Utcai könyves szekrény Debrecenben

Valahol Európában

A mai rohanó világunkban, illetve az internet térhódításával egyre kevesebben vesznek a kezükbe könyvet, főképpen a gyerekek.

Számos városból hallhatunk olyan kezdeményezésekről, amelyek segítségével igyekeznek ezt a tendenciát megfordítani. Ilyen például egy romániai kis város (Nagykároly), ahol nagy sikernek örvend a kiépített utcai könyvszekrény rendszer

Kovács Kristóf, a Rotract Club Debrecen Főnix önkéntese elmondta: - A kezdeményezést még a nyugati országok mintáján kezdtük el. Amikor már láttuk, hogy léteznek magyarországi becsület könyvtárak, eldöntöttük, hogy mi is megtesszük a kellő lépéseket, hogy Debrecen is büszkélkedhessen egy ilyennel.

A kezdetektől fogva a Rotaract Club Debrecen Főnix, a Művésztér Egyesület és a Debreceni Moly Klub együttműködésének szervezése alatt működik ez a projekt.

- Elsőnek egy „utcai könyvszekrényt” szeretnénk kihelyezni, és azt követően, ha van rá igény és tele vagyunk pozitív tapasztalattal, akkor lehetne több is. Mi bízunk benne, hogy jól fog működni, a többi hazai, illetve nemzetközi példára hagyatkozva.

A becsület könyvtárak elvén, csere alapon működő utcai könyvszekrényeknél nem kell mást tenni, mint a neked tetsző könyv helyére egy másikat helyezned, így bármikor rábukkanhatsz egy új kedvencre, vagy egy rég feledett kedves műre.

A club önkéntese hozzátette, hogy a projekt még nem régen indult, az első fázisban tart, amelyben megkérdeztük a debrecenieket, hol szeretnék, hogyan használnák a könyvszekrényt.

A válaszokat felhasználva egyeztetnek az illetékes szervekkel, az önkormányzattal és a lehetőségekhez mérten alakítják majd ki a végleges könyvszekrényeket.

S.E.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.