Szombat délután két óra környékén csendes a Nagyállomás. Nyoma sincs a hétközi csúcsnak. A hosszú hétvége első napján, aki tehette, elment víkendezni. Aki meg otthon maradt, pihengetett.
A munkanapok járatai nem közlekedtek. A vágányokon néhány szerelvény behúzott fékkel álldogált. A mozdonyok nem duruzsoltak, dübörögtek, csupán távolabb röfögött egy dízel. A peronok szinte üresek. A tűző nap elől mindenki menekült, kereste az árnyékot. Egy mozdonyvezető a peron ivókútjából frissítette magát. Az első vágánynál családanya próbálta uralni három gyermekét, akik fel-alá rohangáltak a flaszteren. A negyedik a testvéreit csak azért nem követte, mert a babakocsiban, félálomban cumizgatott. Az ideges anya mellett párja mobilozott. A hívottat, nem éppen irodalmi stílusban korholta, amiért mondandójából egy kukkot sem ért. Közeli padon középkorú férfi szabadult meg cipőjétől. Aztán következett a zokni. A vonatra várás hosszú perceit hasznossá téve, lábujjai napfürdőztetése szándékával, alsó végtagjait az ülőke faléceire helyezte.
A szinte idilli csendet a hangosbemondó közleménye robbantotta szét. Az állomáson lézengőket a térkamerás rendszer meglétére figyelmeztette. Lélegzetvételnyi szünet után a pályaudvaron dohányzás tilalmáról szónokolt, majd érthetetlen módon, hiszen az „indóház” előtt egyetlen induló és érkező vonat sem tartózkodott, a „személykocsik nyitott ajtajai balesetet okozhatnak” intelmet tett közzé.
Az érkezési oldal ajtaján rendőr lépett ki. Rövid pislantással pásztázta végig az első vágány peronját, s mivelhogy semmi különöset nem észlelt, azon lendülettel fordult is vissza.
Végre valami mozgás támadt. A 10. vágányra szerelvényt húztak. A mindössze két kocsit a tolatómozdonyról leakasztották, ami aztán kényelmes tempóban körbejárt (így mondják a vasutasok, amikor egy vonóerő a másik vágányon visszatér kiindulási helyére). A hangosbemondó a manővert késve „közvetítette”. Lassú reagálásának nem lett következménye, hiszen az adott vágányok mentén kutya sem tartózkodott.
Megint csend, unalom. A légy zümmögését hallani lehetett. Anya a gyermekeivel is hangtalanul tűnt el az érkezési oldal kijáratán át. A várótermi részből óbégató ember hangfoszlányait sodorta ki a szabadba a huzat. A homokkerti felüljáró forgalmának zaja, a távolság okán, megszűrve jutott el a fülekig.
A hangosbemondó ebbe az idillbe reccsentett bele, amikor bejelentette a Pest felől érkező az IC-t. Tapasztalt várakozók tudhatták, a bejelentést követően még nyugodtan másik oldalukra fordulva horkolhatnak néhány percet, hiszen a vonat begördülése még beletelik egy kis időbe. Most sem történt másképpen. Nyolc perccel a bemondó közlése után tűnt csak fel a négykocsis szerelvény. Ekkor az állomásépületből jó néhányan elindultak, szaporázták lépteiket az aluljáró lépcsőin. Jó időzítéssel éppen akkor érkeztek a peronra, amikor az IC. Nem sokan szálltak le, még kevesebben fel, így a járat két perc múlva folytathatta útját.
Csendes nézelődésem eddig tartott.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás