Trianon a lelkekben gyógyíthatatlan sebeket ejtett. A mai napig elevenen él az elcsatolt országrészek visszaszerzésének vágya. Szándékainknak azonban, a gyakran elvakult nacionalizmus inkább árt, mint használ…, mint ahogy például teszi ezt az a honfitársunk, aki kocsijának regisztrációs költségét megtakarítandó, kocsiját Szlovákiában jegyeztette be, szlovák rendszámmal magyar utakon közlekedik, miközben hátulra a Nagy-Magyarország matricát ragasztotta.
Sajnos, ma sem szólhatunk tárgyilagosan a II. világháború revíziós történéseiről, pedig az anyaországhoz visszatérés nemcsak örömkönnyeket csalt a szemekbe, hanem bizony gondokat, ellenérzéseket is generált. A múltat értékelő józanabb megnyilatkozások megfogalmazóit mostanság is a hangoskodók letorkolásának veszélye fenyegeti, pedig múltunkról érzelmektől mentesen, nyíltan, őszintén kellene beszélni.
1938. november 2-án Bécsben, német és olasz döntőbírósági ítélet alapján a Felvidék 12 ezer négyzetkilométernyi része térhetett vissza az anyaországhoz. A döntést követő napokban a magyar honvédség alakulatai bevonultak a csehek által kiürített területekre. A helyi magyarok a bakákat diadalkapukkal, virágokkal fogadták. A szlovák lakosság, nem akarva kitűnni, kényszerből együtt éljenezett, vagy házaikba zárkózva várta a fejleményeket.
Az első bécsi döntés teljesen elmérgesítette a magyar–szlovák viszonyt. Szlovákia legértékesebb mezőgazdasági területeit vesztette el, ez pedig ellátási és gazdasági gondokat okozott.
A döntés nyomán nagy népmozgás indult meg, és míg a szlovákok északra, addig az ottani magyarok az újonnan visszacsatolt területekre költöztek.
Az öröm napjait az üröm váltotta. A bevezetett katonai közigazgatás korlátozta a felvidéki magyarok mozgását. Egy hónapig nem engedték őket az anyaországba utazni. A polgári közigazgatás bevezetéséhez az anyaországból irányítottak át hivatalnokokat. A helyi önkormányzatoknál túlsúlyba kerültek az átvezényeltek, a helyi lakosság képviselői nem létszámarányosan képviselhették közösségeiket. A magyar közigazgatás bürokratikus lassúsága akadálya lett a gyors ügyintézésnek. A csehszlovák uralom alatt rugalmasabb és gyorsabb intézkedésekhez szokott felvidéki magyarság nem örült annak, hogy a legapróbb ügyekben is a minisztériumok hozzájárulását kellett kérni.
Hirtelen megugrott a munkanélküliség, mert komoly iparral rendelkező városok, de leginkább Pozsony szlovák kézen maradt, emiatt sokak számára lehetetlenné vált a munkába járás. A megszorultaknak a magyar állam igyekezett segélyeket eljuttatni, ám ezek nem pénz formában érkeztek, miközben leginkább arra lett volna szükség.
A cseh földreform következtében az elcsatolt területeken főleg középbirtokok alakultak ki. Az anyaországi nagybirtokosságnak nemtetsző rendszer feszültséget keltett a honi és a visszacsatolt részek földtulajdonosai között. A cseh földreform főleg a cseh és szlovák igénylőket részesítette előnyben. Jó részük a visszacsatolás után is birtokain maradtak, így földjeikkel nem kárpótolhatták a trianoni döntés után földjüket vesztett anyaországbelieket.
A demokratikusabb berendezkedésű Csehszlovákiában élő felnőtt állampolgárok számára biztosították az általános és titkos választási jogot. A magyar választási rendszer korlátozta a szavazásra jogosultak körét és módját. A kormányok áthidaló megoldásként a Felvidéken nem tartottak szavazásokat.
A Csehszlovák érában a szociális juttatások magasabb színvonalúak voltak, mint a magyar megfelelői. A cseh nyugdíjból nemcsak az éhen halás volt elkerülhető, de szerényen meg is lehetett élni belőle. A magyarra ez már kevésbé elmondható.
A Csehszlovák időszak demokratikusabb légköre után a feudálisabb érintkezési formák visszatetszést szültek. A felvidéki magyarságot ingerelte az anyaországi hivatalnokok leereszkedő, arrogáns magatartása, a titulusok megkövetelése, az ódivatú köszönési formák („alázatos szolgája, alázatos tisztelettel”, stb.).
A leírtakon túlmenően más területeken is súrlódások alakultak ki (kereskedelem, rosszabb minőségű termékek, magasabb árak, a cseh időkhöz képest drágább élelmiszerek, közlekedés), amelyekről csak a világháborús helyzet terelte el a figyelmet. A felvidékiek gyakran érezték magukat másodrendű állampolgároknak, elégedetlenségüket azonban az anyaországhoz tartozás erősen tompította.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás