A tanultabb ember mindig szomorúan reagál egy-egy kulturális esemény, intézmény megszűnésére. A művelődéshez való jog csorbulásaként értékelik a politikai vagy gazdasági okok miatt szűkülő kínálatot, helyeket, lehetőségeket.
Az alpárisság, a közhelyesség jellemzi az országot (alakulóban Bunkócia). Félműveletlen hatalomra jutottak határozzák meg a honi kultúra irányelveit. Ha egy politikus, pozícióba kerül, egyből polihisztorrá lépteti elő magát, s hozzá nem értésével komoly károkat okoz.
A média bulvárosodik, értéket egyre kevésbé közvetít. Teljesítmény nélküli celebek, utcáról felszedett, műveletlen szereplőkkel erőltetett realityk, az erősen kormánypárti, féloldalas tájékoztatás, az agymosás eszközei. A hatalomnak gondolkodásra képtelen, rest, így könnyen manipulálható tömegre van szüksége, amely minden elemzés, ellenvetés nélkül, készpénzként fogad el minden kormányzati kinyilatkoztatást. Hozsannázzák a rezsi- és áfacsökkentést, miközben hatásai alig, időlegesen vagy egyáltalán nem érzékelhetők. Helyeslik a 2024-es olimpia megrendezésének szándékát, miközben a beruházásokból a vidék kimarad. Az olimpiára szánt pénznek jobb helye lenne a honi egészségügyben (EU-s országok kórházainak értékelésében az utolsó előtti helyet szereztük meg), oktatásban (a PISA felmérések eredményei nem szívderítőek), infrastruktúra-fejlesztésben (közútjaink többségének állapota továbbra is katasztrofális, a vonat a Debrecen-Mátészalka viszonylat 78 km-es távját 1 óra 45 perc alatt teszi meg, miközben harminc évvel ezelőtt ez negyedórával kevesebb volt), a szegénység felszámolásában (az iskolákban több százezer nebuló ingyen étkezik, hazánkban még mindig másfél millió embert tartanak szegénynek). Az Alaptörvényben rögzített, hogy az államnak gondoskodnia kell minden állampolgáráról. Mintha a hatalmon lévők elfeledkeznének róla.
Tulajdonképpen eljutottunk a kultúra sorvadásának gazdasági okaihoz. A kultúra nem árucikk. Pénzügyi célú megközelítése eleve elhibázott. A kereslet szemszögű finanszírozás, működtetés nem kedvez új értékek alkotásának, meglévők megmaradásának. Világos: amit keresnek, az lehet gazdaságos, profittermelő. Kereslet van a lakodalmas rockra, a közhelyektől hemzsegő, refréneket unalomig ismételgető könnyűzenére, ellenben elenyésző az igény az Élet és Irodalom írásaira, Sejben Lajos festményeit bemutató tárlat felkeresésére, vagy Till Attila Oscar-díjra jelölt Tiszta szívvel c. filmjének megtekintésére. Mégis méltánytalan anyagi körülmények között is léteznek. Feladatuknak érzik a magyar kultúra életben tartását, a kedvezőtlen viszonyok közötti alkotás szükségességét.
Buta, félművelt vezetők az értelmiségnek, ahol csak lehet, keresztbe tesznek. Törvényeknek, életpálya modelleknek álcázva igyekeznek a gondolkodókat, alkotókat megregulázni, a vazallusi sorba beállítani. A tudatlanság okán közölt pontatlanságok, ferdítések kritikája bőszítik kijelentőiket, s félnek szándékaik leleplezésétől, mert az agyakat munkaeszközként használók könnyebben átlátnak a szitán, sőt gyakran a józan paraszti ésszel is mindez leleplezhető.
Tehát a kultúrát anyagi megfontolások és hatalmi törekvések sorvasztják. A napokban sajnos újabb, jelentős művelődési vállalkozás, az Alexandra Könyvkiadó csődjéről hallhattunk. A cég 3,8 milliárd forintos kintlévősége miatt fizetésképtelenné vált. A kintlévőség nagyjából annyit jelent, hogy a művek a könyvesboltok polcain porosodnak, mert vásárlásukra se igény, se pénz. Tetten érhető az igénytelenség, a középszerűség, az aluliskolázottság, a hatalmi agymosás lassú térnyerése. Félő, a közeljövőben nem az Alexandra lesz az egyetlen, a kulturális életből eltűnő alkotó műhely, mecénás.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás