Nincs megállás! Dübörög a Campus!

A csütörtöki sztárvendég Tiesto volt

Alig hagyták el a fesztiválozók a nagyerdei stadion területét a nulladik napon, már kezdetét is vette a fesztivál első (szigorúbban nézve a második) napja.  Mondanom sem kell, ugyanakkora lendülettel vetették bele magukat a fiatalok, mint szerdán, a hangulat egy szemernyit sem csappant meg.

Sokan mondják, hogy a fesztivál nulladik napja csak bemelegítésnek szolgál, ami megalapozza a többi nap menetét. Előző tudósításomban beszámoltam arról, hogy nehezen tudnék elképzelni pazarabb és ütősebb bemelegítést annál, mint amit szerdán átéltünk. Éppen ezért még nagyobb kedvvel vártuk a fesztivál második napját, ahol bár már kicsit másnaposak voltunk, tartanunk kellett az iramot.

A második nap akkora népszerűségnek örvendett, hogy este 7 órakor már az öszes jegy elkelt, csak elővételes bérlettel vagy jeggyel tudtak belépni a látogatók. Nem is csoda, hiszen a rendezők kitettek magukért, elég egy pár nevet felsorolnom a csütörtöki fellépők közül: AK26, Pápai Joci, Tankcsapda és az est sztárvendége, a holland Tiesto volt. Bármelyik koncertre tévedtük, alig tudtunk mozogni pár centit anélkül, hogy ne botlottunk volna egy-egy AK26 fanatikusba, Tankcsapdára pogózóba vagy Tiestora ugrálóba.

Az Egyetem téren este nyolc órakor sokan még tűkön ülve várták, az egyetemi ponthatárok kihirdetését. Több száz izguló diák nézte egyszerre a kivetítőt, ahol megjelenítették az idei évben a Debreceni Egyetem ponthatárait, mi is az izguló diákok közé tartoztunk, hiszen a mester szakos eredményeket is tegnap este kaptuk meg. A legtöbb végzős nagy zsivajjal fogadta az smst vagy emailt, ezután pedig fogadták egymás gratulációit a kézben tartott italukat kortyolgatva.

A Békás-tavon lévő Nagyerdei Szabadtéri Színpadon is találhatunk programot a Campus Fesztivál rendezésében, tegnap a Tandori-Sziveri előadást láthatták a nézők és Csokonai szellemét is megidézték kortárs módon a koreográfusok.

A beltéri színpadok környékét hangyabolyra hasonlító tömegek lepték el. Az eufórikus hangulatot a koncerten fellépők szolgáltatták délután négy órától hajnali négy óráig. Meglepően sok fiatal tombolt Dévényi Tibi bácsi éjszakai koncertjén. Az idős lemezlovas fiatal djket megszégyenítve csapott a lovak közé: több mint egy órás műsorán több ezren üvöltötték a különböző slágereket.

A harmadik napon továbbra is világsztárral folytatódnak a programok. A svéd énekesnő, Zara Larsson lép fel a Nagyszínpadon, magyar előadók terén pedig T.Danny, Dzsúdló és még sokan mások szórakoztatják majd a közönséget.

Csomós Roland

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.