Budapest, 2014. július 7., hétfő (MTI) - A Jobbik szerint a legjobb nyugdíjvédelmi intézkedés a családtámogatás területén érhető el, így az ellenzéki párt több, ezzel kapcsolatos intézkedést javasol.
Sneider Tamás alelnök hétfői sajtótájékoztatóján a gyermekszületést nevezte igazi nyugdíjvédelmi intézkedésnek.
Szavai szerint jelenleg egy gyermek után nettó 10 ezer, kettő után 20 ezer, három után viszont már 99 ezer forint kedvezmény vehető igénybe. Fontosnak nevezte, hogy a két gyermek után járó adó- és járulékkedvezmény legalább a duplájára, 40 ezer forintra növekedjen január 1-jétől.
A Jobbik emelné a nyugdíját azoknak, akiknek gyermekei aktív tagjai a társadalomnak. Sneider Tamás azt mondta, a 15 év munkaviszonnyal rendelkező, legalább szakmunkás végzettségűek után 4 százalékkal emelnék a szülők nyugdíját, az érettségizetteknél pedig ugyanennyi munkaviszony öt százalék emelést jelentene. A diplomások esetében 10 év munkaviszonytól 6 százalékkal növekedne a szülők nyugdíja.
Sneider Tamás hozzátette: akinek gyermeke két évnél hosszabb letöltendő börtönbüntetést kapott, nem élhetne a lehetőséggel, mint ahogy az sem, akinek egészségügyi probléma miatt nem lehetett gyermeke. Örökbefogadás esetén viszont járna az emelés.
A Jobbik számításai szerint javaslatuk átlag 8 százalékos nyugdíjemelést jelentene, amit négy évre elhúzva lehetne betervezni a költségvetésbe.
A politikus kérdésre azt is elmondta: feljelentést tesznek a szombati Budapest Pride-on történt „magyarság- és kereszténygyalázások” és egy ellentüntető megverése miatt.
Új hozzászólás