A hatalomra került mindenkori kormányok első ténykedése az oktatás, vagy az egészségügy szétcincálása. Aki bekerül a Parlamentbe, azonnal polihisztorrá válik, mindenhez érteni kezd. A „minden tudás” meglátszik a törvényeken. A 2/3-dos többségű, jelenleg regnálók ráadásul megfejelik rapid törvénygyártásukkal. Csütörtökön elkészül egy javaslat, pénteken benyújtják az Országgyűlésnek, hétfőn már szavaznak róla, és lenyomják az állampolgárok torkán, miközben nincsenek meg a végrehajtás feltételei, és hemzsegnek a hibáktól.
Minap a Kenézy kórházban jártam. Megdöbbenésem a parkolási káosszal vette kezdetét, majd épületen belül szörnyedtem el a rengeteg beteg láttán. Minden ajtó előtt sötétlő tömeg. Az ápolók már reggel nyolckor rohamozták a kávéautomatákat. Újabb embertelen nap indításához doppingot vettek magukhoz.
A betegek panaszkodtak. Várakozás lassan telő óráiról, a hosszú várakozási listákról, a kigyógyítatlan bajokról szóltak a mondatok. Elhangzottak ötletek, hogyan tennék hatékonyabbá a gyógyítást, aztán lassan elfogytak a szavak, maradt a rezignált gubbasztás.
Beteg az egészségügy, mert a törvényhozók, nem csak a mostaniak, azzá tették. Másrészt a gyógyítás alulfinanszírozott. Hazánkhoz képest Lengyelországban vagy Németországban másfélszer, háromszor többet fordítanak a betegek ellátására.
Az alulfinanszírozottság következménye a hosszú várakozási listák. Például kevés a pénz műtétek elvégzésére. Csípőprotézis beültetésére két-három évet lehet várni – ha a beteg addig kibírja.
A kevés pénz kihat a gyógyszerellátásra.
Bár az utóbbi két évben emelkedett az egészségügyben dolgozók bére, de ez még nem teszi vonzóvá a pályát. Ráadásul főleg a fiatal orvosok, rezidensek fizetése emelkedett. A rezidenseket itthon maradásra akarják bírni, ezért az átlagosnál nagyobb béremelésük. A kormány szakági vezetői büszkén kommunikálják a külföldön munkát vállaló orvosok csökkenő számát. Azt azonban elfelejtik hozzátenni: a végzős orvostanhallgatókkal kötelezvényt íratnak alá, mely szerint tíz évig nem hagyhatják el az országot, mert különben vissza kell fizetniük oktatásuk költségeit.
A kórházak, szakrendelők gazdasági dolgozói kimaradtak a fizetésemelésből, pedig tevékenységük a gyógyításban legalább annyira fontos, mint az orvosoké.
Bár az alapfizetések lassan rendeződnek, az ügyeleti díjak továbbra is alacsonyak.
Az egészségügyben kevés az orvos. Vannak olyan területek (pl. aneszteziológia), ahol orvoshiány miatt műtétek maradnak el. Az ápolók még kevesebben vannak.
Az alulfinanszírozottság miatt eszközbeszerzések maradnak el. A nagy értékű orvosi műszerek beszerzése közbeszerzéssel történik, annak eljárása pedig nehézkes, hosszú időt vesz igénybe.
A pénzhiányra hivatkozva továbbképzéseket kell törölni, mert képtelenek megfizetni a külföldi előadókat, vagy azon eszközök bérleti díját, amelyeket bemutatnának.
Szükséges az orvosképzésben résztvevők számának emelése. A magyar orvostársadalom egyre idősebb, egyre többen készülnek nyugdíja. Az orvos migráció évi mínusz száz-százötven orvost jelent. Pótlásuk már most égető gond.
A betegek aggasztónak tartják az orvostársadalom hígulását. Olyanok is orvosi diplomát kaphatnak, akik költségtérítéses formában félévente befizetik a milliós tandíjat, kettesekkel végigbukdácsolják a szemesztereket, és a végén diplomát kapnak. A másik oldalon pedig ott a kórházak szakemberhiánya. Örülnek, ha egyáltalán valaki jelentkezik. Ördögi kör.
Az egészségügyet vonzóvá, kiszámíthatóvá muszáj tenni. A betegek bízzanak benne, érezzék, hogy bajaikat szakszerűen akkor gyógyítják, amikor az szükséges.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás