Vannak azok a marketinges, értékesítő diszpécserek, akik udvariasan keresik a potenciális fogyasztót, hátha sikerül meggyőzni. Meg vannak azok, akik magukat istennek képzelve erőszakosan rabolják az ember idejét, már-már a béka s.gge alatti színvonalra süllyedve. Ez utóbbihoz volt szerencsém.
Bevett gyakorlat, hogy ha egy ilyesfajta ügyintéző felhívja az embert, elfoglaltságra hivatkozva másik időpontot kérünk. Nyilvánvalóan ennek van egy udvarias, emberi módja, miként lehet a félreértéseket a lehető legkisebb mértékre csökkentve a telefonáló tudtára adni, hogy nem szeretnék a lehetőséggel élni. De mi van akkor, ha szóhoz sem hagy jutni, sőt…?
Történt a minap, hogy telefonon felkeresve jelentkezett be egy hölgy, miszerint édesanyámat keresné. Érdekes volt már első csevegésünk legeleje is, hiszen félig nagymamám, félig pedig édesanyám nevét említette, így udvariasan szerettem volna helyreigazítani, hogy gördülékeny legyen a párbeszéd. Tekintve, hogy én is, valamint édesanyám is elfoglalt volt épp, munkaidőben egyikünk sem ért rá vélhetően 20-30 másodperces hívásnál többre, elnézést kérve kérdeztem, nem lehetne-e másik időpontban megejteni ezt a bájcsevejt? A válasz már-már letaglózóan suttyóra sikerült:
„Ne beszéljen már bele, ha azt se tudja, mit akarok, nem igaz…”
Meglepődve, ám cseppet sem tehetetlenül szóltam ismét a készülékbe, hogy az időpont nem alkalmas, keressünk esetleg másik napot, órát arra, hogy megbeszéljük a hívás célját. Újból fülön csattintott a kapanyél:
„Akkor adja meg az anyja számát, azt hagyjuk egymást békén!”
Tekintve, hogy számítógép előtt ültem, így a számot egy pillanat alatt ellenőriztem, valós-e, egyébként sikerrel, hiszen valamely egészségügyi prevenciós cég vonalában voltam épp. Ezt a tényt felismerve a számot megadtam, majd a hölgy kérdezés nélkül basz…, akarom mondani nyomta rám a telefont. Néhány perccel később édesanyám hívását fogadtam, amely beszélgetésben egy ugyanilyen tahóról esett szó ismét.
Mikre nem képes a telefon „arcátlansága”…
Barna Marci
Új hozzászólás