A norvégok ellen elszenvedett elődöntős vereséget követően a ragyogó bronzéremért indult harcba női kéziválogatottunk vasárnap délután az idei kontinenstornán. Az ellenfél a Debrecenből már ismerős középdöntős ellenfél, világbajnok Franciaország volt.
A magyarok az egy meccs híján makulátlan csoportkörös és középdöntős menetelést követően Norvégiával néztek farkasszemet a döntőbe jutásért a Wiener Stadthalléban, Bécsben. Noha Golovin Vlagyimir tanítványai nem tudták útját állni a klasszisrohamnak, mondjuk ki, büszkék lehetünk rájuk, hiszen tizenkét év után került a csapat az éremszerzés kapujába. Ezúttal a franciák ellen kellett parkettre lépni, a hangulatot tekintve pedig aligha lehetett oka a pesszimizmusnak, hiszen az osztrák fővárosi csarnok piros-fehér-zöldbe öltözött.
A mérkőzés kezdetén kiváló védekezéssel indítottak a magyarok. Belül Füzi-Tóvizi Petra és Papp Nikolett remekül fogta a beálló Foppát, akinek három bejátszásra volt szüksége, hogy meg tudja szerezni a vezetést. Aztán a visszatérő bravúrkapusunk, Szemerey Zsófi mutatott be impozáns védést, a túloldalon Kuczora Csenge pedig már rögtön egyenlített is, majd Klujber Katrin húzott lövéséből sikerült megszerezni a vezetést. Úgy tűnt, a meglehetősen nagy iramot diktáló franciák a magyar virtussal nem tudtak mit kezdeni, hiszen bár fej-fej mellett haladt a küzdelem, Szemerey csak ritkán engedett utat a gallok kísérleteinek, Kuczora megállíthatatlanul lőtt, a szélről Szöllősi-Schatzl Nadine is brillírozott, míg Csíkos Luca is betalált Glausernek. A feszült percek súlyos hibákra is kényszerítették Nze Minkoékat, akik több ízben is fölé durrantottak a magyar kapunak. Az első felvonás derekától állandósult a magyar vezetés, ám a franciák nem adtak le a lendületből és zárkóztak. Ennek ellenére is 13-12-es magyar vezetéssel vonultak pihenőre a felek.
A fordulást követően is villámrajtot vettek a magyarok, hiszen az Eb álomcsapatába kerülő Győri-Lukács Viktória a jobb szélről volt eredményes, példáját az ugyancsak all-star csapattag Klujber követte, majd Kuczora bombaerős átlövése is célba ért. A magyar csapat határozott erénye volt, hogy a franciák technikai hibái után sem próbálkozott gyors támadással, higgadtan, szervezetten építkezett a koronás címeres mezes alakulat. Tíz perc elteltével Glauser is bejelentkezett védéssel. Mire passzívjáték után utolsó passzból Kanor vette be Szemerey kapuját, kiegyenlítve az állást, hosszas magyar gólcsendet kihasználva. A meccs utolsó negyedrészéhez közeledve mindkét együttesen felfedezhető volt némi feszültség. Klujberék is elkövettek hibákat fontos pillanatokban, a záró tizenöt percnek döntetlennel indultak neki a bronzért küzdő felek. A nehezen fogható Foppa hetest harcolt ki, Szemerey pedig kulcsmozzanatként hárította.
A végjátékhoz érkezve kisebb hullámvölgy következtében egyenlítettek, majd újra vezettek a franciák. Ám Szemerey újra összpontosított, először egyenlített Magyarország, majd az év és a torna fiatal játékosa, Simon Petra ragadta meg újra a vezetés fonalát. Négy és fél perccel a vége előtt Bordás Réka megkapta az első magyar kiállítást, Foppa üres kapura célzott, de Klujber belenyúlt, majd Szemerey védett, ismét hatalmasat. Egy percen belül Klujber már bő tíz méterről, szinte vert helyzetből passzolt Győri-Lukácsnak, aki megint nem hibázott, ötven másodperccel a vége előtt itt volt az előny. Francia támadás következett, belemenés, időkérés, három másodperc volt hátra…lepörgött: 25-24 a mieink javára.
Magyarország tizenkét év után dobogós, ragyogó bronzérem került a magyar lányok nyakába. Megérdemelték!
Barna Marci
Új hozzászólás