A továbbjutás küszöbén

Füzi-Tóvizi Petra gólöröme  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler női kézilabdázói fontos Európa Liga-meccset vívtak szombat este a Hódosban. Az ellenfél a C-csoport eddig veretlen csapata, a norvég Sola volt. Debrecenben szakadt meg az északiak hibátlan nemzetközi sorozata.

Az időpont alapvetően nem volt kimondottan kedvező. A Loki focistái ugyanis a kézilabdával egyidőben vívtak fontos csatát Fehérváron, amely egyaránt jelentős volt bajnoki és szurkolói szempontból. A szurkolótábornak így ketté kellett szakadnia, ez azonban nem jelentett gondot, a Debrecenben maradtak csordultig megtöltötték a b-közepet, illetve a csarnokot. Ami a csapatot illeti, újra Szilágyi Zoltán rendelkezésére állt Planéta Szimonetta és Mariana Costa, illetve Anca Giegerich is teljes erőbedobással készült a találkozóra. Továbbra sem volt azonban hadra fogható a rehabilitációját töltő kapitány, Hornyák Dóra, illetve a szintén sérült Jovovity Jovana.

Szokásosan a Himnusszal indult a találkozó, amelyet a piros-fehérek kezdtek meggyőzően. Vámos Petra bombákkal vette be Duijndam kapuját, Hámori Konszuéla pedig brillírozott. Fontos szerep jutott a beállóknak, akik eredményesen viselték a terhet. Egyre nőtt a debreceni előny, a norvégok azonban tapadtak, érezhető volt, ez valóságos csoportrangadó, ezt pedig mindkét fél tudja és meg szeretné nyerni a rendkívül fontos két pontot. Az első felvonás hajrájában a Sola tudott magabiztosabb maradni, egyenlített a vendég alakulat. Félidőben 13-13 állt az eredményjelzőn.

A fordulást követően Steffen Stegavik alakulata került előnybe, de a Vasutasnak nem szegte kedvét a hátrány, Hámoriék rendkívül szervezetten kézilabdáztak, majd hamar vissza is szerezték megérdemelt vezetésüket. Anca Giegerich is bemutatott a kapuban néhány bravúrvédést, amelyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a találkozó euforikus hangulatú hajrájára jelentős lépéselőnybe kerüljön a Loki. Így is lett. Az utolsó percekre már négygólos hazai vezetéssel érkeztek a felek, így tulajdonképpen minden kérdés eldőlt. A dudaszó pillanatában 25-21 volt az állás. Ez lett a végeredmény. Debrecenben megszakadt a Sola nagy sorozata.

Elkezdődött a tábor és a csapat közös ünneplése, amely olyannyira lenyűgözte az egyébként vastaps közepette levonuló vendégeket, hogy csapatuk az öltözőből visszatérve csodálta a debreceni hangerőt, eufóriát. A DVSC Schaeffler ezzel a győzelemmel immár 6 pontos a csoportban, és hatalmas lépést tett a továbbjutás felé, amelyért legközelebb szombaton harcolhat majd a dán Nyköbing otthonában. Aztán ismét nehéz hét vár a Vasutasra, hiszen február 15-én, szerdán a Magyar Kupában a Dunaújváros látogat a cívisvárosba, majd azon a héten vasárnap a Podravka is látogatást tesz a Hódosban.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.