Fordulatos csata végén kapott ki a DEAC

Williamson 17 pontot szerzett, de ez is kevés volt a győzelemhez  Fotó: MKOSZ

Hétközi fordulón csütörtökön lépett pályára Sopronban a DEAC férfi kosáralakulata. Az Atomerőmű elleni, rendkívül izgalmas végjátékban megnyert hazai összecsapás után az ország túlvégén folytatta volna a bajnoki pontgyűjtést az egyetemi gárda.

A hatodik helyen álló Sopronhoz látogatott a tabella élmezőnyének egyre stabilabb tagja, a cívisvárosi legényhad. Az összecsapás váratlanul gyenge színvonallal indult, Griffin hárompontosa nyitotta a „kosárgyűjtést”, amelyre Djordje Drenovac válaszolt középtávolival. Innentől kezdve percekig nem született újabb kosár, mindkét fél sok hibával játszott. Az első negyed hajrájához közeledve aztán némileg bemelegedtek a dobókezek, el kezdett jelentős előnyt kiépíteni a vendéglátó alakulat, ám a fekete-fehérek Andre Williamson vezérletével ugyancsak visszatértek a meccsbe. Az utolsó másodpercekre mindössze egy maradt a különbség. Amikor az óra már lepörgött volna, Drenovac faultolt hármas pontos kísérletet. Sitku a vonalról mindháromszor betalált, a folytatást 13-9-es állásnál várták a csapatok. A második tízperc kezdetén is az SKC maradt lendületben, gyors támadásokat vezetett a házigazda. Debreceni részről Lovro Buljevics is fontos pillanatban folytatta a pontgyártást a negyed derekán, akárcsak tette ezt Deon Edwin tempódobással. A hazaiak vezére, Griffin azonban nem szeretett volna semmit a véletlenre bízni, sorjázta a sikeres kosarakat. Időkérés után Tadija Tadics szórt be egy triplát, a védelem azonban továbbra is nagy fejtörést okozott az egyetemieknek. A félidő hajrájában aztán egyenlített a DEAC. A nagyszünetben 30-30-at mutatott az eredményjelző.

A fordulás után szoros csata kezdődött, mintha újraindult volna a meccs. A negyed második percében már a fekete mezben játszó Williamsonéknál volt az előny. Óriási fordulat állt be a játék képét illetően. Olyannyira, hogy a DEAC-nak kiválóan sikerült sorait rendezni, előnye pedig lassan hízni kezdett, mígnem már a két számjegyű előnyt is ünnepelhették Andjelko Mandics tanítványai. Az utolsó fél percben Da Silva kapott remek labdát a festékben, nagyot zsákolt, ám ez csupán szépségtapasz volt a hazaiak számára. Az utolsó menet előtt 47-54 volt az állás. A negyedik felvonásban úgy tűnt, a végére nem akar nyitott kérdéseket hagyni az egyetemi gárda. Mócsán Bálint kapitányként sikeresen játszott, a soproniak lepattanójátéka azonban a hajrára meghatározóvá vált. Olvadni kezdett a hátrányuk, a DEAC sikertelen kísérletei rendre a palánk alatti hazai játékosok martalékává vált, akik gyorsan indítottak, és kosárig meneteltek. Bő négy perccel a vége előtt már csak három pont volt az előny. Újabb körömrágós végjátékra volt kilátás. Három perc volt hátra, amikor Griffin kosarával ismét a hűség városának csapata vezetett, az egykor Debrecenben is pattogtató Molnár pedig ellentmondást nem tűrően gyűjtötte a lepattanókat. Öt pontnyi előny (újra)kialakítása épp elegendő volt a győzelemhez az SKC számára. A vége fordulatos, nem kifejezetten színvonalas meccsen 69-64 lett.

Barna Marci

Sopron KC – DEAC 69-64 (13-9, 17-21, 17-24, 22-10)

SKC: Nichols 6, Meszlényi 2, GRIFFIN 17/3, DA SILVA 11, Molnár 7 csere: MATHIS 14/9, Sidibe 9, Csendes, Sitku 3.

vezetőedző: Gasper Potocnik

DEAC: EDWIN 13, Hőgye 3/3, Drenovac 6, WILLIAMSON 17, Buljevic 5 csere: Mócsán 12/9, Tadics 8/3, Neuwirth.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandic: Gratulálok a Sopronnak! A végjátékban ügyesebbek voltak. Az első félidő végén és a harmadik negyedben jól kosaraztunk, de a végén kicsit elfáradtunk, a zónavédekezés ellen nem úgy támadtunk, ahogy szerettünk volna. Hoztunk néhány rossz döntést, nem találtuk a ritmusunkat. Elkövettünk néhány hibát védekezésben is. Sajnos nem sikerült nyerni. Egy jó, fizikális meccs volt, nem igazán látványos, hiszen kevés pont született, de emelem kalapom mindkét csapat előtt, mert mindent beleadtak. Most jön néhány nap szünet, azután pedig nehéz meccsek várnak ránk.

Mócsán Bálint: Gratulálok a Sopronnak! Ki-ki meccset játszottunk, amelyet az idő nagy részében mi uraltunk, kiegyensúlyozottabbak voltunk, de az utolsó három-négy percben ez összedőlt, és kicsúszott a kezünkből a győzelem. Nagyon csalódott vagyok, de nem dőlt össze a világ, menni kell tovább, hiszen a szünet után jön öt nagyon fontos mérkőzés, amelyek közül minél többet szeretnénk megnyerni, és bebiztosítani a helyünket a rájátszásban.

A számok tükrében (SKC - DEAC): szerzett labda: 5-6, eladott labda: 13-11, lepattanó: 32-22, gólpassz: 18-16, fault: 19-24, VAL: 105-83

2p közeli: 60%-58%, 2p ktáv.: 55%-50%, 3p táv.: 25%-25%, 1p bünt.: 75%-68%

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.