Hitvallása: a zenéléssel segíteni

Nehéz körülhatárolni, mit jelent az alternatív. Számos különböző irodalmi irányvonal, könnyebb, líraibb és ellenkezőleg, kemény, metál zenei vonulat tekinthető a mainstream-poptól jelentősen eltérő, e különleges stílusok egyikének. Nagy Szilárd, a Debreceni Egyetem hallgatója, a mindössze 20 esztendős gitáros, dalszerző a magyar alternatív zene egyik nagy ígérete.

Az első gitárján elsárgult, szocreál csehszlovák húrokat pengetett. Néhány évvel később, 2021-ben már több dala is megjelent, fellépett a Nagyerdőn, a Víztoronyban. Jelenleg pedig első lemeze, egy EP (középlemez) kiadására készül. Zenei karrierjén túl jut ideje, hogy a közösségi életét is ápolja, aktív egyetemi polgár és folyamatosan tervez, új ötleteket, célokat állít maga elé. Ars poeticája mégis az, hogy dalaival, szövegeivel pozitivitást adhasson a közönségnek és segíthessen embertársain. Szilárddal zenéről, sorsfordító zenetörténelmi kérdésekről, előadói attitűdről, és, persze, a magyar alternatív zene helyzetéről is beszélgettünk, fiatal kora okán tegeződünk.

- Az egyik első dalod, az Üres vagyok a PusztaHang pályázatán keresztül lett nyilvános. Magadnak írt szerzemény volt, azóta azonban már közönség előtti fellépéseken is túl vagy. Hogyan vezetett az út a hobbiszerű zenéléstől egyre profibb karriered első jelentősebb mérföldköveihez?

- Igen, az Üres vagyok volt az első olyan dal, amit komolyabbnak éreztem. Hosszú folyamaton vagyok túl. Viszont a mai napig úgy hiszem, magamnak írom a dalaimat. Ennél a dalnál is fel kellett építeni egy „végleges” változatot, folyamatosan bővítettem, változtattam rajta. Végül összeállt annyira, hogy át tudjam adni a közönségnek. Nincs zenész a családunkban. Magamtól kezdtem zenét tanulni. Volt, aki azt mondta, ne erőltesd, de mégis ragadt rám a zene iránti szenvedély. Eleinte feldolgozásokkal próbálkoztam, majd elkezdtem írni. Az Üres vagyok megszületése pedig tudatosította bennem, hogy a zenével foglalkoznom kell. A pályázattal pedig a legjobbkor találkoztam.

- „Ne erőltesd!” – lehetséges az, hogy senki sem adott motivációt?

- Szerencsére a családom rendkívül támogató volt. Amikor elkezdtem játszani, édesanyám egy ismerőstől szerzett egy csehszlovák kölcsöngitárt. Az volt az első, azon kezdtem el pengetni. A szűk család tehát mindent megtett, hogy biztasson, rengeteget segítettek.

- Gitározol, az akusztikus, tiszta zeneiséget képviseled, a zenei stílusokon belül pedig az alternatív a te világod. Melyek azok a műfajok, amelyek közelebb állnak hozzád, amelyek motiválnak?

- Az Üres vagyok-ot már alternatívként említeném. Az egyik motiváció számomra Siklósi Örs élettörténete, a másik pedig Áron András „Apey”. Közel áll hozzám az alapvető „csendesebb” akusztikus stílusokon túl a trap-metál és a post-hardcore metál is. Az akusztikus alternatív dalokban inkább saját történetekről írok. A metálban pedig sokkal jobban szeretek társadalmi problémákra reflektálni.

- Siklósi Örs neve, azt hiszem, valamennyiünk számára ismerős és rendkívül fájdalmas az ő története, elvesztése. A közösségi média-felületeiden látható, hogy rajongsz, rajongtál érte, az AWS-ért. Örs példakép lehet a mai fiatal zenészek számára?

- Teljes mértékben. Ő kivétel nélkül mindig szeretetet árasztott magából, mindig is példakép volt számomra. Akár Örs, akár az AWS példás lehet a pozitivitása, pozitivitásuk miatt a fiatalok számára.

- A zenetörténelemben több olyan legendás alkotó élt, akik sorsa tragikusra fordult. Ilyen volt John Lennon is. Nemrég, október elején felléptél a Víztoronyban a John Lennon emlékesten. Mielőtt érkezett a megkeresés, hogy helyed van azon az estén előadóként, már megfordult a fejedben, hogy szeretnél részévé válni az egyik legnagyobb hatású zenész életművének ilyesfajta bemutatásán?

