokrétű és újító volt, ám formailag hagyománykövető (szabadverset nemigen írt). Versei többségének maradandósága és a Kádár-rendszer ideje alatti, szinte csodálatos népszerűsége ellenére Váci ma már félig-meddig elfeledett, méltatlanul mellőzött költő.
(es)
Váci Mihály:
Áldott vagy Te
Áldott vagy Te az asszonyok között,
kinek szívét szaggatva járja át
a fájdalom, hogy elveszik, akit
imádsz, a férfit, az ácsnak fiát,
a teremtőt, a csodákat tevőt,halászok és pásztorok mesterét,
ki a pusztába ment, árva tanyák
népe közé, nyírségi sivatag
kísértőivel szembeszállani,
kenyérré változtatni a sziket,
ki felkereste a szántóvetőt,
szelíd barmai közt jászolra ült,
bölcsek és öregek jöttek köré,
hallgatták mezítlábas kisdedek,
- s visszaadta a vakoknak a fényt,
süketeket tanított hallani,
szavára a bénák fagyott keze
felemelkedett s ökölbe szorult,
akit a nép várt és akitől új
országot vártak, új törvényeket,
csodákat, nagy-nagy megvendégelést.
Áldott vagy Te az asszonyok között.
Kezed virágát tördeli a kín,
könnyeid súlyos kalásza pereg,
mert elvették azt, akit te szeretsz,
a fiadat, szerelmed, férjedet,
- csúfolják Pilátus-itéletek:
kétségek, vádak, bogozott gyanúk
töviseiből fonnak koronát
feje köré, simító tenyerét
átüti a robotok vasszege,
keresztre vonják csürhe bajai,
kezét, lábát, reccsenő tagjait
töri a törtetés, tülekedés
s végül kegyetlen átdöfik szivét
a csalódások dárdahegyei,
s ajkaihoz keserű ecetet
nyújtanak fel csúfoló vigaszul.Áldott vagy Te az asszonyok között,
ki megváltást szültél és új hitet,
ki erőt adtál nékem - szólani,
csodatevő erőt adtál nekem,
s nagy, térítő, hegymozdító hitet.
Áldott vagy Te az asszonyok között,
ki most is itt sírsz kínjaim előtt,
míg sírok nyílnak, úgy remeg a föld,
mindenki elhagy, elfut, csak Te nem!
Bizony, íme a test megtöretett,
meghurcoltatott, megaláztatott,
a szellem, a megváltó akarat
de keservesen elítéltetett!
S megvert vagy Te az asszonyok között,
mert anyaságod gyümölcse lehullt!
Új hozzászólás