A szomszéd kertje mindig zöldebb, de csak akkor állíthatjuk bizonyosan, ha látjuk is…, azaz érdemes kimozdulni, utazni, kirándulni, újdonságot, érdekeset, vagy csak egyszerűen mást látni. Alkalmas az összevetésre, tisztánlátásra, reálisabb kép, vélemény kialakítására.
Időről-időre megfordulok Erdélyben. Látom a térség fejlődését. A rendszerváltás után honnan indult, hol tart most. A tapasztaltak süvegelendők. Állíthatom, hiszen még döcögtem Nagyvárad felé olyan főközlekedési úton, amely inkább hasonlított szőnyegbombázás utáni krátertömegre, mint európai közúthálózat részére. Most öröm rajta autózni. Mondjuk, a románok vezetési stílusa mérsékeli az élvezetet…, de ez is egy összehasonlítás.
Érmihályfalva határváros a romániai Bihar megye nyugati részén, Debrecentől negyven kilométerre. Nyírábrányi átkelést követően az első település. A valamikor szebb napokat látott várost sok debreceni keresi fel. A látogatókat főleg piaca vonzza. Az árusok csütörtökön és szombaton rakják ki portékáikat. Zöldségtől fűkaszáig széles a választék. Tulajdonképpen, ami ott nem kapható, az nincs is. Szinte csak magyar beszédet hallani, így nem nehéz megértetni magunkat. A lej, mint hivatalos fizetőeszköz mellett forintot is elfogadnak. A napokban egy lejt nyolcvan forintban számolták át.
Minap jártam arra. Piacnapokon nehéz parkolót találni. Szerencsémre a mentőállomás rövid utcácskájában akadt egy autónyi hely. Még ki sem szálltam, de két férfi már ajtóm elé állt. Benzin után érdeklődtek. Nyolc lejt (640 Ft-ot) adtak volna literjéért. Náluk 8,7-9,5 lej (700-760 Ft). A magyar viszonyokat jól ismerik, tudnak az árstopról.
Miután elmentek, eszembe jutott húsz évvel korábbi határátjárásom célja: akkor én tankoltam odaát.
Kosarat kezembe kapva, bevetettem magam a forgatagba. Két nő éppen Debrecenről beszélt:
- Tudod, villamossal ki kell menni a Nagyerdőig… - vitte a szót az egyik. - Azt hiszem az egyes. Ott kell leszállni a fürdőnél.
- Nem, nem! – ágált a másik. – A Klinika eggyel odébb van.
A folytatást már nem hallottam.
- Ide verek, oda verek, megjöttek a pulóverek! – óbégatta az öreg ruhaárus.
Hoppá! Ez ismerős. De sokszor hallottam a Mihály napi vásárokon! Árait nézegettem. Siltes sapka huszonötért, pulóver száz felett, farmer százharminctól, műanyag papucs (mert az is volt neki) 15 lej. Mindenki összevetheti a hazai árakkal. Persze ezek a cikkek nem csúcsminőségűek. Ott az Adidas is inkább Adias vagy Addias. Mindkét változat előfordult A környéket szegény nép lakja. Nincs ipar, mezőgazdaságból meg mindig keserves megélni. Aki teheti, ügyeskedik. Luxuscikkekre nincs fizetőképes kereslet.
Az ügyeskedésről jut eszembe. Majd minden második standon pálinka és bor. Odaát szabadon árusíthatják. Saját főzetek, s áraik mérsékeltek. Fél liter szilva, alma, körte mindössze 15 lej. Bor (otelló, Bianca, bakator) literét már tízért is kínálják. Annak ellenére ennyire olcsó, hogy a környéken található Románia legnyugatibb, székelyhídi borvidéke, mely jellegzetes szőlője a bakator. Szintén némi pluszbevétel reményében árusítanak házi füstölésű kolbászokat, szalonnákat. Különösen finom a fokhagymás, paprikás sváb szalonna. Nem lehet betelni vele. És még ott vannak a túrók, sajtok, brindzák is!
Mint fentebb említettem, az érmihályfalvi egy univerzális piac. Természetesen állatokat is kínálnak. Egy lókupec két vevővel alkudozott, bár az „árut” nem láttam. Gondolom mustra után próbáltak egyezségre jutni. A licitálás tárgya egy munkásló, idősebb kanca. Amikor elhaladtam mellettük, kilencszáz lejnél tartottak. Meg is lepődtem. Túl olcsónak találtam. Valójában gebe vagy virslijelölt lehet, legalábbis az én olvasatomban…, de csipogtak naposcsibék és sipítottak aranyos kiskacsák is. Tyúk, kakas élve, kopasztva.
Kellemes meglepetés az antikvárius jelenléte. Nem illik a piaci képbe. Pláne, hogy éppen a lángosos bódé mellett rakta ki cuccait. Többek között rengeteg könyv, erdélyi írók munkái (Balogh Edgár, Kós Károly, Franyó Zoltán. Hunyadi Sándor) várták olvasóit. Hosszas turkálás eredménye számomra Maderspach Viktor első világháborús visszaemlékezése lett.
A piacjárás végére alaposan bevásároltam. Vettem cseresznyét, paprikát, paradicsomot, uborkát, málnát, disznóságokat, sört, pálinkát… és biztos, hogy még kihagytam egy-két dolgot. Kérdezhetik: miért? Mert olcsóbb. Erre replikázhatnak: de a benzin. Igen, úgy egyszerűen nem érné meg, de mindig összekötöm néhány műemlék, érdekesség felkeresésével. Most átautóztam Székelyhídra, ahol megnéztem a Stubenberg-kastélyt. Böjte Csaba vásárolta meg, felújítás után gyermekotthont működtetne benne. Sajnos csak kívülről szemrevételezhettem. Bekukkantottam még a város pincesorának egyik pincéjébe, aztán haza.
Csupán háromórás kiruccanás, mégis tele élményekkel. Nem kell a világ túlsó végéig repülni, hajókázni, Debrecentől nem is oly messze tele érdekességekkel, látnivalókkal, és ami annyira örvendetes: odaát még sűrűn hallani magyar szót.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás