Papp Sándor 53 évesen a 122-ik maratoni versenyével zárta az idei évet. Eső, hó vagy kánikula, sérülések sem tántoríthatták el attól, hogy kedvenc sportjának hódoljon: a hosszútávfutásnak.
2019-ben ismerkedtem meg vele egy Országos Terepfutó Versenyen Szentendrén. Mindketten a hajdúsági csapat tagjai voltunk, ő, mint vámospércsi. Egész nap szakadt az eső, dermesztő hideg volt, novemberi borzongás. Bőrig ázva, fázva a verseny után kezdtem megismerni történetét. Ezért is tegeződünk.
- Gyerekkorodból mire emlékszel vissza? Hogyan kezdődött ez a maratoni felkészülés?
- 1995-ben kezdtem el sportolni. Általános iskolában 150 centisen én voltam a „kisember”. Az osztályfelmérőkön viszont a második-harmadik helyezést értem el. Az első testnevelés órán egyest kaptam. A saslengést nem tudtam megcsinálni, később is csak nyolcat, úgyhogy nekiálltam edzeni. Középiskolában már sokkal több saslengés is ment, vagy éppen, amennyit akartam… Ott tanultam meg korcsolyázni, és télen ez volt a fő sport az esti tornatermi edzések mellett.
- Melyik versennyel vette kezdetét ez a küzdelmes, sokszor emberfeletti teljesítményt váró futás?
- 1995-ben kezdtem futni. A határőrségnél beneveztek két társammal együtt egy Sopronban tartott csapatversenybe. Igent mondtam, de minimális edzéssel vágtam neki. A versenypályán géppisztollyal, teljes menetfelszerelésben kellett megtennünk a távot. Öt kilométer után már három géppisztollyal futottam, a társaiméval, hogy gyorsabban haladjunk. Egyedül a motorbaleset utáni versenyen nem vittem mindhármat, „csak” a magamét. Itt, életem első versenyén harmadik helyezést értünk el, ami hatalmas löketet adott. Gyakorlatilag semmi edzés nélkül. Megvertük a „hegyi embereket” is.
- Azóta is részt vesztek csapatversenyeken?
- Ezt a versenyt később minden októberben megtartották. Persze, utána már tudatosan készültünk, edzettünk a versenyekre. Közben minden évben részt vettem a BM rendezésében atlétikai és mezei futóversenyeken. A rendőrségi versenyeken sok éven át hoztuk a három fős csapattal az első helyezést, de ezért soha egyetlen egy elismerést nem kaptam, inkább azt a kollégáktól, parancsnoktól: hogy „már megint lógsz”.
- Töretlenül haladtál előre a csúcs felé?
- 2001-ben volt egy nagyon súlyos motoros balesetem, ahol a bokám megsérült, műtét után tíz csavarral, mankóval bicegtem egy évet. Tizenkét hónapot ki kellett hagynom, de 2022-ben már ismét indultam a társakkal Sopronban. Igaz, nagyon kemény volt ennyi kihagyás után. Sántikálva futottam végig, de így is megszereztük a harmadik helyezést.
- Mást egy ilyen sérülés megállított, eltántorított volna a további versenyzéstől.
- Tulajdonképpen azóta para-sportolóként veszek részt a versenyeken. Miután kivették a csavarokat, nem tudtam hajlítani a bokámat, ma sem, és a versenyek után sántikálok, mert bedagad, főleg hegyi versenyek és maratonok után.
Korábban mindig annyi kilométert futottam február 3-án, a születésnapomon, ahány éves voltam. A 42-ik születésnapomon mínusz fokokat mutatott a hőmérő, olyan hideg volt, hogy maszkos sapkát vettem fel, ami a futás végére ráfagyott az arcomra, és így az arcom is fagysérülést szenvedett. Jövőre töltöm be az 54. életévemet… akkor ez 54 kilométert jelent február 3-án.
- Megpróbáltam összeszámolni, hány helyszínen, hány versenyen vettél részt, és természetesen mindig dobogón fejezted be valamennyit.
- Megszámlálhatatlan helyen és időpontokban voltak versenyek az év minden hónapján, legyen tűző nap vagy havas eső: Nagyvárad, Miskolc, Tokaj, Debrecen, Balaton, Háromhuta, Tiszaújváros, Hajdúszoboszló, Nyíregyháza, Gyula, Erdőspuszta, Kassa…
- Futó vagyok én is, igaz, sprinter, de életemben nem futottam le egy maratont sem. Te már jóval túljutottál a századikon. A 100. és a 122. maratont is Miskolcon!
- Első nagy önálló maratonom 2005-ben, 35 évesen, a Budapest maraton volt. 3:39 eredménnyel. Erről írt a Hajdú-bihari Napló is. Volt sok év, amikor maratont is futottam, sok egyéb verseny mellett.
- Debrecenben már csak a nagyerdei Oxigén Kupa és a repülőtéri Wizz Air maradtak meg.
- Sajnálatos, hogy Debrecenben nem rendeznek mostanság maratont, pedig a Kossuth térről indulva és befutással szép programja lehetne a városnak. Nyolcszor futottam körbe a Balatont a „Balaton Szupermaratoni” versenyen. Volt év, a 2012-es, amikor 4. helyezett lettem, csak 3 külföldi versenyző előzött meg.
- Mikor érezted magad a legjobb formában?
- 2012-ben, amikor 3:14-es időt futottam Debrecenben, majd a következő héten Miskolcon 3:15-öt. Ez a legeredményesebb évem, maratonom.
- Nem szeretünk kellemetlen emlékeket feleleveníteni, azonban csak megkérdezem, melyik volt a legrosszabb versenyed és miért?
- A legrosszabb, ha lehet mondani, a legutóbbi, a 122-ik, a sérülésem miatt. Semmit nem tudtam edzeni, úgy futottam le, „emlékezetből”, de a cél az volt, hogy nem adjuk fel. Minden táv után annyi fekvőtámaszt csinálok, amilyen hosszú volt a táv.
- Bizonyára nem minden pálya azonos nehézségű, már csak a földrajzi helyzeténél fogva sem.
- Vannak nagyon nehéz pályák, például a hegyi maratonok, vagy kánikulában aszalódva, vagy szakadó esőben, sáros pályán csúszkálva. Néha azt hittem, elájulok, de soha nem rogytam meg. Ilyenek az akadályfutó versenyek a Spartan az Extreme Trail stb. A Kassa-maraton nagyon jó a pálya.
- Mindannyiunk életében vannak olyan tevékenységek, amelyekre büszkék lehetünk és vagyunk. Mi ez a pont a tiédben?
- Büszke vagyok arra, hogy 2008-ban beválogattak a rendőrség maratonfutó csapatába, és részt vehettem a Siófokon megrendezett Rendőr Maraton Világbajnokságon egyéni versenyzőként.
- Hogyan készülsz egy egész éves versenysorozatra?
- Az alapozás a legfontosabb. Január elején kezdek edzeni, február, március alatt hosszúkat futok, ez az alapja mindennek. Az utána kitart az évre. Minden nap le kell futni a 20-30 kilométert, 1-2 nap pihenővel, hétvégén egy maraton-közelit. Így minden héten megvan a heti 120-130 km. Ez kell például, hogy meg tudd futni a Balaton 200 kilométert. A futás mellett 5 évig bokszedzésékre is jártam.
- Egy sportoló számára természetes, hogy kiáll embertársaiért, igyekszik segíteni, ahol csak tud. Magánemberként van-e lehetőséged erre?
- A közéletben megválasztottak Vámospércsen önkormányzati képviselőnek, ahol igyekszünk képviselni az emberek érdekeit.
- A versenyeredményeid mellett mi az, amire igazán büszke vagy?
- Nagy szegénységből, hatgyerekes családból származom, és onnan értem el ezeket az eredményeket. Három kilométerre volt az iskolánk, napi hat kilométer oda-vissza, gyalog jártunk, télen térdig vagy éppen derékig érő hóban, és nyáron, tűző napon. Erre vagyok büszke az életemben. Ahonnan indultam, és mindent a magam erejéből értem el. Ezeket az eredményeket 2005 óta értem el. Vámospércs városunk színeiben versenyzek, de itt se díjazták soha. De annál többet kapok a sporttársaktól, és ez mindennél többet ér.
- A sok-sok érem, oklevél számára akár egy szobát, kiállítótermet is létrehozhatnál.
- Nincsenek külön helyiségben, az egész lakásban megtalálhatóak, több mint száz. Az érmek és oklevelek pedig dobozokban, egy-egy emlékként csoportosítva vannak eltéve.
- Célokat, bármennyit is elértünk már, mindig újakat tűzünk ki magunk elé…
- A cél a 150-ik maraton lenne…
Koleszár Mária
Új hozzászólás