- Tudat alatt egy kicsit vágytam rá. Amikor meghirdették az eseményt, baráti társasággal terveztük, hogy elmegyünk. Aztán érkezett a megkeresés. Gondolkodás nélkül igent is mondtam rá. Lennon egy legenda, kétségtelenül, nagybetűs Ikon. Különösképp a szólókarrierje példás, a Víztoronyban az Imagine-album volt középpontban, ami egészen egyedülálló mű. Valamennyi fellépőt összekötött a zene feltétlen szeretete, és a Lennon iránti tisztelet, függetlenül attól, hogy különböző műfajokból „érkeztünk”.

- Amikor John Lennon alkotott, tombolt a hippikultúra, a különböző alternatív stílusok, lázadó viselkedéskultúra virágkorát élte. Mégis, mi különbözteti meg a manapság egyre népszerűbb alternatívot az akkori, 60-70-es évekbeli hippistílustól, a woodstocki kultúrától?

- Mind a Beatles, mind John Lennon esetében azt szeretem, hogy hiába hallhatunk gyakran vidám dallamot, a szöveg témája rendkívül súlyos, elgondolkodtató. Ilyen például az általam a Víztoronyban előadott dal, a Crippled Inside is. Ez az alapvető különbség.

- Ahogyan szó esett róla, az alternatív újra kezd „divatba” jönni. Olyan nevek válnak ismét ismertté, mint maga John Lennon, Nirvana, Janis Joplin, de a napjainkban rendkívül sikeres The Lumineerst is említhetjük akár. Miben látod ennek a stílusnak az alapvető vonzerejét, amivel meg tudja fogni ezt az alapvetően „digitális” generációt?

- Szerintem az elvontság a kulcs. Egy másik, mélyen a felszín alatti világ. Nem csak azért hallgatod ezeket a számokat, mert jó hangzásuk van, hanem, mert valamit jelent a szövegük. Már-már igazán költői, vers-színvonalúak a szövegek. Van egyfajta retro-hangulata, a farmeres, inges kiállásnak, amikor szívből zenélünk.

- Ugorjunk a múltba! Te milyen zenéken, filmeken nőttél fel?

- Zenei előadók közül a Tankcsapdát emelem ki. Apa nagyon szereti. Belecsöppentem a rajongásba. Van egy videónk, amikor a Senki nem menekül szól, és 4-5 évesen futkározom a szobában. Aztán elkezdett tovább nyílni a világ, a Nirvana, AC/DC felé akár. A filmek tekintetében szeretem a horrort. Szeretek borzongani, ez a fajta elvont félelem ihletet ad.  

- Még egy ugrás, a múltból a jövőbe. Hamarosan megjelenik az első saját lemezed. Eddigi zenéid szerepelnek rajta, vagy külön az EP-re születtek a szerzemények?

- Inkább az előbbire igaz. Az életem egy időszakáról fog szólni, kezdve azzal, hogy Üres vagyok. Nem tudatosan születtek a dalok, hogy egy csokorban legyenek egyszer. Volt, amit kivettem a listából, némelyiket hozzáadtam. Ez még nem lesz koncepciólemez, de lesz benne majd egy hangulati ív.

- A lemezzel különösképp sikeres, immár jegyzett részévé válsz a debreceni alternatív zenei kánonnak. A cívisváros helyét jelenleg hova tennéd a magyar alternatív-történelemben?

- Hatalmas lehetőségek vannak benne. Irodalmi, zenei téren is. Zenekarok terén is pezseg az élet. A Heavy Brains vagy a Gate69 már bizonyította, mire képes ez a város ilyen téren, vagy, hogy az egyik szintén kiemelkedő nevet említsem, Dánielfy Gergő. Debrecenben megvan a potenciál, csak a kellő reflektorfényt sajnos nem kapja meg a város. Mégis óriási kitörési lehetőség, irodalmi tekintetben is.

- Magadban milyen lehetőséget érzel hosszútávon? Szóbajöhet a Campus Fesztivál, vagy akár később Nyugat-Magyarország fesztiváljai?

- Persze, nagyon szeretek eljátszani a gondolattal. Komolyabb szinten szeretném csinálni, és ezért mindent igyekszem is megtenni. A motivációt a dalaim, majd a leendő lemezem utáni visszhang is nagyban elősegíti. Érzem magamban, hogy az inspiráció megvan.

- Ennek az egyre népszerűbb kultúrának a feltörekvő tagjaként mi az alkotói célod?

- Közhelyes, de igaz: ha meghallgatnak egy dalt, és a közönségből már 1-2 ember azt mondja, hogy elindított bennem valamit, elgondolkodtam, már megérte. Egyre boldogabb vagyok, minél több mindenkinek segíthetek a zenéimmel. Rengeteget jelent, ha kiírhatom magamból az érzéseimet. Ki tudja? Merj nagyot álmodni! Rengeteget kell fejlődni, dolgozni, de szeretnék csodálatos sikereket elérni. A fő cél, hogy érdemben igazán segíthessek, adhassak.

Barna Marci