A debreceni „Drogellenes juniális” programsorozat egyik legérdekesebb eseményének ígérkezett a június 23-ai kismacsi, amely a falusias városrész közösségi házában zajlott.
Itt működik egyebek között a helyi filmklub is, amely tucatnyi tagot számlál. A soron következő alkalmon azt vizsgálta a klubvezető, hogyan s mikortól kezdett foglalkozni a droggal (jelentkezésével, hatásaival, pusztításával, terjesztésének üldözésével stb.) a nyugati világ filmművészete.
Amikor John Lennont azzal vádolták, hogy egyik polgárpukkasztó dala az LSD-ről szól, felháborodva mondta: „hogyan szólhatna az LSD-ről, amikor marihuána hatása alatt írtam?” Így volt-e a valóságban, nem tudom, mindenesetre elhangzik Pinczés István rendező-műfordító darabjában, A Mindenségen át című Beatles-musicalben. Cinikusnak hangzik ez a megnyilvánulás, de persze szellemesen is. Mindenesetre a hatvanas évektől, amely évtizednek a Beatles volt a könnyűzenei „arca”, egyre markánsabban jelenik meg a drogfajtákkal való élés, a szerek sokszor mint inspirálóforrások is jelen vannak. Igaz, hogy a szerfogyasztás mint ihletforrás a francia irodalomban jelenik meg talán legelőbb, a 19. század második felében, amikor is Paul Verlaine és Arthur Rimbaud „hatás alatt” írták szép és talányos verseiket. A magánhangzók szonettje című költeményét Rimbaud biztosan droghatástól, űzve írta 1871-ben.
Sok egyéb mellett ez is elhangzott az említett klubfoglalkozáson Jónás Dániel előadásán. A fiatalember a Debreceni Egyetem hallgatója, magyar nyelv és irodalom valamint történelem és állampolgári ismeretek mesterszakos tanárjelölt, aki jól beszél angolul, a filmekről való tetemes tudását az angolszász vizuális kultúrát s annak szakmai kritikáját tanulmányozva szerezte.
A beszélgetés során elhangzott: nem biztos, hogy a filmvilág feladatai közé kell sorolnunk az elrettentést, a drogokról való didaktikus lebeszélést, ugyanakkor persze nem ajánlott szerep a kedvcsinálás, a megengedő attitűdök népszerűsítése sem. Fontos, hogy valami igazat nyújtson ne (csak) a valódit, többet szolgál a hiteles ábrázolással és kifejezéssel, mint a misztifikálással és a prédikálással.
A filmművészet e szférájáról beszélve Dániel többször említette s idézte Puzsér Róbert kritikust, aki két kötetet jelentetett meg a világ ötven legjobb filmjéről – természetesen az ő szigorúan szubjektív „szemüvegén” át nézve. Listáján természetszerűleg „drogfilmek” is vannak. A 24. legjobbnak tartja D. Aranofsky „celluloidtörténetét”, a 2000-ben született Rekviem egy álomért művész- és kultuszfilmet, amely egy minimalista regényből készült, s amelyet bivalyerős hangulat és mesteri zene is jellemez. „Kezdettől végtelenül nyomasztó s még sehol sem látható a mélypont” – írta róla Puzsér, aki nehezményezte, hogy a film nem érdemelt Oscart, „persze ahhoz túl jó ez a film” – mondta. Meg hát Julia Roberts sem szerepel benne, akire talán leginkább jellemző, hogy Oscart szoktak neki osztogatni.
Ott volt e beszélgetésen Hajdú Zsigmond régész is, a Déri Múzeum muzeológusa, aki szerint az emberré válás egyik kritériuma volt a tudatváltoztatás képessége. Ezt már mélyen a régiségben is képes volt művelni az ember, ezt elérni sokszor volt számára eszköz a tánc, különböző rítusok, majd pediglen szerek: növényfajták majd pedig az alkohol.
Egy-két jelen lévő háziasszony a „hivatalosan” is elhangzott beléndek ás nadragulya mellé felsorolta a csattanós maszlagot is, amely növény állítólag gyakran előfordul a kiskertekben is.
Sokáig nemigen volt nyoma a szerekkel való élésnek a magasabb kultúrához tartozó filmekben, 1989-ben G. Y. Sant Gyógyszergyári cowboy című mozija jelentette a kezdetet, előtte csak érintőlegesen volt szó róla itt-ott. 1995-ben jött ki az első kultuszfilm, a Trainspotting, D. Boyle alkotása. Kiút a mocsokból, drogos fiatalok élettörténete – ez a téma, s itt van hepiend, ellentétben sok más filmmel, amelyekben a drog győz.
S. Kalvert Egy kosaras naplója (1995), M. Forman: Larry Flynt, a provokátor (1996) - egyre sűrűsbödnek az e témájú filmek, s ez utóbbi arra (is) példa, hogy a mozi legnagyobb művészei is (mint Forman) szívesen nyúlnak témáért ebbe a világba. 2000-ben mutatták be a Trafficot, S. Soderberg rendezésében, amely – Jónás Dániel szerint (is) (mert Puzsér szerint is) – méltatlanul kapott négy Oscar-díjat, a vontatott, három órás (!) film a narkó utáni hajsza unalmas története.
Három filmről esett még szó: R. Fleck Fél Nelson c. mozijáról 2006-ból (egy drogos gimis tanár története), R. Linklater 2006-ban forgatott filmjéről (Kamera által homályosan – egy függő nyomozó sztorija drogproblémás színészek alakításában), s G. Noé alkotásáról 2009-ből: Enter the Void. Ez is brutálisan hosszú film, ráadásul összefüggő történet nélkül, az világlik ki belőle, milyen egy drogos ember agya, gondolkodása, hogyan jut el egy épkézláb ember a véglény státuszig.
Erdei Sándor
Új hozzászólás