Hazánk egyik legnagyobb kereskedelmi tévéadóján immár nyolcadik éve sugározzák az USA-ból indult zenei tehetségkutató magyar változatát…legalábbis tehetségkutatónak indult.
No, de így az elején még ne fogalmazzunk meg éles kritikát, hanem nézzük meg egy kicsit, hogy mit is kínál nekünk ez az egész „X-akta”!
A verseny lényege, hogy a több ezer indulóból kiválasztott 12 előadó közül a mentorok (zsűritagok) a nézők és szavazataik segítségével egyet a magyar zenei élet trónjára ültetnek és anyagi juttatás mellet a biztos zenei karriert ígérik neki. Az asztal mögött négy, a hazai zenét meghatározó személy ül. Egykor olyan nevek foglaltak helyet, mint Nagy Feró, Geszti Péter, Tóth Gabi, Alföldi Róbert, de nyilván a karakterek is megváltoztak a divattal. Második éve mentorkodik az extravagáns külsejű Gigi a szigorú Petivel, a nagyszájú filozófus Alexszel és a szókimondó Lacival. Jelenlétük, személyiségük és gyakran feszültségektől sem mentes beszélgetéseik üde színfoltok a mára kaotikussá vált showműsor végeláthatatlan dzsungelében. Az előválogatók felfedezettjein egy ország röhög, vagy éppen csodálkozik - ez attól függ, hogy a négy bírát leénekli-e az illető a székéről vagy éppen csak a mikrofont dobálja. A tábornak nevezett szűrő és a mentorház, ahol kialakul a végleges mezőny, kissé már lapos, színvonaltalan. Ezt követően pedig következik az a bizonyos Élő Show.
A nyolc széria során bőven volt idő kiérlelni a kisebb-nagyobb körben mai napig ismert talentumokat egészen a Vastag testvérektől, Muri Enikőn és Oláh Gergőn át a bájos olasz Serena Rigacciig. És Serenánál álljunk meg egy pillanatra! A hetedik széria felfedezettjéről beszélünk, amikor a jelenlegi stáb először dolgozott együtt és ott történt egy hatalmas zuhanás a már amúgy is lejtőn lévő „show” körül. A prológus hirtelen a műsorvezető saját produkciójává kezdett válni, háttérbe szorultak a versenyzők. Kérdezem, miért kell egy adásnak úgy indulnia, hogy a konferanszié visítva repül be a színpadra…? És el is érkezünk 2018-ba. „Tehetségből végtelen” - hangzik a mottó, legalábbis a reklámokban, mert az élő egyenes műsorban egyetlen egyszer sem történik rá utalás, sem a bemondótól, sem a versenyzők „tehetségén” keresztül.
Ha már a versenyzők is szóba kerültek, nézzük is meg az idei anyagot. Komoly a felhozatal a lányok, fiúk, csapatok és 25+-osok kategóriájában, igaz csak 11 versenyző maradt, mert az egyik fiú már másodszor játssza el, hogy ő nem bírja, ezért kilép a versenyből - tökéletes hiszti, hogy meglegyen a kellő konfliktus. A csoportokkal kezdem, mert ott található a személyes pozitív és negatív kedvencem is. Két, Kolozsvárról érkezett fiatalember rappel, a szövegeket Alex írja nekik. Remek az ötlet, hogy egyéni műveket adnak elő, hiszen így még könnyebben tudnak a saját hibáikból tanulni és így fejlődni. Jók a rímeik, érzik, amit csinálnak, jó előadók. Ezzel ellenben ugyancsak két srác, akik a romantikusabb vonalat képviselik, vagyis képviselnék, ha a zene bármely műfajában legalább egy kicsit is otthon mozognának. A KFT nagysikerű Afrika című slágerét vágták tönkre remek érzékkel, legutóbb pedig Kis Grófo nevezetű „celebünk” egyik izé…zenéjét adták elő, persze tökéletesen megtartva a nyálas vonalat, tele intonációs és más, komoly bakikkal. Harmadik társuk a „részeg tengerész” rockabilly együttes volt, de ők búcsúztak. A hölgyeknél szintén két szereplő van még versenyben. Bár hangban mindketten különlegesek, T. G. szinte emberfelettien érdes, kemény orgánummal dalol, míg társa, A. T. kiváló tisztasággal ad elő gyakorlatilag bármit. Az elköszönt kisasszony, U. V. is elég egyéni volt Camila Cabello Havanájával, de még nem állt készen teljesen. A fiúknál K.P. már csak egyedül van versenyben. Ő egy érzelmes srác, gyenge hanggal, akárcsak a múlt adásban búcsúzott társa, Sz. G. volt. A 25+ egy igen érdekes csoport. A japán traumatológusnak van még esélye a győzelemre. A legjobb 6 közé jutást egy Piramis dallal vívta ki. Ámultam rajta, hiszen fantasztikus hangja van, és egész egyszerűen érzi a zenét, magabiztos. Hogyha valóban a muzikális tudásról szólna ez az egész, már most megnyerhetné. Társa volt még Ö. L., a debreceni blues énekes, akinek korán el kellett köszönnie, B. J. –val együtt. Utóbbi sem volt hétköznapi, de ez is mutatja, hogy mennyire nem arról szól a „tehetségkutatónak” nevezett sztárcsináló, mint amiről szólt a kezdetkor. Van tehetség, nem arról van szó. Csak éppen nem elég az életben maradáshoz…ez a széria is lecseng szűk fél év alatt és a show olyan szinten elviszi a figyelmet, hogy egyikükre sem fog a világon senki emlékezni a verseny után két-három hónappal.
Mondhatnám, könnyen jött, könnyen megy. Simon Cowell ötletét pazarul vette át a csatorna, hogy hátha mi is akár kontinens-szintű énekeseket tudunk felfedezni, majd kinevelni, de valahol kisiklott a dolog. Talán ott, ahol a zene háttértartalommá redukálódott és annak kerítettek nagy feneket, hogy milyen parádét tudnak produkálni a műsorvezetőnek egy nem egész 9 másodperces bevonuláshoz.
Jogosnak tűnhet a kérdés, hogy akkor mi a jó fenének nézem? Erre is megvan a válasz. Azért, mert a zene az életem fontos része és él bennem a remény gyenge szikrája, hogy hátha sikerül majd visszatérni ahhoz a szórakoztató műfajhoz, aminek ez eredetileg is indult és a minőségi tehetségkutató helyét nem veszi át az a bizonyos évszázados jelenség, amit úgy hívunk: show.
Marci
Új hozzászólás