Tárgyalják a reklámadót

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - Az Országgyűlés költségvetési bizottsága a kormánypárti képviselők szavazataival keddi ülésén támogatta a reklámadóról szóló, valamint az egyes adótörvények módosításáról szóló önálló képviselői indítvány tárgysorozatba vételét, továbbá jóváhagyta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat bizottsági önálló indítványként való benyújtását.

A bizottság 10 kormánypárti igen és az ellenzéki képviselők 3 nem szavazata, valamint 1 tartózkodása mellett támogatta a reklámadóról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.

Burány Sándor, a bizottság MSZP-s elnöke úgy vélekedett, a reklámadó bevezetése a sajtószabadság csorbítására, és a független szereplők ellen irányul.

L. Simon László (Fidesz), a reklámadóról szóló törvényjavaslat benyújtója kifejtette: a reklámadó a minőségi újságírást és a sajtószabadságot nem veszélyezteti, a magyar költségvetés számára ugyanakkor bevételt jelent. Hangsúlyozta, a politikai pluralizmust szolgáló médiumokat nem érintené a reklámadó, hiszen mértéke 500 millió forint árbevételig nulla százalék. Sem a Magyar Narancs, sem a Népszava árbevétele nem éri el ezt a határt - tette hozzá.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.