A honi, többnyire alsóbbrendű utak állapota rossz, sok helyen balesetveszélyes. Főbb útjaink között is akadnak kifogásolni valók. Akik autóztak a 34-sen vagy a 38-son Tarcal–Tokaj között, most hevesen bólogathatnak.
De nem is kell olyan messzire mennünk. A Debrecenből Martinkára vezető, a Panoráma út vagy a Látóképi csárda–Balmazújváros szakasz, folytatva Tiszacsege felé, a 47-es út Berettyóújfalu utáni része, kritikán aluli.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy látni igyekezetet. Megyénkben néhány utat felújítottak, modernizáltak. Legutóbb a 48-as út Debrecen és országhatár közötti 30 km-re készült el, most pedig a 47-es út körforgalmától Hosszúpályiig tartó szakasz kap új aszfaltszőnyeget.
Debrecenben megint csak sok a rossz minőségű közterület. Kátyú, kátyút ér. Az arra tévedő autós egyes helyeken szlalomozásra kényszerül, ha tengelytörés nélkül igyekszik megúszni a behajtást.
A kátyúzás az aszfalthibák betömése. Technológiája különböző. Erdélyben több helyen láttam, ahogy az úttest gödreit néhány lapát sóderrel tömték be. Talán nem is kell írnom: néhány kocsi kereke kinyomta a tömedéket és újfent gödrök keserítették az autósok életét. Nem vitás, az úthibák javításának legolcsóbb módja.
Ez régebbi élmény. Keleti szomszédunk technológiát váltott. Nemcsak a gödör kap bitument, hanem körötte több négyzetméteren felmarják az úttestet, és az egészet beterítik, méghozzá úgy, hogy a rajta áthaladók döccenést sem éreznek.
Nyugati szomszédaink eljárásairól nem is érdemes említést tenni, mert a hazai megoldásoktól fényévnyi távolságra vannak. Az erdőszélen álló vityillókhoz is pormentes utakat építettek, melyek aszfaltja tükörsima.
Nos, nálunk egy kicsit más a helyzet. Évente kb. harmincezer kátyú keletkezik. Számtalan oka van. Az utak karbantartása elmarad vagy jelentős késedelmet szenved. Gyenge az útalap, ami nem bírja el a súlyosabb járműveket. Szakemberek szerint legalább ötcentiméteres aszfaltszőnyeget kellene teríteni ahhoz, hogy az úttest rövidesen ne kezdjen töredezni. Ehelyett az alaphoz nem is nyúlnak, hanem átlagban két centivel fedik el az úthibákat. Gyakran az aszfalt minősége is kifogásolható.
A taknyolás magyar kuriózum. Menete a következő. Az útjavításhoz felvonul egy tehergépkocsi. Platóján forró, majd hűlő aszfalt. Mellette áll egy munkás. Kezében lapát. Egy másik olajoskannával caplat a gépjármű mögött, de a harmadik melós a legfontosabb. Ő fedezi fel a kátyúkat. Szemrevételezi. Felszól a lapátosnak, adjon le egy lapát anyagot. Ezalatt az olajos az úthibába csurgat némi naftát. A harmadik ráborítja a bitument, szétteríti, megtapossa. Lapáttal lapogatja, esetleg kézidöngölővel még tömörít. Különösebben nem izgatja, hogy a felület és a tömítés szintkülönbsége miatt az autós úgy érezheti, rázópadra került. Ő elvégezte az előírtakat. Int a negyedik, narancsszínű munkaruhásnak, aki történetesen a sofőr: mehetünk tovább.
Taknyolt, gányolt utakon közlekedünk. Nem élvezet. A hazai eljárás egyértelmű oka, a pénzhiány. Útjaink állaga meg egyre inkább romlik, s csak keveseké javul.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás