A nagyváros zajából kilépve egy fényképezőgéppel vagy távcsővel a nyakban, felfedezhetjük a természet ezer csodáját. A színek, az erdő madarainak hangja vagy trillázása, illetve az oxigénnel teli erdei fák. De ne hagyjuk ki a tavakat, forrásokat és a ligeterdőket!
Az ég nemcsak kék lehet, hanem a naplemente hatására sárga, narancssárga, vérvörös. Erre szokták mondani, hogy a lenyugvó Napnak is van ereje. Esős és viharos időben fenyegetően sötét.
Az erdő mélyében sétálva, a kiránduló érzékeny orrát nem a büdös levegő csavarja, az utcákon tornyosuló szemét sem szúrja ki az ember két szemét. A messzilátóba belenézve észrevehetjük az ágak között bujkáló vagy éppen dolgozó madarakat. Bóklászásunk alatt megtölthetjük tüdőnket friss erdei levegővel.
Változnak az évszakok és vele együtt a természet is. A tájat beborítja a hó, fehér ruhába öltözik a táj. A földre pillantva megjelennek az erdőlakó emlősök lábnyomai (vaddisznó, gím, dámszarvas, néha muflon, őz, illetve a nyúl). Amikor az erdő zsenge és zöld, ezeket az élőlényeket nagyon nehéz nyomon követni, de a téli időszakban lábrajzolatuk segítségével könnyen felfedezhetjük őket, és a szerencsések lencsevégre is kaphatják, akár táplálkozás vagy más élettevékenység közben.
Ha fényképezőgépünk memóriakártyája megtelt, elégedetten és kipihenve, élményekkel felvértezve a városba visszatérve az embert elfogja egy gondolat: miként teheti jobbá a környezetét? Milyen csodás természet vesz körül bennünket? Amelyet óvnunk kellene magunknak és gyermekeink, unokáink, dédunokáink, szépunokáink…számára is.
Mert az élet nem csak rólunk szól.
Seszter
Új hozzászólás