Újabb kulcsvereség a Hódosban

Kovács Anna   Fotó: dvsckezilabda.hu

Rangadót veszített hazai pályán a DVSC-SCHAEFFLER női kézicsapata. A Szilágyi Zoltán irányította Vác végig kézben tartotta a mérkőzést, s megérdemelten vitte el a bajnoki pontokat a Hódosból.

Amikor Jeca Despotovic kristálytiszta ziccerben a világbajnok Barbara Arenhartba dobta a labdát, majd amikor Bulath Anita kétszer is kiejtette a labdát a kezéből, alighanem mindenkiben felsejlett kicsit a tavaly áprilisi, Fehérvár elleni bajnoki, amikor semmi nem jött össze a debreceni csapatnak. Bántóan sima vereség lett a vége, és az első tizenöt percben minden jel arra mutatott, hogy újfent megismétlődhet a tavaszi blama.

Elemi hibák sora tarkította a játékot hazai oldalon, a vendégek pedig pontos befejezésekkel koronázták meg ötletes és erőtől duzzadó támadásaikat. Kácsor Gréta kifogástalanul kézilabdázott, de a váci gárda másik junior-világbajnoka, Lakatos Rita is kitett magáért, és csalafinta próbálkozásaival több ízben is túljárt a hazai védelem és Triffa Ági eszén.

Apropó Triffa Ági, a tavalyi évad kiütéses debreceni sikerének éppen ő volt az egyik kulcsfigurája, ám az idény végeztével távozó kapuvédő ezúttal adós maradt a bravúrral és a megbízható teljesítménnyel. Hasonlóan poszttársához, Oguntoye Viktóriához, de talán bármiféle gonoszkodás nélkül is kijelenthető, utóbbi játékos esetében ezt már sajnos megszokhattuk az utóbbi másfél évben.

Küzdöttek azért becsülettel a cívis lányok. A csikorgó, nyöszörgő fogaskerekek beolajozásához a kitűnően „büntetőző” Kovács Anna és a fokozatosan feljavuló Jeca Despotovic is hozzátette a magáét. Előbbi tizenhárom találatig jutott, bár ebből „csupán” négyet jegyzett akcióból, míg utóbbi Kácsor Grétával holtversenyben a mezőny második legeredményesebbje lett a maga nyolc góljával. Dicséret illeti Bordás Rékát is, aki ismét hatékonyan mozgott az ellenfél térfelén, és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a hajrára kézzelfogható közelségbe került a pontmentés reménye. 29-29 után azonban már csak Kácsor Gréta kísérletezett gólt érdemlően, a vendéglátók sorsát Tóvizi Petra kiállítása pecsételte meg: 29-30 a vége.

A vereség tényénél már csak annak mikéntje fájóbb. Szembetűnő ugyanis, hogy a hajdúságiak védekezése immáron hetek óta elmarad az optimálistól. Utoljára talán a Thüringer elleni EHF-meccseken működött elfogadhatóan az ellenfél akcióinak semlegesítése – már ami a kapott gólok számát illeti. Márpedig ahhoz, hogy a vízválasztó meccseken, végső helyezésekről nagyban döntő rangadókon eredményesebb legyen a gárda, sokkal többre lesz szükség saját kapujának előterében.

Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.