Az ősidők óta Erdélyt járók vehemensen bizonygatták gyógyító áldását. Székelyudvarhely mellett, Szejkefürdőn csordogál az istenített nedű. A forrás minden magyarnak kötelező megállóhely. A kúthoz közelítők a flakonokból feltűnő szorgoskodással löttyintik ki az útközben megmelegedett, megposhadt vizet, hogy helyet biztosítsanak a természet gyógyító ajándékának.
Mint zöldfülű Székelyföldet felfedező, természetes kíváncsisággal vártam a vízzel való első találkozást, annak megkóstolását.
Tapasztaltabb utastársaim hosszas unszolásra, ami okán méginkább kezdett érdekelni a dolog, elárulták, hogy az a víz bizony büdös…, sőt, nagyon! Záptojásszagú Zsóry fürdő (Mezőkövesd), vagy Parádon a csevicékből előbugyogó víz orrfacsaró bűzére emlékezve, készültem a fogyasztásra. Alapelvem, hogy mindent megkóstolok. Ez sem lehet kivétel, bármennyire gyomorháborgatónak ígérkezett.
Rögeszméimhez csak ne ragaszkodnék oly következetesen! Nem tudtam, mire vállalkoztam.
Először három éve jártam Szejkefürdőn (amúgy Orbán Balázs, a XIX. században a Székelyföld leírója, nyugvóhelye). A sofőrnek nem is kellett szólni. A forráshoz érve automatikusan lépett a fékre. A butykosokkal, flakonokkal felszerelkezett utastársak meglepték a kutat. Visszavonulásra késztették a helyi töltögetőket. Orruk alatt dünnyögtek valamit, de víznyerő pozícióik visszaszerzése érdekében nem rohamozták meg a kutat. Megadóan vártak az újabb lehetőségre.
Óvatosra vettem a figurát. Csak poharat vittem magammal. Ezzel kiríttam a társaságból. Gondoltam: ha jó a víz, akkor még van időm visszaslattyogni a buszhoz, poharamat üvegre váltani. Ha meg rossz, akkor nem lesz folytatása a történetnek.
Soromra kerülve, poharamat telecsorgattam, majd türelmetlenség kiváltotta meggondolatlan hirtelenséggel belekortyoltam. Ne tudja meg az olvasó, hogy a következő pillanatokban milyen megrázó élményben részesültem! A víz olyan szagú és ízű volt, mintha petróleumlámpából ittam volna ki a petrót. Szemem kidülledve, a petrófröccs a számban várt sorsára, miközben én se köpni, se nyelni nem tudtam. Néhány másodpercnyi gyötrődés után, a gyomromban terebélyesedő hányinger ellenére, legyötörtem a nyeletet.
A rendszeres ivókúrát tartók szerint a víz jó az emésztésre. A helyiek közül egy borvirágos orrú alak a másnaposságra is ajánlotta. Neki elhittem. Idén is felkerestük Szejkefürdőt, akkor is javallották, de köszöntem szépen, ebből a vízből egy életre elég.
Három éve, lelkem és gyomrom helyretétele Farkaslakán ejtődött meg, ahol Józsi úr, a pilóta, elvitt a Tamási Áron síremlékével szemben üzemelő butykasorra. Jóféle áfonyapálinka beszerzése, s azonnali megcsapolása enyhítette „gondjaimat”.
Írásom végén, poén kedvéért jegyzem meg, hogy utunk hátralévő távján, a petrós vizet vedelő utastársak miatt, a busz a kelleténél sűrűbben állt meg.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás