Új fogalommal ismerkedik és szembesül a magyar társadalom. A többség sanyarú életkörülményeinek újabb definícióját dobták a köztudatba.
József Attila írta Favágó című versében: „…tövit töröm s a gallya jut…”, vagyis munkavállalók tíz-tizenkét órát dolgoznak, erejüket, egészségüket áldozzák (többen vannak, mint gondolnánk), csakhogy valamennyi pénz kerüljön a konyhára.
Csakhogy a forintok a félelemtől cincognak a zsebekben, mert oly kevesen lapulnak, zsebpiszokkal keveredve. Sokat dolgoznak, lehetetlen fizetésért. Ez a dolgozói szegénység. A robotolók semmivel sincsenek előrébb, mint a segélyekből tengődök. A különbség csak annyi, hogy a rászorulók az állam, a munkahellyel rendelkezők pedig az alacsony bérek miatt szegények.
„ Havi kétszáz pengő fixszel ma egy ember könnyen viccel.” . énekelték a Horthy korszakban. Annyi pénz a biztos megélhetéshez volt elég. Hazánk fiaira, lányaira a közvéleménykutatók időről-időre rákérdeznek, hogy mostanság mennyi fizetésből lennének képesek biztonsággal megélni? A válaszadók legalább 250 ezerből gondolják. Ekkora pénz a többség számára az álom kategóriájába tartozik. Hazánkban vajon mennyien dolgoznak minimálbérért? Bruttó százötezerből a levonások után kevesebbet kapnak kézhez, mint a minden évben, forintban megállapított szegénységi küszöb összege. Az arcpirító bérért heti negyven, vagy annál több órát gürcölnek.
Pontosabban ismerjük a közfoglalkoztatásban dolgozók számát. Havonként ötvenezret sem visznek haza.
Finoman fogalmazva is alulfizetett munkavállalók, szó szerint kizsákmányoltak. Az ország a legvadkapitalistább, amikor az állami foglalkoztatásba bevontak jó részét fillérekért foglalkoztatják, illetve annyira alacsonyan állapítják meg a minimálbér összegét, hogy nyugaton a hihetetlenkedő fejcsóválást váltja ki. Londonban egy munkanélküli többet „keres”, hiszen egy órára öt fontot kap („órabért” állapítanak meg számára, mintha napi nyolc órában dolgozna). Még munkanélkülinek is érdemes kimenni a ködös Albionba, mint itthon megszakadni a majdnem semmiért. Nem tudom, miért csodálkozik a kormány a nem szűnő kivándorláson? Biztosítanának normális fizetést, garantáltan többen maradnának itthon.
A kormányzat kommunikációja szerint az olcsó munkaerő vonzza a befektetőket. Egyrészt nem érkezik annyi letelepedni és termelni vágyó nyugati cég, ráadásul a Magyarország felé kacsintgatókat sem motiválja a jelenlegi kormány teremtette gazdasági környezet. Másrészt a magyar munkavállalóknak megalázó, hogy a nyugati fizetések töredékéért dolgoznak, miközben a tőkések megtakarította bér haszonként kerül zsebükbe.
Az idősebb generációk utódaikat munkavállalókká, vállalkozókká nevelték. Nem győzték hangsúlyozni, hogy ha van valakinek munkája, az a biztos megélhetést jelentette. Nos, mostanra megdőlt e tézis. Hazánkban közel hárommillió állampolgár hiába dolgozik, mégis szegényként nyomorog.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás