Folytassa, Mester!

Mandic - az utánpótlásnál is sikeres volt

A DEAC férfi kosárlabdázóit az elmúlt két szezonban hosszú névsort alkotó edzők sora irányította. Több-kevesebb sikerrel. A külföldi, Magyarországra „igazolt” edzők esetében láthattunk fellángolást, de alapvetően a kitűzött célok elérése nem került hozzánk kimondottan közel. Andjelko Mandics esetében a fekete-fehéreknél tapasztalt mesterről van szó. Meg is van az eredménye, feltámadt a debreceni főnix.

Két mérkőzés, két piszok nehéz ellenfél, négy bajnoki pont, elégedett debreceni kosárközönség. Nagyjából így lehetne röviden összefoglalni azt a hangulatot, amely az U23-mas alakulattól, David Dedek helyére, az élvonalbeli csapat élére került Mandics-mester teljesítményét lengi körül. Pedig még csak a hosszú út elején vagyunk, sikerből azonban koránt sincs hiány. Nagy halként érkezett az Oláh Gábor utcára az az Olajbányász, amely idén ismét a bajnoki címért viaskodik a Falco KC-val, de a pályán olyan átalakult formációban kezdő DEAC fogadta a tiszaligetieket, amelyre talán még ők sem számítottak. A nemzetközi porondon is jártas, egykori magyar MVP, Darrin Govens pedig két bizonytalan meccse után olyan teljesítménnyel mutatkozott be egyetemi mezben, amely igazán méltó a nevéhez, a fiatalok játszatása pedig ugyancsak kiváló döntésnek bizonyult az ifjakkal hosszú, jó kapcsolatot ápoló edző részéről. Az eredmény tehát győzelem, rögtön a korábban már kispadon ülő vezetőedző csapatától. Fellángolás? Lehet. Láttunk már ilyet. Noha a soron következő mérkőzés előtti felhangok egyöntetűen ezt a forgatókönyvet vetítették előre.

Ugyan, hogy is verhetné meg a DEAC egy Olaj elleni bravúr után a címvédőt!? Andjelko Mandics legénysége jól láthatóan mit sem törődött a negatív jóslatokkal, és „vérre szomjasan” lépett pályára az Aréna Savariában. Noha érezhető volt, hogy a sárga-feketék hazai klasszisa, Perl Zoli vezérként igyekszik érvényesíteni a jobb formában lévő, esélyesebb csapata akaratát. Azonban, ha a túloldalon az összhangot remekül megtaláló, parádés agilitással és hatékonysággal védekező gárda áll, máris látótávolságon belül, hogy boruljon a papírforma. Így is lett. Bár a Falco végig tapadt a debreceniekre, a fekete-fehérek nem engedtek akaratukból, hiszen miért ne lehetne a sárga-feketéket is legyőzni tizenöt meccses veretlenségi sorozatukat megszakítva? Persze a tény, hogy érezhető volt a szombathelyiek rutinja, nem mellékes, a DEAC szervezettsége most mégis felülkerekedett a tabellán elfoglalt helyezések diktálta papírformán. Megérdemelt debreceni győzelem született, az pedig szembetűnő, hogy a csapaton belüli összhang, koncentráció, általános öltözői hangulat klasszisokkal magasabban van, mint az edzőváltás előtt.

A Berényi Sándorral való feljutás, a Kovács Adrián által vezetett csapat kupasikere után ismét egy Debrecenben tapasztalt edzővel emelkedik ki a csapat méltatlan hullámvölgyéből. Február 4-én, az Atomerőmű ellen ráadásul még a hazai pálya előnye is a Debreceni Egyetem csapatának kezében lesz. Mit mondhatnánk!? Folytassa, Mester!

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.