Új rendezvény született Földes életében

Sokan érkeztek szomszédos településekről

2018. augusztus 11-én rendezték meg első alkalommal és hagyományteremtő jelleggel a Földesi Pálinka fesztivált és Ifjúsági Napot Földes nagyközségben. A kilátogatók színes és változatos programokon vehettek részt, ahol minden generáció megtalálta a módját, hogy kipihenje a hétköznap fáradalmait, és elszakadva a monotonitástól, eltöltsön egy kellemes napot a családjával vagy a barátaival.

A fesztivál helyszínét a Földesi Termálfürdő és Szabadidőközpont adta. Mivel önkormányzati esemény volt, így a Termálfürdő és Szabadidőközpont szolgáltatásait is ingyenesen igénybe vehették a kilátogatók. A fesztivállal együtt kéz a kézben élvezhették a strandfürdő által nyújtott szolgáltatásokat is a résztvevők.

A hagyományteremtő esemény szombaton 10 órakor nyitotta ki a kapuit, és kezdte fogadni az érdeklődőket. A délelőtt a főzőversenyre helyeződött a legnagyobb hangsúly, de ezen kívül még strandfoci bajnokságot és változatos családi versenyeket is szerveztek. A főzőverseny eredményhirdetésére a kora délutáni órákban került sor. Ez a mozzanat sem szokványos módon zajlott le. A kihirdetésben sztárvendég is segédkezett, Sass Dániel személyében, aki a Konyhafőnök című magyar televíziós főzőshow harmadik évadának a döntőse volt.

A programok család és gyermekbarátok voltak. A kisebbek utazhattak kisvasúton, illetve pónilovon is, amely nagy népszerűségnek örvendett. Ezen túl több ügyességi játékon is megmérettették magukat. A nagyobb gyerekek és a felnőttek számára a forgó és a dodgem pálya biztosított szórakozási lehetőséget. A rendezvény idején több pálinkaház is kitelepült a szabadidő parkba, és hozták a környék legfinomabb ízeit. A kilátogatók válogathattak a zamatosabbnál zamatosabb ízek közül, és kóstolhatták meg a hagyományos ízektől kezdődően egészen a speciális, különlegességekkel bezáróan. Az ételek is nagy hangsúlyt kaptak, kezdve a helyben kemencében sütött kenyérlángostól, egészen a Streetfood ízeik szerelmeinek az egyik legnépszerűbb ételéig, a sajtos tejfölös lángosig. Természetesen nem maradhattak el az édesség standok sem, ahol számos nassolnivaló közül lehetett választani. Végül, de nem utolsósorban különböző „bazáros” asztalok is kínálták termékeiket, hogy a gyerekek haza tudjanak vinni valamilyen játékot emlékbe az eseményről.

A pálinkák értékelésére az esti koncertek előtt került sor. Összesen 58 nevező regisztrált a megmérettetésre, ahol különböző kategóriákban került sor az értékelésre. Természetesen nem maradhatott ki a hagyományos alma és szilvapálinka sem, de olyan ízekkel is találkozhattunk, mint dió, sárgabarack, őszibarack, meggy, cseresznye, birsalma, szőlő pálinka. Akadtak olyan különlegességek mint szilva és szőlő vegyítéséből született íz, illetve a földieper és faeper kombinációjából létrejövő pálinka, alamint bodzavirág, málna, zölddió ízesítésű pálinkák, és talán a legnagyobb szenzációt a fügéből és a sütőtökből készült pálinkák szerezték.

Az esti programok nagyon választékosak voltak, amelyek minden generációnak szóltak. Legyen akár fiatalabb, akár idősebb a kilátogató, illetve akármelyik zenei stílusnak a hódolója, itt biztosan megtalálta azt a fellépőt, aki megfelelt az ő igényeinek, ízlésének. Az este bizonyára több emberben is felmerült a kérdés, hogy „részegen ki visz majd haza”?  

A zenei programokat a magyar rock együttes, a Bikini nyitotta meg. A másfél órás koncertjük csak tovább fokozta a már meglévő jó hangulatot. A következő fellépő új stílust is hozott a fesztivál életében, amely a magyar rap szerelmeseinek kedvezett. A hazai rapből kiemelkedő Mr. Missh hozta magával a hangulatot és adott új ütemet az éjszakának.

Végül az estét a diszkó hangulat zárta, amelyet nem más, mint a „Bulibáró” és a legnagyobb „After-es” Pixa képviselte, akik éjfélig szórakoztatták a közönséget, majd hangulat csaknem hajnalig kitartott: Pixa után több dj is „megörökölte” a pultot.

Vajon mit hoz a 2019-es év? Mi várni fogjuk a folytatást, mert bebizonyosodott, hogy helye van az ilyen eseményeknek Hajdú-Bihar megye életében. Az újszülött fesztivál számos környékbeli településről is vonzott ide látogatókat.

Gyenge Imre

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.