K. Vendelné, Paula néni, 78 éves debreceni özvegyasszony megunta, hogy az új 2-es villamoson sohasem adják át a helyet. Legutóbb is hiába kérlelte a két ülésen elterülő ifjút, legyen tekintettel élemedett korára és engedjen neki egy fenéknyi megpihenési lehetőséget. A fiatalember medicin labda méretűre fújta rágóját, dörrenés erejű pukkantással durrantotta szét a nénitől húsz centire. Az ajkain kívül rekedt rágótömeget visszaszívva, tenyérrel rásegítve, gyűrte foga rácsai mögé. A műveletet sikeresen befejezve, fordult az ülésért ácsingóhoz. A hozzá szólót lusta, unott pillantással mérte végig, majd foghegyről vetette oda: - Mama, szálljon inkább az 5-ös trolira! Az megy a Köztemetőbe – azzal az ablak felé fordulva, az elsuhanó házak geometriai változatosságának tüzetes tanulmányozásába mélyedt.
A néni ekkor jutott elhatározásra:
- Így nem mehet tovább! – szűrte szavait fogai közt, közben gyilkos pillantásokat lövellt a kifelé bámulóra. Ha azok a szemvillanások ölni tudtak volna, egy századnyi ellenséget gyilkolt volna le, nemhogy egy nyikhaj, szemtelen kölyköt.
- Ha a hely átadása nem megy szép szóra, akkor megy majd erővel.
Azon meleg nekibuzdulásában benyitott az első útjába eső konditerembe. Személyi edzőt fogadott. Az edzésért egy petákot sem fizetett, mert a terem vezetője az öreg hölgyben remek reklámlehetőséget látott. Hirtelenében ki is találta a szlogent: „Jöjjön hozzánk nagymama, Schwarzenegger lesz még ma!”
Napi hat órát edzett. Szorgalma elnyerte méltó jutalmát, hónapnyi gyúrással (vazze) 42-es bicepszet dolgozott felkarjára. Olyan kockahasat edzett melle alá, hogy Rubint Réka csak ezüstérmes lehet.
- Erő már van – nézegette magát csupaszon a tükörben – Most kellene még valami küzdősport.
Elhatározását tett követte. Hangyaszorgalommal gyakorolta a dzsudófogásokat. Iponokkal döngölte a tatamiba edzőpartnereit. Egy hónapnyi edzés és 2349 ipon elérése árán fekete öves mesterré küzdötte magát.
Megnövekedett izmokkal arányos önbizalommal szállt fel a CAF villamosra. Az ide-oda hernyózó tuja utasterében erejének teljében, szilárdan állt lábán, mint a tartópillér az új Nagyerdei Stadion oldalában. Végelgyengülésben, utolsó leheletével nem kereste az ülőhelyet, nem sóvárgott vén teste megpihentetésére. Lenézően vigyorgott azokra a középkorú asszonyságokra, akik kialvatlanságtól karikás szemekkel, napi robottól fáradt, hamuszürke arccal, két csordulásig tömött szatyorral egyensúlyozva, rogyadoztak a fizikai kimerültség határmezsgyéjén. Arra is gondolt, hogy a DKV-nak felajánlja szolgáltatásait: a lerobbant, vagy villany nélkül maradt villamosokat szívesen bevontatja a remízbe.
Merengésében idáig jutott, amikor meglátta a fiút. Rossz szokásához makacsul ragaszkodva, két ülésen terítette szét, atlétikusnak legkevésbé nevezhető, annál inkább csontkollekcióra hajazó testét. Úgy elterült, mint hazánk legkiterjedtebb sík területe. Előtte öreg néni. Reszketeg, piszkavas vékonyságú, aszott bőrű kezével kapaszkodott, másikkal botjára nehezedve egyensúlyozott. Könnyes, könyörgő szemekkel meredt a fiatalemberre, aki tüntetőleg száznyolcvan fokkal nézett más irányba. A fiú azon a napon is otthon felejtette empátiáját, illemtudását. Fülhallgatójával úgy bedugaszolta fülét, mintha a fülzsír kifolyását igyekezne meggátolni. Kérődző zsiráf módjára rágózva bambulta az első karcolást az új villamos ablakán.
A látványtól felforrt Paula néni agyvize. Néhány hete, hasonló helyzetben megalázottan állt a fiú felett. A fojtogató síráson kívül, akkor nem tehetett volna egyebet. Most azonban ellentmondást nem tűrően dörrent az Alföldet utánzó fiúra: - Miért nem adod át a helyet ennek a néninek?
A fülhallgatók akadályozták a kérdés eljutását a kölyökhöz. K. Vendelné hamar rájött, hogy miért süket a fiú. Szinte füllel együtt markolta meg a dugaszt. Az ifjú hallószervéhez egészen közel hajolva, szinte a hallójáratokba ismételte meg a kérdést. A fiatalember szókincse, stílusa és öregekhez való viszonya az eltelt hetek alatt jottányit sem változott. Az biztos, Kazinczy nem lenne rá büszke.
- Menjen már a temetőbe! Így is túl sokan vagyunk a villamoson. Csak növeli a zsúfoltságot… - a végét már elröhögte, annyira élvezte saját szellemességét.
A következő pillanatban arcára fagyott az önelégült vigyor. Paula néni fél kézzel rántotta fel a cinikus ifjút, és emelte a plafonig. A feje koppant a borításban, lába a levegőben kalimpált, márkás cipője lecsúszott, előbukkant lyukas zoknija.
- Na, fiú! Átadod az ülőhelyet? – érdeklődött Paula néni negédes mosoly kíséretében.
A néni fellépését az utastérben többen megtapsolták. Egy középkorú férfi meg is jegyezte:- Ilyen nagymamákkal biztosan megvédjük a rezsicsökkentést.
A következő megállóban a fiú pánikszerű gyorsasággal menekült a fedélzetről. A villamostól távolodás oly gyorsra sikeredett, hogy egy pihent agyú stopperes 10,2 másodpercet mért százon. Jó, jó, messze van a világcsúcstól, de egy ilyen antifitneszes gyerektől eléggé tűrhető igyekezet.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás