Indulásunk napján reggel csak az volt biztos, hogy estére Torockóra érünk. Addig rögtönözés. A csoport nagy buszon kényelmesen helyezkedhetett el. Irány az ártándi határátkelő. Az ellenőrzés szinte formális. A románokat nem érdekelte az oltási kártya, pedig mindenki keze ügyében tartotta.
Nagyváradon félórás megállás, vásárlás, majd Kolozsvár irányába vezető 1-es számú főközlekedési úton indultunk Torockó felé. Ötven kilométerre, a Királyhágót közelítve tértünk le, hogy felkeressük a Révi-szorost, azaz a Sebes-Körös áttörést. A Körösfőnél eredő folyó Királyhágó alatt tör át a Királyerdő és a Réz-hegység között. A középkorban itt átkelési lehetőség volt Erdély felé. Akkor a Királyhágót még nem használták. A szoros körülbelül öt kilométer hosszú. A vízen szállították az Alföldre az erdélyi sót, fát. Nevét vámhelyéről kapta. A folyó mellett csak egy keskeny út vezetett, amelyre 1870-ben vasutat építettek. A szoros a síneken gyalogolva látogatható, illetve a túloldalán, a hegyoldalban kitaposott ösvényen lehet eljutni az áttörés közepe táján alázúduló vízeséshez és barlanghoz. Amikről kiderült, nem is olyan könnyű megközelíteni. A vízeséshez csak kövekbe, gyökerekbe kapaszkodva, nadrágféken csúszva sikerült lebotorkálni, de megérte.
Az áttörés után folytattuk utunkat Kolozsvár irányába. A kincses város előtti település Gyalu. A havasok csúcsai közötti szűk völgyekben négy helyen duzzasztották fel a Meleg-Szamos vizét. Kolozsvár víz- és energiaellátását hivatottak biztosítani. Kacskaringós madzagúton értük el a legfelső, egyben legnagyobb duzzasztást, a Tárnicai-víztározót, ami hat kilométer hosszú. A gát félelmetes méretű. Az embernek az az első gondolata: mi van, ha átszakad? Gondolom, erre találták ki a másik hármat, amik felfognák a kiömlő vizet, a környéket nem árasztaná el.
A tóhoz lejárót kerestünk. Az egyszerűnek tűnő feladat komoly nehézségekbe ütközött. A parton víkendházak sora, magánterületek. Ott nem lehetett. Feljebb a bozótosban, elképesztő meredekeken elakadtunk, így végül feladtuk. Buszunkhoz bandukolva áfonyára leltünk. A terebélyes mezőt módszeresen végig legeltük. A vad ízben többszörösen veri a termesztettet.
Az időjárás is közbeszólt, bár végül a vihar elkerült, de a hegyek félelmetesen felerősítették a mennydörgés hangját.
A Szamos völgyéből kiérve buszunk ráfordult a tordai autópályára. A sima aszfalt, az egyenletes sebesség elálmosított. Tordánál eszméltem. Ott a sztrádáról lehajtani nem egyszerű. A románok alaposan megvariálták, úgyhogy sofőrünk kétszer rugaszkodott neki, míg járművünket végre helyes irányba sikerült kormányoznia.
Az Aranyos-folyó völgyében rossz úton cammogtunk. A teleszkópok néha vésztjóslóan koppantak. A folyó a nevét az aranyról kapta. Medencéjében jelenleg is két aranybánya üzemel (Abrudbánya, Verespatak). A fáma szerint, aki a folyóban megmossa arcát, aranyos lesz. Korábbi alkalommal kotorászhattam a meder kövei között. Szemcsényi csillogásokat láttam, de nem tudtam eldönteni, nemesfém vagy kagylóhéj morzsalék.
Tíz kilométernyi tekergőzés után átkeltünk a folyó feletti hídon, majd öt kilométer után megpillanthattuk a Székelykövet. Megérkeztünk.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás