Az emberi leleményességnek (vagy hülyeségnek) nincs határa. Megyénk északi részén található az a bevásárlóközpont, ahol az outlet, vagy ha úgy tetszik, az ötlet megszületett. Hogy ez járt-e mondjuk megrőltetéssel vagy székrekedéssel, nem tudom.
Az embernek hosszabb bevásárlás és esetleg valami finomság elfogyasztása után akadnak biológiai szükségletei. És ha menni kell, hát menni kell.
Irány a toalett! Tiszta, már-már nyugati körülmények fogadják a vendéget, halk zene, andalító harmónikaszó. És a technológia ezekben az esetkeben mindenkinél ugyanaz. Sorjáznak a fülkék egymás mellett. Kinyitom az ajtót, szemben a hófehér fajansz, majd - hogy a többiek, akik a pisszoár előtt ácsorognak, ne lássanak semmit - magamra csukom a fél négyzetmétert. Még rá is reteszelem, nehogy benyisson valaki.
Guggoló bemutató következik, amikor rámeredek az ajtó belsején álló reklámra. Üveglap alatt, bekeretezve, kinyomtatva.
"Ügyintézés" közben az olvasható, hogy február 16-án és 17-én milyen menűvel várják a vendégeket a szomszédos vendéglátó helyen. Mindeközben kintről vizelet csurgása hallik, mint szilaj pataké valahol a Bükkben, a szomszéd fülkében pedig valakinél lágy szellő fuvallata csap át orkán erejű viharba, nekem pedig eláll a lélegzetem.
Azon gondolkodom, hogy mit is mondott legutóbb a proktológusom, amikor feltolta a "csőgörényt" hátulról... Ja, már emlékszem! A zöldbableves, meg a csirkepaprikás a legjobb a budin való elmélkedésre.
Csak össze ne csináljam magam!
W. Gy.
Új hozzászólás