Tréfás György tiszteletére

Tréfás György

„Megtisztul a lélek” címmel fotó- és plakátkiállítás nyílt Tréfás György operaénekes emlékére január 22-én a Csokonai Színház nézőtéri büféjében és az első emeleti folyosón.

Tréfás György 1957-ben szerződött Debrecenbe. Hírnökként debütált az Othellóban, majd hamar főszerepeket kapott, s az ötvenkét év alatt, amíg a debreceni zenés színházat szolgálta, a basszusrepertoár összes nagy szerepét eljátszotta: Sarastrót, Ozmint, Leporellót, Fülöp királyt, Dulcamarát, a Kékszakállú herceget és a Mamát, Donizetti híres basszushangra írt női szerepét, melyet egyedül ő énekelt Magyarországon.

Ismert oratórium-, operett- és dalénekes. Rendszeresen vendégszerepelt a budapesti Operában, de nagy sikerrel lépett fel többek között Kína, a Szovjetunió, Bulgária, Olaszország, Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, az NDK, az NSZK és Kuba operaházaiban, színházaiban.

A Liszt Ferenc-díjas, Kiváló művész életútját 26 tablón, csaknem 300 fotóval illusztrálva mutatja be a március 20-ig megtekinthető kiállítás.

A képek jelentős részét, a Csokonai Színház fotósa, egyben a kiállítás rendezője, Máthé András készítette, de a válogatásban láthatók Kalmár István, Várday Magda, Iklódy János munkái is.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.