Zsákolj, ha tudsz! - beszélgetés a magyar streetball ikonikus alakjával

Kummert Krisztián  Fotó: Bikás Park

A nyár érkeztével egymás után végetérnek a sportszezonok, a játékosok pihenőre mennek, majd kezdődik a felkészülés a még messzinek tűnő következő szezonra. Ez történik a lelátók között a csarnokban, stadionban. De mi történik az utcán?

A kosarasok előveszik kedvenc legendás játékosuk nevével jelzett mezüket, kisétálnak a betonra, rekortánra - kinek milyen lehetőség adott - és látványos csatákat vívnak mit sem törődve azzal, hogy ki az ismerős és ki az, akivel csupán a labda szeretete a közös. Budapest tizenegyedik kerületében található a magyar utcai kosárlabdázás egyik leghíresebb komplexuma, a Bikás Park. Több mint két évtizede ad otthont a fanatikus ballereknek és a Bikás-család hétről hétre gyarapszik. Vezetőjével, az egykori nagypályás kosaras Kummert Krisztiánnal beszélgettünk, akinek szó szerint élete a kosár.

- A Bikás Park a hazai streetball fellegvára, emellett egy hatalmas család és már önálló brandként is megtalálható a magyar kosárvilágban. Hogyan indult a „szentély” története?

 - Ez egy jó kérdés, hiszen én is „csak” második generációs Bikás-kosaras vagyok. A kezdetekkor sajnos még nem voltam jelen a parkban.

- Idősek, fiatalok egyaránt kijárnak a parkba és a pályák rendbentartása a civil összefogáson alapul. A sport szeretetén túl mik azok a tényezők, amelyek ehhez a példás összetartáshoz hozzájárulnak?

- Sokan tekintjük ezt a közösséget második családunknak - kimondva, kimondatlanul. Én minden kosarast testvéremként kezelek, és mivel gyakorlatilag többet vagyok a parkban, mint a nappalimban, ezért stílszerű, hogy ez a második nappalim is. Ennek megfelelően is kell fenntartani.

- A Bikás-életérzésről eszünkbe juthat Wesley Snipes és Woody Harrelson 1992-es filmje, a Zsákolj, ha tudsz! A klasszikus amerikai utcai kosárvilágot ismerhetjük meg benne, ahol akár kisebb vagyonok foroghatnak kockán egy-egy meccs tétjeként. A játékmentalitást és a kimenetelt tekintve mennyire komolyak a parkbeli küzdelmek?

- Sok ex-élsportoló és elismerésre vágyó fiatal jár ki hozzánk kosarazni. Ahogy nálunk mondani szokás: minden héten háború van. Bár nincs tét és sehol sem jegyzik a meccseinket, a srácok mégis az „életükért küzdenek”.

- Vezetőként vagy jelen a park életében és mondhatni, te koordinálod a Bikás aktuális ügyeit, emellett személyi edzőként is dolgozol. Ez a hely és sport az életed meghatározó része. Az irányítói szerep mellett mennyire nyílik lehetőséged játékosként is részt venni a kosárlabdában?

- Naponta játszom, sőt biztosan állíthatom, hogy nem sokan vannak a Bikás kosarasai között, akik többet edzenének nálam. Talán ennek az elhivatottságnak köszönhető, hogy bár 43 éves vagyok, mégis elég gyakran nyerek a fiatalabb korosztályok ellen.

- Lelátóval is bővültetek már, így a nézők és szurkolók számára is adottak a feltételek, hogy szabadidejüket a pályáknál töltsék. Milyen fejlesztési, bővítési lehetőségekben gondolkozol még? Esetleg a Bikás mint „márkanév” vidéki terjeszkedésének ötlete szóba jöhet?

- Tervben van két streetball palánk szembefordítása, így az idősebbek számára egy kisebb egész pálya jöhetne létre. Ilyesféle változtatásokra a pálya túlterheltsége miatt is szükség lenne. A Bikás-brandet nem terveztem más városokba exportálni, mert úgy hiszem, hogy a Bikás Parkból csak egy van és ez így is van jól. Egyébként a marketing stratégiát és persze az edzésmódszereket szívesen átadom és tanítom. Ennek lenne igazán értelme a kosárlabda népszerűsítésében.

- Rajongóként is jelen vagy a kosár minden mozzanatánál. Ennek egyik kiemelkedő mérföldköve volt, hogy találkoztál az Oklahoma City Thunder sztárjával, immár a Los Angeles Clippers játékosával, Paul George-al. Milyen érzésekkel álltál az NBA egyik mai ikonja mellé?

- Fantasztikus érzés volt. Az eseményről egy VR-videó is megtalálható a Bikás közösségi oldalán, így bár virtuálisan, de mindenki átélheti a helyzetet. Fontosnak tartottam, hogy egy ilyen pillanatot minél több olyan kosarassal osszunk meg, akiknek nem volt még ehhez hasonló élményben része. A közös képünkön látható arcom mindent elárul az aznapi érzelmeimről. A találkozóról készült felvétel, amelyen PG egy Bikás-karkötőt is kapott, ITT érhető el

- Ugyancsak külső szemlélőként Körmendre látogattál a közelmúltban, ahol a bajnoki elődöntőnek aztán részese is lettél, hiszen te dobtad fel a labdát és Magyarország egyik legnagyobb, leghangosabb táborával nézted a meccset. Hogyan látod a hazai kosárlabda és a szurkolók helyzetét?

- Pontosítsunk egy picit, mert valóban feldobásra voltam hivatalos, de a bíró eltrollkodta a szituációt és feldobta előttem a labdát. Ezt kissé sorsszerűnek találtam, mert annak idején sok figyelmeztetésem és eltiltásom volt a játékvezetőkkel való konfliktusok miatt. Körmenden szurkolni és átélni az igazi vasi kosár-életérzést, hatalmas élmény, így a feldobás hiányát sem éreztem. Mindezek előtt nagyon megtisztelően konferáltak fel, örök emlék marad. Ami magát a magyar kosárlabdát illeti, sajnos nem nagyon jut időm követni a meccseket, éppen ezért is volt egy remek színfolt testközelből átélni a fantasztikus atmoszférát és látni, hogy milyen igényes, pörgős kosarat játszanak a hazai első osztályban.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.