Teóriák, elméletek egymás hegyén-hátán. A koronavírus elleni oltással és vakcinákkal kapcsolatban egyre több, egymással jócskán ütköző vélemény születik. Nem tisztem egyiket sem bírálni, a személyes meggyőződést fenntartani ugyanis mindenkinek joga van. Csupán kimondom: megkaptam.
No, szerencsére nem a vírust. Hanem az oltóanyag első dózisát. Konkrétan az AstraZeneca vakcinájából kaptam. És őszintén? Nem bánom, sőt, örülök neki. Ritkán írok ilyesmit. Ez most inkább egyfajta élménybeszámolóként készült és egy kis motivációként, hogy aki még nem biztos a dolgában, egy kicsit megpróbáljam ösztönözni, hogy nem kell félni. Bár eleinte nekem is némi aggályom támadt, miután a rendkívül emberséges és rugalmas doktor úr a karomba adta a szert. Nem fájt, csupán már-már kissé beteges vériszonyom és az erek látványától való tartózkodásom miatt támadt fejemben egy kis rosszérzés a vérröggel és a különböző oltástípusokkal összefüggésbe helyezett hírek miatt. Azonban ezek a kétségek is azonnal tovaszállni látszanak, hiszen több közeli hozzátartozó, ismerős is ezt az anyagot kapta, de nemzetközi viszonylatban is pozitívak a legújabb tapasztalatok. Ráadásul a számok sem a jogos félelem mellett tanúskodnak.
Most jön a semmiképp sem elrettentésként, sokkal inkább biztatásként szolgáló „feketeleves”. Előre leszögezném e ponton, hogy ha választanom kellett volna a másnap tapasztaltak és a koronavírus között, gondolkodás nélkül előbbi mellett szavaztam volna. Sajnos volt (bal)szerencsém egy barátom szenvedésén keresztül végignézni, mit is művel ez a fene tudja, milyen meglepetésre képes, láthatatlan ellenség. A srác 21 éves. Csakhogy az ágyából sem tudott kikelni. Ezzel szemben az oltást követő fél napon belül kissé levertté váltam, belázasodtam, a fejem fájt. A közérzetem azonban cseppet sem romlott, hiszen a védettséghez szükséges immunválasz megnyugtató tudatával kínlódtam pár órát, aztán minden helyreállt, kipihentem, kialudtam. Igaz, ezt a néhány sort némi óvatossággal írom, mert az oltás helye természetesen mutat kisebb reakciót, a karom egész enyhén érzékeny, de egyáltalán nem túlélhetetlen, sőt, a jövőre nézve úgy gondolom, ennyi áldozatot kifejezetten érdemes hozni, már, ha egyáltalán ennyit is átél a frissen oltott illető.
Vannak, akik egyenesen lázítóan ágálnak az efféle „beavatkozások” ellen. Azt hiszem, mindenkinek joga van eldönteni, él-e a lehetőséggel, vagy sem, de az egyén döntési szabadságát már aligha mások hatásköre megmásítani. Hosszasan lehetne vitatkozni arról, hogy a vírusjárvány kirobbanása és terjedése mögött milyen mozgatórugók, érdekerők munkálkodnak, de hát a tűzvonalban dolgozók felé aligha érdemes bármiféle cáfoló támadást tenni. Aki ismer, tudja, miképp vélekedek egyes korlátozó intézkedésekről. Mégis, a tudatlanság azoknál nagyobb károkat szül, s jelen állapotok között az egymásnak feszülés a lehető legkevésbé célravezető. Kellemes, vagy nem, jobb tehát, mint a covid szélsőséges tüneteivel hosszú hetekig, akár hónapokig együtt élni, s kockára tenni azt, ami már majdnem célt ért. Nem szeretnék tehát senkit sem lebeszélni, annál inkább csak azt szeretném megfogalmazni: érdemes megfontolni. Mi már megkaptuk.
Barna Marci
Új hozzászólás