Korai torockói ébredés. Romániában egy órával előrébb jár az idő. Úgyhogy a félnyolcas reggeli a mi időszámításunk szerint csak fél hét. Álmos is a csapat. Pedig utána hosszú nap ígérkezett.
Alapos lakmározás után fedélzetre! Nyolc óra már (magyar idő szerint, s továbbiakban időjelöléskor ezt használom) a Kőközi-szorosban talált minket. A két km hosszan a Torockó – Nagyenyed úton Torockógyertyános közelében található. Két oldalt kétszázötven méteres magasságú sziklafalak tornyosulnak. Itt folyik keresztül az Enyed-patak. Mellette emelkedik a Csitátye 773 méter magas sziklaorma. Gyönyörű és félelmetes. Negyedórás fényképezést követően folytattuk utunkat.
Dél felé haladva Szászsebes következő utazási célunk. Szászok alapították, a belvárosi házak őrzik még a nemzetiség építési hagyományait. Mi azonban nem ezért érkeztünk. A várostól három kilométerre északkeletre található eróziós képződményhez igyekeztünk. Vörös-szakadék szélessége nyolcszáz méter, magassága száz. Területe huszonöt hektár. A vörös színű szakadékot a talajerózió formálta: a domboldalból suvadással jött létre. Anyaga vörösagyag, szürke, vörös és porhanyós fehér homokkő, vörös és téglaszín márga és fehér márgás mészkő.
Nos, a szakadékkal pórul jártunk. Messze a közúttól, rekkenő hőségben, fa nélküli poros úton próbáltuk elérni, ahol két-három percenkét elhúzott egy mezőgazdasági jármű, finomszemcsés homokkal borítva be bennünket. Az elviselhetetlen meleg, a kegyetlenül tűző nap két kilométer megtétele után sokunkat visszafordulásra kényszerített. Ritkán szoktam valamit feladni, de most jó döntés volt. Így is, mire buszunkhoz visszaértünk, szédelegtem. Napszúrást kaphattam.
Sofőrünk arcát megpillantva láttuk, baj van. Járművünk légcsöve szétszakadt, fékezhetetlenné vált. Szerencsére mellénk érkezett egy bukaresti rendszámú kisbusz, aminek vezetője tudott magyarul. Segített, ahogy tudott, a pilótánkat bevitte a városba. Találtak szervízt, ahol a szerelő vállalta is volna a javítást, de főnöke megtiltotta, miután megtudta, hogy magyar rendszámú járgányról van szó. Egyetlen megoldásként vezetőnk a buszt hátulját rátolatta egy kisebb dombra, így sofőrünk aláfeküdhetett. Húszperces munkával elhárította a hibát.
A kitartóbbak kiizzadva, lepirulva, elcsigázva értek vissza. A felüljáró alatti hűvösben hihetetlen mennyiségű vizet ittak meg, majd kászálódtak fel a fedélzetre. Gyulafehérvárra indultunk.
A város számunkra a kettőség helye. Katolikus templomában található Hunyadi János sírja, másrészt 1918. december elsején a településen mondták ki Erdély elszakítását.
A várfal alatt találtunk parkolót. Sofőrünk mindkét oldalán felnyitotta a busz csomagterét és befeküdt pihenni. Mi a
várba tartottunk. Köteleségünknek éreztük nagy magyarunk nyugvóhelyének felkeresését. A rekkenő hőség ellenére megkerestem azt az épületet, ahol Erdély elvételét bejelentették. Szerettem volna bemenni, felvételeket készíteni, de egyszerűen elzavartak. Azután a nagy melegben már nem sokat kószáltunk, inkább hűsítő italra vágytunk.
Programunkban még Nagyenyed szerepelt. Az erődtemplomba nem engedtek be. Felújítás alatt állt. A kollégium nagy élmény, pedig nem először láttam. Az udvaron ott állt a két fűzfa, az iskolaharang, táblákon az alma mater jeles diákjainak nevei. Bent a hosszú folyosókon történelmi levegő lengedezett. Szerettünk volna legalább egy tantermet látni, de erre nem adódott lehetőség.
A kollégium alatt pincészet működik. Már csak a hűvös miatt is lelépcsőztünk oda. Korábbi emlékeimből tudom, finom borokat készítenek az Enyed környéki szőlőkből. Bejártuk a pincét. Megtaláltam a legnagyobb méretű hordót, amelybe hetvennégy hektoliter bor fér. Kóstolgattunk is, majd egy édes cuve bor mellett döntöttem, vettem belőle másfél litert.
Torockóra kifőve, fáradtan értünk vissza, ám erre a napra se mondhattuk, hogy unalmasan telt.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás