Véget ért a Campus Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális eseményére idén több mint 87 ezren látogattak el. A fesztivál nyitását nagy várakozás előzte meg, a koronavírus-járvány miatt két éve nem volt nagy nyári fesztivál Magyarországon, idén a Campus volt az első, amelyet négy teljes értékű nappal szerveztek meg Debrecenben.
„Alapvetően elégedettek lehetünk, az idei év nem a rekorddöntögetésről szólt. Két év után, végre szervezhettünk fesztivált, ez a látogatói szám azért is nagyszerű, mert a lakosság 40 százaléka még nem beoltott, a fesztiválra pedig csakis védettségi igazolvánnyal lehetett belépni.”- mondta el Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató. „Jó döntés volt, hogy belevágtunk, teljes erőbedobással dolgoztunk a szervezésen, mivel a korlátozó intézkedések feloldása után 60 napunk maradt mindenre. Sajnos a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy külföldi előadókat is lekössünk, de azt gondolom, hogy a közönségnek így sem volt hiányérzete, több mint 200 színpadi programból és legalább ugyanennyi egyéb aktivitásból válogathattak a négy nap alatt. Jövőre már ismét tervezünk nemzetközi produkciókat, valamint minden eddiginél nagyobb látványra is számíthat majd a közönség.”
Ákos, Rúzsa Magdi, Wellhello, Anna and the Barbies, Azahriah, Hiperkarma, Janklovics Péter és még számos program zárta az utolsó napon a fesztivált.
„A nagy hazai sztárok több ezres koncertjei mellett fontos karakterjegye a Campusnak, hogy a hazai zenei élet csaknem teljes spektruma helyet kapott a 14 színpad valamelyikén. Nincsenek olyan zenei stílusok, amelyek kívül rekednének a fesztivál határvonalain, a kereskedelmileg sikeres produkciók között jól elfért a legtöbb rétegműfaj és mi erre nagyon odafigyeltünk.”- mondta Süli András programigazgató. „Az egyes számú nagyszínpadunknál legtöbben Majka és Curtis koncertjére voltak kíváncsiak, nézőszámban a pénteki volt a csúcspont, de teltházas nézőtér előtt koncertezett a Tankcsapda, a Halott Pénz, Rúzsa Magdi és Ákos is. Emellett pont ugyanannyira büszkék vagyunk azokra a zenekarokra, amelyek egy-egy kisebb helyszínt töltöttek meg. Különösen emlékezetesre sikerült az ózdi roma gyerekekből álló Várkonyi Csibészek teltházas koncertje a Hangfoglaló Színpadon. Sikeres és izgalmas színfolt volt a Campus ART minifesztivál is a bejárathoz vezető út mentén, a benti látogatókat pedig elvarázsolta a légtáncos akrobatákat, óriásbábokat, zsonglőröket és gólyalábasokat felvonultató, egy különleges világító járgányt is magában foglaló esti felvonulás.”
Az Egyetem Tér minden évben az egyik legszínesebb és leglátogatottabb nappali programhelyszín a fesztiválon. A Debreceni Egyetem több mint harminc intézményéből, csaknem 300 egyetemi oktató, dolgozó és hallgató szórakoztatta a közönséget. Népszerű volt a segítő kutyák standja, a DEAC kitelepülése, az Igazságügyi Orvostan és a rendőrség közös programja csakúgy, mint a Klinikai Központ által szervezett mentési bemutató, de a színpadi beszélgetésekre is sokan kilátogattak. A legnagyobb érdeklődés Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásán volt. A csütörtök estét szó szerint a ponthúzó parti koronázta meg, a felvételt nyert hallgatók mindannyian egyedi DE koronával a fejükön ünnepelhettek az este folyamán.
A Campus több éve biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál, ami valóban minden korosztályt megérint. Idén mindezt egy egyértelmű, jól megfogalmazott üzenettel erősítették meg a szervezők. Az ’Éld meg a pillanatot!’szlogen, jól összefoglalta, hogy az idei Campus a felszabadult élményekről szólt, a fesztiválozók hosszú idő után végre együtt lehettek és újra a megszokott jó hangulatban szórakozhattak.
Jó érzés volt látni, hogy milyen eufórikus hangulatba kerültek a zenészek, attól, hogy két év után Debrecenben kaphatták meg az első igazán nagy fesztiválos élményüket.” - folytatta Miklósvölgyi Péter. „Az idei Campus egy olyan találkozási pont volt, ahol együtt lehetett végre a közönség a kedvenc előadóival, azt, hogy ez végre létrejöhetett, egyfajta ünnepként éltük meg.”
A Campus Fesztivál sikerét évről évre a helyszín és a város adottságai is nagyban erősítik. A Nagyerdei Stadion, a Nagyerdei Víztorony környezete páratlan a hazai fesztiválpiacon, az ország legmodernebb strandja 50 méterre található a helyszíntől. A Campust az egyik legkomfortosabb hazai fesztiválként tartják számon. Páll László, a fesztivált szervező Debreceni Campus Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette, idén nagyon sokat dolgoztak azért, hogy a fesztivál területe kényelmes és áttekinthető legyen, a színpadok programjai pedig ne zavarják egymást. Ez azért is volt kihívás, mert idén a koronavírus-veszély miatt nem voltak zárt térben programok, ezáltal megnőtt a szabadtéri helyszínek száma.
A Campus Fesztivál a zenei sokszínűség és a fesztiválozók igényeit kiszolgáló, mindenre kiterjedő szolgáltatások megteremtése mellett évről évre fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást is. A Campus nyitófogadásán a VIP vendégek jóvoltából több mint 7 millió forint támogatás gyűlt össze, amit a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi István Alapítvány számára ajánlottak fel a szervezők.
Az idei volt a 13. Campus, országosan az év legelső nagy hazai könnyűzenei fesztiválja.
A következő Campus Fesztivál időpontja: 2022. július 20-24.
Új hozzászólás