Tanulásban akadályozott, a többiektől lemaradó, iskolai kudarcos elsős gyerekeknek tartok felzárkóztató, fejlesztő foglalkozásokat. Próbálom lefaragni lemaradásukat, a lelküket erősíteni: nem elveszett kisemberek, de a sikerért tenni kell. Nem könnyű a negatív élményeket naponta begyűjtő kisdiákokat tanulásra bírni, azokat, akik naponta szembesülnek, hogy ők kevesebbek, mint a többiek, sőt, néhány társuk már „fejükhöz vágta”, hogy „gyogyós”.
A szülőkről sem lehet a türelem szobrát mintázni. Gyermekeik harmatos tanulmányi előmenetelétől vagy apátiába zuhannak, vagy hideg – korlátozó nevelésre váltanak, s kevés közöttük, akik elfogadva gyermekeik gyengeségét, pedagógusokkal összefogva, próbálnak tenni értük.
A fejlesztő foglalkozások játékosak. A gyerekek eddig egyedül a játékban nem csalódtak. Az örömöt, sikert áhítozzák, amit ezekben megkapják. A mese pedig a rideg valóságból röpítheti át hallgatóit egy olyan világba, ahol igazság van, hősök, szépség és humor…, jómagam még valamit találtam: üzleti tervet.
A meseolvasás célja a szövegértés fejlesztése. A tanórai feladatértést, -megoldást segíti. A meséket különböző módokon dolgozzuk fel. A tartalom elmondásától, a szerepjátékon át, a rajzig, széles a repertoár.
Legutóbb az „Icinke-picinke” népmese gyűjteményt vittem olvasásra. A gyerekek mondanak egy számot és én azon az oldalon ütöm fel a könyvet. Ez alkalommal a 196. oldalt említették (mennyire nem elveszett gyerekekről van szó, ezt a százas számkörű szám ismerete is jelzi, hiszen a tantervi követelmény egy elsősnek húszas számkörben történő műveletek végzését írja elő)…, szóval az adott oldalnál ütöttem fel a mesekönyvet, ahol „A fiatal pár és a kotlós” c. mese várt felolvasásra. A lényeg, hogy egy szép legény és leány összeházasodott. Szegények voltak, mint a templom egerei. Nászajándékul kaptak egyet, s mást, köztük egy tyúkot és tojásokat. A fiatalok a kotlósra alapozva kezdték tervezni jövőjüket. Elképzeléseik szerint a szárnyast ráültették volna a tojásokra. A kikelt csibéket felnevelték és eladták volna. A bevételből vettek volna malacot. Az kicsinyeket ellik. Azokat is felnevelik, eladják. A pénzből lovat és szekeret vesznek…
Eddig tart a tervezés. Szép elképzelés, ráadásul reális is, mert tisztában voltak a ténnyel, hogy a malacokért kapott pénzből csak gebére tellene, ha szekeret is akarnak venni. A gebe is jó, csak legyen. Ebben is egyet értettek. A krach akkor ütött be, amikor a tervezésben a gyenge patás hegymenete segítésének megoldásán törték a fejüket. Józan paraszti ésszel az ember leszáll a szekérről, ne erőlködjön annyit a ló, az asszony azonban megmakacsolta magát: ő bizony nem száll le. Ebből vita, majd veszekedés lett. A férjnek elfogyott a türelme, az asszonyt az ágyra lökte. Az összerogyott. Az alatta kotló tyúk elmenekült, a tojások összetörtek. Odalett a szépreményű terv.
A mesének két tanulsága mindenképpen van: egyrészt tervezni érdemes a jövőt, mert akkor célokat tűzhetünk ki, másrészt mindig számolni kell az emberi tényezőkkel, melyek akár a legjobb elképzeléseket is tönkretehetik. Ezek felismerésének tanítását minél korábban érdemes elkezdeni.
Akár úgy is, hogy fájni fog.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás