Villamosok új vágányon

Halkabban és gyorsabban fognak gurulni

Hosszú hónapok, évek várakozásai után végre elkezdték felújítani a debreceni villamosvonalak vágányait. Először az 1-es vonalon javítják a borzasztó állapotú síneket, majd a 2-es vonal karbantartási ideje is eljön.

Két nappal ezelőtt időre kellett érkeznem úticélomhoz, amely eléréséhez az 1-es villamost szerettem volna igénybe venni. Néhány perces várakozás után döbbentem rá tévedésemre, hiszen, bár tábla nem jelezte a Kálvin téri megállóban, de a szerelvények az 1-es jelű viszonylatban már nem közlekedtek. Figyelmetlenségem ellenére öröm fogott el: néhány nap és a csörgő-morgó villamosoknak végre már nem kell majdhogynem megállniuk a Kálvin téren a töredezett, sérült sínek miatt, úgy zakatolhatnak majd a megálló felé, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ritka pillanatok egyike volt, amikor úgy érezhette gyakorlatilag valamennyi utas, hogy a DKV szolgáltatásai zökkenőmentesen működnek. Egymást érték a villamospótló buszok, amelyek hiánytalanul követték a villamos útvonalát, gyorsan, rugalmasan közlekedtek a pótjáratok, a Kálvin tér kivételével, pedig minden egyes megállóhelyen tábla figyelmeztetett a villamos hiányára. Vasárnap este pedig még utoljára felvonultak az 1-es viszonylat járművei, hiszen felsorakoztak a Kölcsey előtt, ellenőrizték a városi vasút kocsijait, majd egyesével, az ürességtől kissé keservesen beálltak csendben egymás mögé, hogy várják a napot, amikor újra utasokkal lesznek tele. Ezúttal a Nagyállomás és a Kálvin tér között, illetve a kettes vonalán nem közlekedik jelenleg a villamos.

A változtatás és a felújítás igencsak időszerű volt már. Nem csupán a tömegközlekedés villamosított eszközeinek biztonsága, hanem a gyalogosforgalom épsége miatt is. Egyik-másik sínpár körül a beton és a vas alkotóelemek olyannyira leromlott állapotban voltak már, hogy aki óvatlanságból esetleg belelépett, könnyedén érhette az illetőt kisebb baleset. Szép is ez, örüljünk a változásnak, amíg lehet. Hiszen ahogy megtörténik a renoválás, alig élvezhetjük. Érkezik ugyanis a hidegzuhany, az újabb tömegközlekedési áremelés. No, de most egyelőre a felújításnak örüljünk. Ezesetben pedig a rugalmas és sikeres problémamegoldás miatt, a pótlóbuszok pontosságáért igenis elismerés illeti a sokat emlegetett DKV-t.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.