A dolog, ott kezdődött, hogy Pesten járva az IKEA-ból hoztam apámnak egy 400 forintos cipőkanalat. A nyolcvan éves apám örült a messzi földről származó vásárfiának, mert e kiváló műanyagból készült svéd terméknek meglehetősen hosszú nyele volt. Így, minden erőlködés, és hajlongás nélkül könnyedén felugrott az öreg lábra a cipő.
Apám világéletében csak cipőfűzővel ellátott lábbelit volt hajlandó viselni. A makkos cipő, a műbőr mokaszin, az erősen konzervatív ízlésvilágának politúrján nemigen karcolt barázdát. Évekig használta a kanalat, mígnem egy hideg januári napon a fűtetlen előszobában hagyott segédeszköz megadta magát, és hosszában kettétört. Ekkor vettem a 100 forintos boltban ezt a semmirevaló, görbe kínai cipőkanalat. Amint a mellékelt képen látható a termék segédeszközként nem funkcionál. A rövid, görbe nyele miatt annyira le kell hajolni, hogy akár puszta kézzel is felvehető a lábbeli. Sokat gondolkoztam, miért ilyen görbe a nyele. A távol-keleti kultúrákban érkezéskor és távozáskor mindig meghajlunk. Ebben a pozícióban valóban jól jön a görbe nyelű cipőkanál.
Apám viszont nyakas ember. Nem hajlong. Szerencsére, karácsony táján megint elővette a „fótozó” fóbiája. Ilyenkor négyes alumínium szegeccsel minden feléje közeledő tárgyat megfoltoz. Lehet az üres festékes veder, műanyag szemetes lapát, vagy Csepel kerékpár hátsó lámpa. Így „javítódott” meg a régi cipőkanál, aminek csak anyám nem örült egyedül. Ugyanis minden használatkor a fémszegecsek sorjája, szöszmöszösre tépte az új zoknija finoman cizellált nejlon anyagát.
Cserép baba, meg a crocs
Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, felejteni tudom a tejgumiból készült NDK gyártmányú, fehér, műbőr szandál okozta szorongó érzést. Nem sikerült, mert, itt az idő, hogy megemlékezzük arról a cipőfajtáról, ami a legundorítóbb lábbeli dobogóját ostromolja manapság, joggal. Sajnos, nálunk is hódít évek óta: a Crocs. Lányoknak otromba, férfiaknak meg borzasztó. Márpedig ez a fajta cipő tényleg divat, olyannyira, hogy külföldön már hamisítják is.
Szót kell ejtenünk még a gombák kedvenc élőhelyéről, a kertész gumiklumpáról. Nekem is volt egy baumaxos, otthoni használatra, amíg ki nem nőttem. Észrevettem ugyanis, ha kint maradt a tűző napon, akkor hetenként egy számot zsugorodott a gumi lábbeli. Most, a hat éves fiam lép bele néha.
Ezek után már rettegve figyelem egy újabb őrület terjedését. A neve: Cserép baba. Aranyos ez, amikor hatéves fészkünk gyümölcse, az udvaron kapirgáló kendermagos tyúkok elé veti a cserép tartalmát, a nagyi mályváját. Majd az összeillesztett cserepekből, pamutból, temperával Buci babát kreál.
Ám közel sem vicces a dolog, amikor az anyósunk állít be egy ilyennel, és ellentmondást nem tűrve a mikró tetejére biggyeszti szeretete jeléül.
Virsli
A virslivel kapcsolatosan egy hónap leforgás alatt két sokk is ért egymás utánijában. Az első az volt, hogy az Ausztriában vásárolt virsli nyomokban húst is tartalmazott. A második sokk akkor ért, amikor egy késő este egy hazai üzletlánc saját termékéből választottam vacsorát. Egész úton hazafelé azon tanakodtam, miért festik barnára a virsli fólia anyagát. Ja, és miért olyan vastag a műanyag fólia rajta. Mielőtt a kép válaszolna helyettem, volna egy kérésem. Csak erős idegzetűek tekintsék meg a képet!
Dalnoky
Új hozzászólás