Ahányszor meghallom beszélgetőpartnerem nevét, lelki szemeim előtt azonnal megjelenik egy életvidám, különleges kisugárzású, talpraesett lány alakja. Talán pont ezek a tulajdonságai teszik Nagy Bogit képessé arra, hogy megállja a helyét a zenei világban.
A balmazújvárosi születésű lány, aki nem ijed meg az élet kínálta lehetőségektől, hanem megragadja azokat. Szívvel-lélekkel csinálja azt, amit szeret. Az énekesnő még csak 13 éves volt, amikor megismerte egy egész ország, azóta számos sikert elért, és sokak példaképe lett. Nagy Bogival beszélgettünk múltról, jelenről és a közeli jövőről - fiatal kora okán tegeződve.
- Hogyan élted meg a járványhelyzet alatti koncertmentes időszakot és a bezártságot?
- Sokáig nagyon optimista voltam, mivel a nyáron még volt pár fellépésem. Viszont most kezdem realizálni, hogy már eltelt lassan egy év. Ez nagyon megijeszt, mert nem lehet tudni, hogy mikor fog visszatérni az élet a normál kerékvágásba.
- Mivel töltöd az időt, ami most a fellépések korlátozottsága miatt felszabadult?
- Hétköznap online oktatásban veszek részt. De még így is sok olyan szabad percem van, amit átlagos esetben az utazásra vagy testnevelés órára fordítok. Nagyon tehetségesen el tudom pazarolni az időmet. Idén érettségizem, és már rég arra kellene készülnöm, azonban nehezen tudom rávenni magam, hogy leüljek és tanuljak.
- Mi az, ami kikapcsolódást jelent számodra?
- Nagyon szeretek futni, viszont ez attól függ, hogy milyen az időjárás és a kedvem.
- Ugorjunk egy kicsit vissza az időben! 13 évesen jelentkeztél Az ének iskolája énekes-tehetséggondozó műsorba. Mi vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy a helyi sikerek után országos szinten is megmérettesd magad?
- Én Az ének iskolája harmadik évadában vettem részt. Viszont már az első évadnál, amikor megláttam a reklámot, mondtam az anyukámnak, hogy szeretnék részt venni ebben a műsorban. Ki akartam próbálni, hogy milyen egy igazi casting.
- A szüleid hogyan fogadták ezt a döntést?
- Anyukám először csak nevetett, és azt mondta, ez nem így működik. Két évig könyörögtem a szüleimnek, hogy hadd mehessek el egy válogatásra, de nem engedtek. Végül csak beleegyeztek, hogy megpróbáljam. De előtte otthon volt egy beszélgetésünk, ami számomra nagyon meghatározó volt. Leültettek és azt mondták: „Bogi, valljuk be, hogy azért a tévébe nem csak énekelni kell tudni, hanem kell egy karakter, egy sztori, és a mi családunkban nincs semmi rendkívüli, ami miatt felkaphatnának”. De mondtam, hogy ez engem nem érdekel, csak el szeretnék menni, és megnézni, hogyan is zajlik egy ilyen meghallgatás.
- Mi történt ezután?
- Elengedtek. Elmentem, és a mai napig emlékszem, úgy sétáltam be a terembe, hogy nekem itt semmi esélyem nincs, csak megnézem, hogy milyen. Aztán pár napon belül visszahívtak egy következő meghallgatásra, majd egy újabbra, és végül bejutottam. Pont a napokban beszéltem erről a szüleimmel, ők tényleg nem számítottak rá, hogy ez nekem sikerülni fog. De mára annyira megváltozott minden, a családom is örül, ha a tévéképernyőn láthat.
- 15 évesen egyik napról a másikra önálló lettél, mondhatjuk, felnőttél, hiszen Budapestre költöztél a családod nélkül. Így volt eltervezve?
- Nem. Debrecenben kezdtem el a középiskolai tanulmányaimat, az Ady Endre Gimnáziumban. A felvételi lap kitöltésénél megkérdeztem anyát, hogy nem írnánk-e be néhány budapesti iskolát is, de azt mondta, hogy nem, mert még fiatalnak tart ahhoz, hogy egyedül éljek Pesten, távol a családtól. Ezt elfogadtam, igazat adtam nekik és beletörődtem, hogy az Ady Endre Gimnáziumba fogok járni. Emlékszem, még mondtam is, hogy milyen jó, mert addig is a családi fészekben lehetek. Azonban egy év múlva anyukám azt mondta, hogy menjek fel Budapestre, mert ott sokkal több a lehetőségem. Én nagyon családcentrikus vagyok, nagyon jó otthon a hangulat és a szüleimmel való kapcsolatom is, ezért nem akartam a fővárosba költözni. Ez a szüleim hatása volt, de rendkívül hálás vagyok nekik, mert ha nem beszélnek rá, akkor nem biztos, hogy most lennének saját dalaim, nem dolgoztam volna együtt Caramellel, és nem lettek volna ilyen lehetőségeim.
- Mit jelent számodra az éneklés és maga a zene?
- Az éneklés és a zene számomra terápia, kedvenc időtöltés. Ebből nagyon sok konfliktusom adódik, mert a mai napig nem munkának fogom fel, hanem hobbinak. Ha mérges vagyok, ha szomorú, vagy épp jó a kedvem, akkor szívesen zenélek, alkotok, énekelek.
- Van olyan a szakmában, akire példaképként tekintesz?
- Molnár Ferenc Caramel, akit nagyon szeretek! De rajta kívül még nagyon sok zenei példaképem van, akik közül többekkel baráti kapcsolatba kerültem az évek során, ilyen például a Bagossy testvérpár vagy a Margaret Island tagjai.
- Milyen terveid vannak az idei évre? Hogyan készülsz a következő hónapokra?
- Elsősorban az érettségi vizsgámra koncentrálok. Emellett pedig megnyertem egy Hangfoglaló Program által kiírt pályázatot, így ebben az évben meg kell jelentetnem az első saját lemezemet. Ez folyamatosan készül, a dalok nagy részét én írom, ebben nagy segítségemre van a mentorom, Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa. Próbálok zenélni, próbálom fejleszteni magam, és a lehetőségeimhez képest kihozni mindenből a maximumot.
Petrovics Kata
Új hozzászólás