Csaknem egy héten át a kosárlabdáé volt a főszerep Debrecen szívében. Mit adott ez a néhány nap a városnak, a kosárrajongóknak? Nehéz lenne felsorolni.
Kezdjük inkább azzal, mik a negatívumok, az egy kicsit rövidebb lista. Az U18-as fiú válogatottunk a vártnál hamarabb elvérzett a menetelésben. No, nehogy azt mondják, kárhoztatom őket ezért. Sőt, így sem lehet azt mondani, hogy nem vagyunk rájuk büszkék, hiszen szívvel-lélekkel harcoltak, de sajnos nem tudták legyőzni azokat a kosaras fellegvárakat, amelyek rendre egymás közt harcolnak meg a trófeáért. Ráadásul két debreceni kiválóságért is szoríthattunk. Kész. El is mondtam mindent, ami csalódásnak nevezhető. És akkor lépjünk tovább, mik is a sikerek! A zárónap egy igazán remek hírrel indult, a Utah NBA-legendája, AK47, azaz Andrej Kirilenko nemzetközi díjjal ismerte el Becsky István kosárlabdasportért tett munkáját, ami alighanem tekinthető a kiváló szervezés és a sportág lelkiismeretes támogatásának jutalmaként is. Aminek eredményeképp egy héten át élettel, morajjal, szukolással, labdapattogással telt meg Debrecen főtere. A közönség hálás volt, akárcsak az U18-as lányok, akik szintén debreceni kötelékű játékossal felállva szereztek ragyogó bronzérmet. Sikerült. Sporttörténelmet írtunk!
Ami azt illeti, a World Tourról el lehet mondani, hogy csak a szokásost kaptuk. Elképesztő mozzanatok, feledhetetlen sztárallűrök, olimpiai bajnokok és nevek, hatalmas nevek, minden mennyiségben. Bocsássák meg, hogy a döntő után, bár tapsoltam, egyik személyes kedvencemnek, Nauris Miezisnek tudtam volna hangosabban is éljenezni. Azonban nem ők nyertek, az Ub, Riga elleni győzelme pedig egy másik történelmi pillanat volt, a szerbek ugyanis először vehették kezükbe az aranyérmesnek járó kitüntetéseket. Ezen kívül láttunk mindent. Olyasmit is, amire eddig talán sosem volt példa a pályán. Egy elszakadt háló, sérült gyűrű és hosszú percekig állt a meccs…így történt. A szakemberek leengedték a palánkot, a hálót „meggyógyították”, hogy, ha elérkezik a pillanat, már teljes egészében vághassa le az MVP. A palánkszerelők pedig tapsvihar közepette vonultak le a pályáról, talán még nagyobb üdvrivalgás mellett, mint a főszereplők.
Van tehát, ami új, mégis élményszerű, és van, ami nem változik. Azt, amit Dejan Majstorovic, akarom mondani, The Maestro művel a labdával, még mindig nem lehet megunni, a kosárlabda még mindig az egyik legszebb sportág, Debrecen pedig változatlanul méltó otthona a világszínvonalú 3X3-nak.
Szép volt, Magyarország, szép volt, Debrecen!
Barna Marci
Új hozzászólás