A búcsúzkodás megható, szívszorító miliője lengte be a Hódos Imre Rendezvénycsarnok terét június 2-án, a DVSC-Schaeffler évadzáró bajnokiján. Azon a meccsen bújt utoljára piros-fehér szerelésbe az utóbbi esztendők egyik legnagyobb közönségkedvence és csapatkapitánya, Vantara-Kelemen Éva.
A mindig közvetlen, kellemes kisugárzású balszélső hét kiváló szezonnal, megannyi szép emlékkel és csodálatos cundergóllal a háta mögött búcsúzik élvonalbeli pályafutásától és a hajdúsági publikumtól. E sorok írójának pedig különösen nehéz pillanatok ezek, hisz utoljára készíthet interjút személyes kedvencével Loki-játékos minőségében. Hosszú évek ismeretsége okán tegeződtünk Vicával.
- Június másodikán végleg pont került egy nagyszerű, hét szezont felölelő Loki-korszak és egy kivételes élvonalbeli karrier végére. Milyen érzések dolgoznak most benned?
- Elsősorban felszabadult és boldog vagyok. Na meg persze fáradt, mivel egy rendkívül kemény, fizikailag és szellemileg is embert próbáló idény van mögöttünk. Ráadásul a legutolsó, Győr elleni meccs is sokat kivett belőlünk. A szurkolók kedvéért megpróbáltam még egy utolsó cundert a második félidőben, mivel sokan kiabálták, hogy várnak tőlem egyet a végén. Kimaradt, de nem bánom, mert szerencsére a legtöbb kísérletem sikeres volt az utóbbi időkben. Inkább amiatt aggódtam, hogy ki ne állítsanak. Szerencsére megúsztam.
- Gondoltad volna, hogy ilyen sokat lehúzol a pályán?
- Annak idején az edzőm, Rapatyi Tamás azt mondta nekem: „Vica, te még harmincéves korodban is kézilabdázni fogsz!” Én csak legyintettem, mert teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy annyi alapozást végigcsináljak a nyári hőségben. Végül cseppet sem bánom, hogy így alakult, mert nagyon sokat köszönhetek a sportágnak.
- Kereknek és teljesnek érzed a pályafutásod?
- Egyedül a válogatottság jelenthetne egy kisebb hiányérzetet, de én nem az az ember vagyok, aki kesereg, ha valami nem adatik meg. Elfogadtam, hogy nekem elsődlegesen klubszinten vannak feladataim, ott kell bizonyítanom, így mindig arra törekedtem, hogy ezen a téren hozzam ki a legtöbbet magamból. Persze, rendkívül megtisztelő volt számomra, amikor öt évvel ezelőtt ott lehettem az Európa-bajnokságra készülő keretben. Végül a tornaszereplés nem jött össze, de úgy gondolom, minden úgy van jól, ahogy végül történik.
- Csikorogva-nyikorogva indult a Vasutas szerelvénye élvonalbeli pályád utolsó idényének kezdetén. Ősszel elmaradó, míg a jelenlegi esztendőben zárt kapus meccsek sora szegélyezte a csapat útját.
- Mint mondtam, nagyon megterhelő volt az idei szezon. Több megszakítással kellett számolnunk, ráadásul az üres lelátók látványát egész egyszerűen nem lehetett megszokni. Ennek tetejébe a vírus a csapat egy részén, így rajtam is végigsöpört. Kellemetlen volt, különösen a visszatérés ment nehezen, de szerencsére túl vagyok, túl vagyunk rajta.
- A végére pedig megérkeztek az eredmények is. Alighanem kupadöntő a szezon koronaékszere, de az edzőváltás után a bajnokságban is egyenesbe került a szekér. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak a Köstner Vilmost váltó Kudor Kittinek, aki tulajdonképpen keretbe foglalta debreceni pályafutásod.
