Vasárnapi zárva tartás - mínuszokkal

Kinek jó?

Megint az isten adta népnek, a józan paraszti ésszel gondolkozóknak lett igazuk, amikor hevesen ellenezték a vasárnapi boltbezárás ötletét. Előre megjósolták annak következményeit. Az Orbán-kormány mégis keresztülhajszolta a parlamenten és minden józan érvelés ellenére kitart döntése mellett. Meg is lett a következménye.

A Statisztikai Hivatal adatai elfogadottak, mérvadóak. Jelzi egy adott területen végbemenő változásokat. Csak a vasárnapi boltzár utáni első hónapban, azaz áprilisban kétezer-négyszázzal csökkent a kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma. Az adat nem szól az ötnél kevesebbet foglalkoztató egységek létszámváltozásáról. Mivelhogy az országgyűlés az éjszakai nyitva tartást is betiltotta, számtalan kis bolt volt kénytelen elbocsátani. Megint létszámcsökkentés az eredménye, hogy vasárnap csak a tulajdonosok állhatnak a pult mögé. A statisztika nem szól a teljes munkaidőben foglalkoztatottak részmunkaidőssé átminősítéséről. Egyszerűen nem tudni, mennyien vannak.

A kevesebb létszámmal működtetett boltok tulajdonosai többletkiadásra kényszerülnek. A kevesebb alkalmazottnak kell az elbocsátottak munkáját is elvégeznie. Rendes munkaidőben szinte lehetetlen. A dolgozók túlóráznak, azt pedig ki kell fizetni. A többlet munkahelyen tartózkodást a család sínyli meg, pedig a boltbezárással kapcsolatban a honatyák éppen azzal példálóztak, hogy a kiskereskedelemben dolgozók többet lehetnek együtt szeretteikkel.

Látványos létszámmínusz alakulhat ki a Balaton környékén, ugyanis a kormány nem engedélyezte a szezonbeli vasárnapi nyitva tartást. Világos, hogy a kereskedelmi egységek a hétközi forgalmat kevesebb alkalmazottal is megoldják. Makacs a kormány, pedig komoly gazdasági szerepe van az idegenforgalomnak. A zárva tartás károkat okozhat, hiszen ilyen feltételek mellett a nyaralók meggondolják, érdemes-e lemenni a Balatonra. Ez a megfontolás igaz minden jelentősebb turisztikai központra is.

A boltbezárás az utolsó csapás a kiskereskedelemre. A kormány tudatosan lehetetleníti el a kereskedőket. A dohányáruk árusítása lehetőségének megszüntetése, a különadók, az online kassza bevezetése, a reklámadó, a fuvarköltségek állandó emelkedése csődbe viszi a kis boltokat, zavarják el a multikat. Ha mindez nem elég, a fluktuáció szintén keseríti a kiskereskedők életét. A csekély haszon, vagy annak elmaradása miatt a munkavallóknak általában minimálbér közeli fizetéseket adhatnak. Ennyi pénzért szakképzett munkaerőt alig kapnak, akiket pedig betanítanak, az első adandó alkalommal továbbállnak.

A vásárlók pedig káromkodnak, szidják a jó anyjukat azoknak, akik mindezt kitalálták. Javaslom a képviselőknek, menjenek el szombat délután vásárolni, megtapasztalhatják, döntésüknek milyen következményei vannak. Vásároljanak vasárnap, amikor nem azt kapják, ami kellene, ráadásul sokkal drágábban. Vasárnap is türelmesen állják végig a sorokat.

Somogyi Ferenc 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.