Anya nem sok híres embert ismert életében. Ezek közül az egyik a Magyar Pamut SC. olimpiai bajnok ökölvívója, Csík Tibi volt. Együtt dolgozott a feleségével, később meg az apósa lett a főnöke az Izzóban.
A legenda szerint egy döntő fontosságú mérkőzése előtt a csapat vezetői odasúgták: ha jót akar, meg ne próbálja legyőzni szovjet ellenfelét. Az összecsapás rövid ideig tartott, a Bajnok kiütéses győzelmével ért véget, méghozzá az első menetben! Persze azonnal kihagyták a válogatottból, és ettől kezdve nem találta helyét a világban. Házassága is tönkrement, mert anyósa mindent elkövetett, hogy lánya elhagyja és a család számára is megfelelő férjet keressen magának. Addig-addig, hogy életük valóban megromlott és a feleség, a szerelemmel szeretett feleség egy szép napon visszaköltözött szüleihez.
Már 1956 novemberére fordult a naptár, amikor egy óvakodva tett bevásárlás alkalmával elkísértem anyát a boltba, és a Bajnok jött velük szembe a néptelen utcán. Nyakában géppisztoly lógott, tekintetében olyan mosolyszerű bujkált.
A „csókolom, hogy tetszik lenni? - Köszönöm jól, és maga Tibi?” után anya nem tudta megállni, hogy szóba ne hozza a Bajnok vállán csüngő dobtárast, kiváltképp azért, mert úgy tudta, ringen kívül nem volt harcias, még kevésbé militáris beállítottságú.
- És mi járatban van ezzel az irdatlan géppisztollyal, mondja csak? - kérdezte amolyan mellékesen, lényegtelenül, nehogy bármilyen gyanút keltsen a kíváncsisága. Annál is inkább, mert akkorra már nem igazán volt világos, kiben, mi lakik valójában.
Amilyen természetes igyekezett maradni a kérdező, olyan természetes maradt a válaszoló:
- Semmi különös, kezicsókolom, az anyósomat keresem!
Miközben ezt mondta, szeme olyan pajkosan nevetett, ahogy talán régen. Mint győzelmei kihirdetésekor a dobogón. Erre aztán anya is elmosolyodott, sőt még én is, aki mit sem tudtam akkor még anyósok és házasságok lehetséges kölcsönhatásáról. Talán nevettünk is, ami akkoriban ritkaságnak számított.
Az anyósnak - mi sem természetesebb – haja szála sem görbült veje bosszújától. A Bajnok néhány nap múlva eltűnt Újpestről, majd az országból is. Még két évtizedig próbált otthonra lelni, megkapaszkodni valahol valami bizonyosban. Nem sikerült: az ausztráliai Sidney városában öngyilkos lett, 28 évvel világraszóló olimpiai győzelme után, 49 évesen.
A Bajnok emléke, hogy valaha harmatsúlyban legyőzhetetlennek bizonyult a londoni olimpián, elveszett a lakótelepek panelóriásai között.
Réti János
Új hozzászólás