- Kitti nem csak játékosként és csapatkapitányként, hanem szakvezetőként is nagyon tehetséges és rátermett. Hét évvel ezelőtt, amikor Békéscsabán kissé belefásultam a kézilabdába, nagy szerepe volt abban, hogy végül a befejezés helyett Debrecenbe igazoltam. Az irányítása alatt tavasszal nagyon jó formába lendült a csapat, és sokat nyomott a latba, hogy jól ismer minket, ért hozzánk. Persze, kicsit furcsa belegondolni, hogy pár évvel ezelőtt még a pályán, egymás oldalán küzdöttünk a DVSC sikereiért. A csúcspont egyértelműen a Siófok legyőzése, majd a négyesdöntőben szerzett ezüstérem volt, és összességében a bajnokságban is sikerült jól hajráznunk. A Fradit például egy kifejezetten izgalmas, színvonalas találkozón szorongattuk meg. Egyedül a hazai Vác-meccset sajnálhatjuk, azon úszott el a negyedik helyünk. Ezzel együtt úgy érzem, sikerült egy olyan masszív, egységes csapatot gyúrnunk az utóbbi hónapokban, amelyre a jövő DVSC-je épülhet.
- Furcsa belegondolni, hogy annak a garnitúrának te már nem leszel tagja. Mi fog a legjobban hiányozni?
- Mindenekelőtt a lányok, vagy, ahogy hívom őket, az én kis „csibéim”. A legközelebbi barátom az idei csapatból Hornyák Dodó volt, de a többiekkel is szeretnék kapcsolatban maradni, hiszen erős közösséggé kovácsolódtunk, és mindenkivel jó kapcsolatot alakítottam ki. Anca Giegerichnek például én voltam a magyartanára, és úgy tervezem, hogy a jövőben is segítek majd neki. Az edzések és a kőkemény alapozások kevésbé, de a meccshangulat, maga a klub, a Loki-család és a szurkolók szeretete szintén nagyon fog hiányozni. Utóbbi különösen értékes számomra, hiszen az ősi rivális Békéscsabától szerződtem annak idején a cívisvárosba, ám a helyi drukkerek gyorsan elfogadtak, befogadtak, két évvel később már az idény közönségkedvence lehettem, ami nagy elismerés, és a mai napig büszkeséggel tölt el. Biztos vagyok abban is, hogyha bármikor lesz egy rossz napom a jövőben, eszembe fog jutni az a felsorolhatatlanul rengeteg csodás emlék, amely a klubhoz és a kézilabdás közeghez fűz.
- Feltételezem, feltűnsz még a Hódos lelátóin, s figyelemmel követed majd egykori társaid fellépéseit.
- Amennyiben időm engedi, igyekszem minél többször kilátogatni a lányok meccseire, és szó van arról is, hogy alacsonyabb osztályban pályára lépek a következő évadban. Ugyanakkor nem titok, hogy a férjemmel babát szeretnénk, ami átírhatja majd a forgatókönyvet.
- S milyen irányban szeretnél elhelyezkedni?
- Életmód- és táplálkozási tanácsadóként fogok dolgozni, és a jövőmet is hasonló területen képzelem el. Emellett jelentkeztem a Debreceni Egyetem dietetikus képzésére, és nemrég tettem sikeres érettségi vizsgát emelt szinten egészségügyi ismeretekből. Nagyon bízom az eredményes felvételiben is.
- A versenysport feszített tempójától és kötöttségeitől szabadulva hogyan telnek majd napjaid? A tétlenkedést nehezen tudom elképzelni rólad.
- Való igaz, nem szeretem, és nem is tudom semmittevéssel tölteni az időm. Egy-két pihenőnap után már rengeteg energiám van, így aligha fogok egy helyben ülni a jövőben, és a mozgás valószínűleg éppoly szerves része lesz a profi kézilabdán túli életemnek, mint eddig. Az elképzelés az, hogy a férjemmel közösen csináljunk valamit. Jöhet tenisz, asztalitenisz és fallabda is, majd kitaláljuk, melyiket iktatjuk be a mindennapjainkba. Ezen felül otthon sem fogunk unatkozni, hiszen kertes házban élünk Mikepércsen, és mindig van mit csinálnunk. Ez azonban nem teher, a ház körüli tennivalók kikapcsolnak és feltöltenek mindkettőnket. Most viszont szeretnénk bepótolni jónéhány olyan családi programot és látogatást, amelyekre a járvány és a sűrű versenynaptár miatt nem volt lehetőségünk. Nagyobb nyaralást nem is tervezünk emiatt.
- Mit üzennél az érted és a csapatért fanatikusan rajongó debreceni szurkolóknak?
- Mindenekelőtt szeretném megköszönni azt a sok szeretetet és támogatást, amit kaptam tőlük. Bízom benne, hogy a jövőben is éppúgy a csapat mellett állnak majd, és további szép sikerekhez segítik a lányokat.
Tóth Sándor
Új hozzászólás