Miután mindenki kiháborogta magát az idei tusványosi beszéden, érdemes lenne belenézni, pontosan milyen viszonyban is vannak a valósággal Orbán Viktor állításai. A válasz röviden: semmilyenben. A legtöbbször hamisak, néha meg értelmezhetetlenek. Mindegy.
Először, ha kissé sarkítva is, foglaljuk össze, mit is állít: a közjó, ha a kormány nem korlátozható és gyakorlatilag nem váltható le, eközben a jelentős hozzáadott értéket nem termelő szolgáltató- és bankszektor magyar állami dominanciájú, és a spekuláció és profitkimentés helyett fő feladata, hogy segítse a nemzet boldogulását. Mindez azért ilyen egyértelmű, mert 2008-ban a korábbi világrend összeomlott, és ebből az illiberális államok jöttek ki sikeresebben, ahol ráadásul nemcsak az erkölcstelenkedés megy, hanem a hagyományos értékek tisztelete, ilyen államok például Kína, India, Oroszország, Törökország és Szingapúr.
Miből áll ez össze?
A kérdés, hogy ebből az ideológiai katyvaszból le lehet-e vonni bármiféle következtetést az Orbán-kormány eljövendő politikájára nézve. Részben nyilván, már ami a hatalomgyakorlás és -megtartás technikáit, a retorikát és a kulturális irányvonalat illeti. A konkrét gazdasági kérdésekben azonban lehetetlen jósolni, mivel ott mindig két szempont dönt: az adott helyzetben mi a leghasznosabb az épp preferált érdekcsoportnak, illetve épp mi az az egyébként nyilván a korrupcióról és az állami/piaci területek lerablásáról szóló szabály, amelyről valakinek sikerül elhitetni Orbánnal, hogy a fenti ideológiát szolgáló helyes útról van szó.
Hogy mi lesz ennek a vége? Hát, erre csak annyit lehet felidézni: a harmadik út a harmadik világba vezet.
- A nemzetállam abszolút 19. századi felfogása: állam, nemzet, kulturális és gazdasági közösség mind ugyanaz. Következésképp Orbán képtelen elképzelni, hogy ezek ma már sokkal inkább elkülönült fogalmak, a gazdaság például bőven nem nemzetállami keretek között mozog, hanem jóval nagyobb léptékben. (Ez persze az adóztatási fetisisztáknak fáj, de hát az legyen az ő bajuk.) A másik irányban meg az sem fér a fejébe, hogy a nemzeten belül bizony sok-sok szubkultúra megfér.
- Az intézményes, liberális demokrácia totális meg nem értése. Ne legyünk igazságtalanok, ez nemcsak Orbánra jellemző, hanem a teljes politikai elitre. A liberális modell lényege az intézményes képviseleti rendszer. Vagyis hogy a nép választ, de egyik hatalmi ág sem jogosult korlátlanul intézkedni, és vannak dolgok, amiket a nép sem tehet meg. A rosszul teljesítő kormány a választáson visszahívható, ellenben a rendszer alapelvei és alapintézményei csak kellően lassan változhatnak. Egy klasszikus liberális párt szerint ennyi nagyjából elég is. A nyugati nagyobb pártok ezt az alapelvet nem tagadják, tehát ez körülbelül a közös minimum. Ehhez a kereszténydemokrata pártok inkább az erkölcsi, nemzeti kulturális oldalról tesznek hozzá, míg a szociális pártok az egyenlőség aktív megvalósítása mellett vannak, hogy ez utóbbi miért teng túl minden fejlett államban, az messzebbre vezet. Ne felejtsük, hogy ez nem teljesen így volt 2010 előtt sem Magyarországon, hanem meglehetősen torz módon mindössze két fék volt a rendszerbe építve: a minden politikai döntést felülbírálni jogosult Alkotmánybíróság, és a kétharmados törvények, vagyis lényegében egy választáson megszerezhető volt a korlátlan hatalom. Ezt nem Orbán alakította ki.
- A munkaalapú államon valószínűleg a torz, kádári keynesizmust érti: mindenki dolgozzon, ám a munka és annak eredménye közt a kapcsolatot nem a piac, hanem a segítő állam teremti meg. Dinnyetermelő vagy? Csinálunk neked piacot hatósági szóval, bár jövőre rád rohad a dinnye. Képzetlen munkanélküli vagy? Áshatsz árkot, bár mindenki látni fogja, hogy az egésznek semmi értelme. Értelmiségi vagy? Csinálunk neked egy korlátozott piacot, ahol az egyébként nevetséges szaktudásoddal király lehetsz. Iparos vagy? Dolgozz a semmire sem jó állami cégekben, de műszak után használhatod maszekban az eszközöket. Stb. Cserébe az állam irányít mindent, az állam mondja meg, mi számít elfogadható profitnak, az állam mondja meg, mit gondoljanak a gyerekeid, és így tovább. Ismerős? Igen. Működött? Nem. Nem működött sem az új gazdasági mechanizmustól 1989-ig, sem 2010 óta. Soroljam a példákat, vagy mindenki tud maga?
- A szolgáltató szféra és a tőkepiacok totális, drábiki-bogárlászlói-pogátsazoltáni-tgm-i félreértése. Most attól eltekintve, hogy a “bércsökkentő munkásnyomorgató profitszivattyú” elméletét a számok sem igazolják sem magyar, sem európai szinten, hányszor kell még elmondani, hogy a válság nem a világ vége, hanem időnként van, aztán elmúlik, és az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy tanulunk belőle? Hogy az amerikai jelzálogválság mélyén az államilag garantált pocsék hitelek voltak? Hogy hiába veszi magyar állami tulajdonba a szférát, vagy rendes vállalatként működnek tovább ezek a cégek, és akkor nem lehet végtelenül csökkenteni a rezsit, vagy állami kényszerből beállnak az előzőleg említett keynesiánus modell mögé, ekkor viszont pillanatokon belül kiderül, hogy erre nyilvánvalóan nincs pénz, és az egész egy csőd, és már hibáztatni sem lehet senkit? Értem én, hogy közkeletű vélekedés, hogy a nagy, és a fogyasztókkal szemben túlerőben lévő alapszolgáltatást nyújtó cégek legyenek magyar állami tulajdonban, mert majd így fognak “a nemzetért” dolgozni, de hadd hívjam fel arra a figyelmet, hogy sem általános elméleti, sem gyakorlati bizonxyíték nincs arra, hogy ez automatikusan így is lesz.
- A BRICS-országok totális félreértése. Oroszország eleve nem egy munkaalapú, dinamikusan fejlődő ország, hanem egy nyersanyagkincs-alapú diktatúra, akkor növekszik, amikor az olajár nő. Érdekes nézni lesz egyébként, hogyan süllyed majd venezuelai szintre az egész kóceráj, ha az európai szankciók miatt az oroszok elkobozzák a nyugati olajcégek eszközeit, és kiebrudalják a szaktudást is. Kína és India GDP-je (per fő) elmarad a magyartól, onnan egyrészt könnyű növekedni, másrészt nem a répaegyelő low-tech az, amiben fejlesztenek. Illetve India fejlettségéhez mérten demokratikus országnak számít, egy olyan vezetővel, aki szerint előbb kell vécét építeni, aztán templomot. Ráadásul a BRICS-országok gazdasági teljesítményén való nyugati álmélkodás már rég elmúlt, mivel most már bőven látszanak az ő saját kihívásaik is.
- A távol-keleti és délkelet-ázsiai fejlesztő állam totális félreértése. Ott volt három tényező, ami itt nincs. Az egyik az igény a high-tech megtanulására, itt nincs, itt színdarab van a nemzet színházában, hogy a Skype (észt találmány) rossz. A másik a felvilágosult oligarchia, aki ebben partner volt, és nem betonozáson és szántókon akart keresni, nálunk Simicska Lajos van. A harmadik a kompetens hivatalnoki kar, nálunk ellenben most mondott fel az EU-s pénzosztó társaságok állományának zöme, mivel állami tulajdonú cégekben dolgozó, versenyképes fizetésű szakemberből kezdő közalkalmazotti fizetésű csicskákká lettek átminősítve. Ezen a ponton egyébként elgondolkodtam, hogy tényleg képes-e komolyan gondolni, hogy az eddig is állami tulajdonú pályázati közreműködő szervezetek alkalmazottai túlfizetett külföld-bérencek voltak, és hogy majd most jobb lesz, mert egy eddig a piacihoz közeli fizetésért dolgozó mérnök majd büszkén lesz feleannyiért dolgozó megalázott tisztviselő a nemzet javáért, de hát ezt mindenki gondolja végig maga. Illetve azt is meg kell jegyezni, hogy a fejlesztő állam korszaka a távol-keleten is kifulladt egy idő után, mivel bizony rájöttek, hogy szükség van fejlett, átlátható tőkepiacokra meg hasonló eretnekségekre. Plusz a példaként emlegetett Szingapúr a magyarhoz hasonlóan alacsony születési számot kontrollált bevándorlással kompenzálja, ami a Magyarországon amúgy különösebben nem jelentős bevándorlástól valamiért elképesztően rettegő Orbánnak nem tűnik fel.
A kérdés, hogy ebből az ideológiai katyvaszból le lehet-e vonni bármiféle következtetést az Orbán-kormány eljövendő politikájára nézve. Részben nyilván, már ami a hatalomgyakorlás és -megtartás technikáit, a retorikát és a kulturális irányvonalat illeti. A konkrét gazdasági kérdésekben azonban lehetetlen jósolni, mivel ott mindig két szempont dönt: az adott helyzetben mi a leghasznosabb az épp preferált érdekcsoportnak, illetve épp mi az az egyébként nyilván a korrupcióról és az állami/piaci területek lerablásáról szóló szabály, amelyről valakinek sikerül elhitetni Orbánnal, hogy a fenti ideológiát szolgáló helyes útról van szó.
Hogy mi lesz ennek a vége? Hát, erre csak annyit lehet felidézni: a harmadik út a harmadik világba vezet.
Új hozzászólás