Tóbiás: mondjon le a NAV-elnök!

Budapest, 2014. november 5., szerda (MTI) - Lemondásra szólította fel Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője, miután a NAV-elnök elismerte, hogy az Egyesült Államokba való beutazását az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette.

Tóbiás József szerdán Budapesten sajtótájékoztatón közölte, ha nem mond le az adóhivatal vezetője, akkor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek azonnali hatállyal fel kell mentenie, hogy már ezen a napon se végezhessen munkát.     

Szólaljon meg az a kormánytag, aki az elmúlt két hétben tudott a NAV-elnök, illetve más kormány- és köztisztviselők kitiltásáról, és közölje, kik érintettek még az ügyben! - mondta az ellenzéki politikus.

Az elmúlt két hétben vajon miért tagadta a kormány, hogy nincs információja az érintettek köréről? „A kormány hazudott az elmúlt két hétben a közvéleménynek ebben a kérdésben?” - kérdezte.

Tóbiás József a NAV-elnök által tervezett vizsgálatról azt mondta: „Vida Ildikó fordítva ül a lovon”, nem ő vizsgál, hanem őt kell vizsgálni. Mint mondta, támogassa a kormány az Országgyűlés előtt lévő ellenzéki kezdeményezést, amely a NAV-vizsgálóbizottság létrehozására vonatkozik.

Emlékeztetett arra, hogy Vida Ildikó már elrendelt egy vizsgálatot a szervezeten belül, amikor Horváth András volt NAV-munkatárs ismertette az áfacsalásokkal kapcsolatban tudomására jutott információkat. Akkor egy hétvége alatt lezárták a vizsgálatot, és közölték, nincs semmi alapja Horváth András kijelentéseinek - ismertette a pártelnök, aki szerint a NAV-elnök mostani vizsgálatra vonatkozó kezdeményezése éppen ezért hiteltelen.

Vida Ildikó a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban azt nyilatkozta, azok között van - a NAV több más munkatársa mellett -, akiknek az Egyesült Államokba való beutazását az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette. A döntésről levélben értesítették, amelyben nem írtak konkrét ügyet, csak egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, amelyikben van egy passzus, hogy felfüggeszthetik a belépési jogát annak, aki korrupcióban érintett, vagy abból hasznot húz. Vida Ildikó hangsúlyozta: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese.     

A NAV elnök közölte azt is, hogy a kormányban egy illetékesnek jelezte kitiltásáról szóló döntést. Elmondta azt is, vizsgálati csoportot állít fel, amely „mikroszkóppal” fogja újra átvizsgálni a Magyarországon működő összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.