Sokk, majd fogadalom

Józsi bácsi hatvannak vallotta magát, de nyolcvannak is elnéző füllentéssel lehetett hazudni. A túlzás kimerítette a jóindulatú fiatalítás szándékát is. Arca, mint a gyűrt hegység. Bőre bibircsókos tulipánvörös, szemei véreresek.

Hétrét görnyedve vánszorgott. Húsz méter megtétele komoly erőfeszítésébe került. Az erőlködéstől úgy fújtatott, mint Stephenson gőzmozdonya. A járása leginkább egy viharos tengeren csűrdöngölőt járó hajó matrózainak talpon maradási kísérleteire emlékeztetett. Roggyant, rozzant öregember benyomását keltette, akibe a lélek is csak hálni járt.

- Józsi, Józsi. Nem lesz ennek jó vége! – figyelmeztették ismerősei, de az intelmek falra hányt borsóként pattantak le értelméről.

Józsi úr akkor kezdett inni, amikor felesége elhagyta. Oldalbordája azért költözött el, mert mérsékeltebben ugyan, de addig is emelgette a poharakat. Akkor aztán vad bikaként tombolt. Verte az asszonyt, tört-zúzott.

Úgy egy szál maga maradt, mint a kisujja. Két fia Angliában dolgozott. Testvérét elvitte a szívroham. Csak ivócimborái maradtak.

A baj nem járt egyedül. Szobafestőként kereste kenyerét. Egyszer félrészegen leesett a létráról. Szó szerint a nyakát törte. Belerokkant. Újabb okot adott a mértéktelen italozásra. Megtörtént, hogy egy kiadós vedelés után hazafelé vette az irányt. Két nap múlva a hajdúszoboszlói vasútállomáson találták meg, pedig Hajdúnánáson lakott. Máskor a kocsmában addig kötözködött, míg markos legények dobták ki. Orra tört. Megesett, hogy lépcsőházban hangoskodott, mire egy dühös lakó lelökte a lépcsőn. Tíz fokot gurult. Csodával határos módon, az alkoholisták védőszentjének hathatós segítségével, az affért kisebb horzsolásokkal úszta meg. Részeg cimborái egyszer saját első emeleti lakásának ablakán dobták ki. A védőszent akkor is tette dolgát. Szinte minden héten elverték, vagy kirabolták.

A rendszeres ivás velejárója a magas vérnyomás. Józsi bácsi hallotta füle zúgását, csilingelését. Egyre gyakrabban megszédült. Az orra vére el-eleredt. Nem tulajdonított neki jelentőséget, az állandó másnaposság kísérő tüneteinek hitte. Cimborái hiába figyelmeztették, próbáltak lelkére beszélni, hogy most már az egészségével játszik. Józsi bácsi csak a vállát vonogatta:

- Nincs nekem senkim. Nem tűnne fel, ha egyszer elpatkolnék. Hónapokig rothadhatnék az első emeleten. Úgyhogy nekem már mindegy.

Egy nap azonban gyökeresen megváltozott. Társaival elmentek a hegyekbe piknikezni egyet. Kanyargó patak mellett ütöttek tanyát. Sütöttek szalonnát, itták a bort. Több flaskányi mennyiséget elpusztítottak, amikor Józsi bácsira rájött a pisilhetnék. Annak rendje, módja szerint félrevonult, és üggyel-bajjal elvégezte dolgát. Utána a patakpartra támolygott. Kézmosás szándékával hajolt a víz fölé. Beleszédült. Ott maradt mozdulatlan. Társai egy idő után hiányolták, ezért egy járni képes cimbora keresésére indult. Idejében érkezett. Józsi bácsi bokáig érő vízben fulladt volna meg. A hideg víz és a sokk kijózanította. Haverjai előtt megfogadta, hogy soha többé egy kortyot sem iszik. Nem nagyon hittek neki. Egy öregember már nem nagyon változtat szokásain, de Józsi bácsi a sarkára állt, s megállta, esküjét a mai napig nem szegte meg. Hamarosan kedvező változások következtek be. Húsz évet fiatalodott vissza. Elment az orvoshoz, azóta rendben a vérnyomása. Visszatért felesége és fiai is jelentkeztek a ködös Albionból.

Minden jó, ha a vége jó. A történet szépséghibája csak annyi, hogy a józan belátásra sokkhatásra volt szükség. A többszörös életveszélyt Józsi bácsi megspórolhatta volna.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.