Idén korán fordult fagyosra az idő. Már a november eleji hűvös napok, valamint a szakemberek, előre jelezték: bizony zimankós tél elé nézünk. A jóslatok hamar valósággá dermedtek. Még két hét hátra van a hivatalos tél kezdetéig, ám a hőmérők már most súlyos mínuszokat mutatnak.
A napok farkasordító hidegében nincs semmi különös. Itt a tél. Mostanság az ember mi mást várhat? A kemény téltől azonban elszoktunk. A globális felmelegedés a Kárpát-medencét mediterrán téli hőmérsékletűvé enyhítette, az utóbbi években elkényeztetve minket.
Az idősebbek ilyentájt a messzi múltba révednek vissza:
- Bezzeg, a mi időnkben… - kezdik felidézni fagyos élményeiket - még voltak igazi telek. – amely állításban amúgy senki sem kételkedik.
Mivelhogy jómagam sem az elmúlt napokban hullajtottam el tejfogaimat, képzeletbeli tarsolyomban számtalan, télhez kapcsolódó emlék gyűlt össze, amelyek a -7 fokos hidegben nemhogy lefagytak, hanem egymás után emelkednek a felszínre. Három a magyar igazság, ezért ennyivel kell beérniük.
Még pelyhedző állú középiskolásként éltem át az elmúlt évszázad egyik leghidegebb telét. Nem most volt. 1971-ben -27 fokos fagyban jártunk iskolába. A dermesztő légkör ellenére minden működött: a villamosok, vonatok jártak, a boltokba eljutottak az élelmiszerek, a postások is kivitték a leveleket. Bejáróként némi izgalomra adott okot a reggeli buszjáratok elindulása. A volán mögött azonban tapasztalt sofőrök ültek. Félórával a hajnali kezdés előtt gázolajos rongyokból a motor alá gyújtottak. Tíz perc után pöccre indult a csuklós buszt meghajtó egység. Negyedóra alatt meleget is varázsoltak az utastérbe, s járműveiket menetrend szerint közlekedtették. Néha az utasok besegítettek. Előfordult, hogy az eljegesedett út emelkedőjén elakadt a busz. Az aljba óvatosan visszatolatott, majd az utasok hátul tolva, sikeresen felkapaszkodott a dombtetőre.
A Szerencs–Hidasnémeti vasútvonalon még gőzmozdonyok (375-ös szertartályosak) húzták a szerelvényeket. A vonatok Hidasnémeti felől, Goloptól Tállyára erős emelkedőn juthattak fel. Egy téli napon a csühös minden igyekezete ellenére ez nem sikerült. Háromszor futott neki, mindig visszakozni kényszerült. A kalauzok végigjárták a vagonokat és kérték az utasokat, segítsék ki a MÁV-ot. A mozdonyvezető a nőket, gyerekeket a vonat elé parancsolta. Velük a sínekre kisebb kavicsokat rakatott. A férfiak hátulra vonultak és a mozdonysíp jelére vállaikat a vonatnak vetették. A tolók büszkék lehettek magukra, hiszen feltolták a szerelvényt.
Katonaként Bélapátfalván szolgáltam. Szintén egy zimankós téli vasárnap a társak, a kimenő idejére túrát terveztek. Nagyvisnyóról kívántak felmászni Bánkútig és az Ablakoskő-völgyében vissza. Egy valamiről azonban elfeledkeztek. Azokban a napokban extrém mennyiségű hó esett. Végig térdig érő szűz hóban gázoltak. Félútnál a kimerült társaság több tagja is hányni kezdett. A bánkúti turistaházig érve mindenki túlesett legalább egy megkönnyebbülésen. Rövidet pihenve indultak vissza, hiszen rövidek a téli nappalok. Lefelé jobb tempóban haladtak, de Nagyvisnyóra erejükkel mindannyian elkészültek. A totális kimerültségtől többen csuklani kezdtek. A társaság a faluban vonatra szállt. Néhányan állandó csuklások közepette ájultak mély álomba. Bélapátfalván alig lehetett felébreszteni őket. A vonat legalább öt percet állt, mire mindenki lecihelődött. Majd csak másnap, némileg pihentebben tudatosult: az életükkel játszottak.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás