Geszten Jóskáról, a nyírségi betyárról olvasgattam. A nép mindenkor tisztelte a törvényen kívüli embereket, akik a gazdagok életét keserítették. Geszten (de Geszti vagy Gesztely is) Jóskáról számtalan ballada, dal keletkezett (állítólag a betyár maga is költötte azokat). A halálának, nyughelyének megdalolása azonban garantáltan nem az ő műve:
„Gesztely Jóska temetője,
Kinn van a lába belőle,
Hideg eső esik rája,
Megfázik a lába szára.”
Öt vármegye gazdagjai rettegték jelenlétét, így Hajdúban is megfordult.
Szóval a betyárról készült feljegyzéseimet olvasgatva háttértévéztem. A lányom a közszolgálati híradóra kattintott. Azonnal megütötte fülem a dicsekvés: „az átlagfizetések egy év alatt hat százalékkal emelkedtek.” Isten bizony, a kormánnyal ma nem szándékoztam bajuszt akasztani. Megtettem előző cikkemben (Magyarország nem teljesít jobban. Sőt!). A hír hallatán azonban megint elemi indulatok kerítettek hatalmába, s már ültem is a számítógéphez, kezdtem verni a billentyűzetet. A bejelentést ugyanis még hittem volna, ha nem éppen tegnap néztem volna a KSH bérekkel kapcsolatos adatait, melyből kiderült, hogy 2013-hoz képest a fővárosban nőttek leginkább a fizetések, 5,72 százalékkal. Ez is csak közelíti a hat százalékot, miközben Nógrádban 5, Szabolcsban pedig 3,2 százalékkal csökkentek a fizetések (mindvégig bruttóról van szó). A kormány nem lát tovább a Budapest táblánál? Kérdezzenek meg egy Kelet-Magyarországon élőt: mit szól a hat százalékos keresetnövekedéséhez? A kérdezőt valószínűleg elküldené melegebb éghajlatra, az emelkedést szajkózókról pedig sok mindent fog állítani, csak azt nem, hogy jó fiúk.
A fentebb említett előző cikkemben írtam a kormány számtrükkjeiről is. Újabb stikli derült ki.
A parlamenti választások előtti hónapig egyik rokonom közmunkásként dolgozott. Örült a munkának. A borsodi kistérségben, ahol él, nehéz munkát találni. Hálát adott a kormánynak, amiért dolgozhatott, némi fizetést kaphatott. Nem is titkolta, a Fideszre fog szavazni, mint ahogy tette is. Azóta ezerszer megbánta. A közmunka programnak vége. Kétszáznegyven ezer embert szélnek eresztettek, az új foglalkoztatási ciklusban már csak 109 ezer főt alkalmaznak. Több mint százezer társához hasonlóan ő sem kapott munkát. Nagyon elkeseredett.
A kormány hónapokon keresztül dicsekedett a foglalkoztattak számának növekedésével, hogy hosszú idő után megint négymilliónál többen dolgoznak az országban. Józanabbak már akkor jelezték, hogy csak a közmunkások foglalkoztatása eredményezi a munkavállalói létszám növekedését. A több mint százezer volt közmunkás utcára kerülése hirtelen megint ötszázezer felé tornászta a regisztrált munkanélküliek számát, négymillió alá a munkahellyel rendelkezőkét. A kormány tíz év alatt egymillió munkahelyet ígért. Eltelt négy év. Időarányosan négyszázezerrel többen kellene dolgozni. Hol vagyunk a négyszázezertől? Hát még az egymilliótól?
Orbán Viktor még ellenzékben egyszer úgy nyilatkozott: ő még soha életében nem hazudott. Tudjuk, a politikusok nem éppen az igazmondás lovagjai. Legalább ne kérkedne vele! Lassan nap, mint nap szembesülünk hazugságaival. Amúgy fejétől bűzlik a hal. Hiába irányít a háttérből, a kormányban az történik, amit ő akar. Az embereit, mintegy védőpajzsként tartja maga előtt. A kritikákat, a haragot a pajzs fogja fel, így ő megmaradhat feddhetetlennek (legalább is így hiszi).
Valószínűleg nem kell sokáig várni az újabb hazugságok, becsapások, csúsztatások felszínre kerülésére…, tegyük hozzá: sajnos.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás